Palacsintát reggel, délben, este... bármikor tudunk enni! De nem véletlenül nyerte el a reggelik királynője címet, hiszen ha ezzel indítod a napod, biztos, hogy úgy fogsz ragyogni, hogy mindenki behódol neked. Pont úgy, ahogy te vetetted alá magad a palacsintának. :D
Meg akarta előzni a spekulációkat, ezért osztotta meg a nyilvánossággal rákdiagnózisát III. Károly angol király. Az uralkodó konkrét betegségét ugyanakkor nem nevezték meg. Annyit viszont tudni, hogy hónapokig nem lehet majd látni
A középkori Kelet-Európában a házi sörfőzés minden paraszti gazdaságban ugyanolyan része volt az életnek, akár a szövés-fonás, vagy az egyéb háztáji munkák.
A Richterre vonatkozó 12 havi, osztalék nélküli célárunkat a korábbi 10 435 forintról 12 990 forintra emeltük, miután frissítettük a várakozásainkat. A 2023-as év eredményei után 492 forint osztalékra számítunk, a teljes várható részvényesi hozamot tekintve közel 40 százalékos felértékelődésre számítunk egyéves időtávon. Ajánlásunkat természetesen
Az amerikai hadsereg pénteken Irakban és Szíriában összesen 85 célpont ellen hajtott végre megtorló légicsapásokat iszlamista fegyveres csoportok létesítményei ellen.
Az ügyfelek elégedettsége a vállalatok egyfajta Szent Grálja, az egyik legfontosabb mérőszám, ami jelezheti a cég sikerességét. Ugyanakkor meglepő módon egészen szoros összefüggés van az ügyfelek és a cég dolgozóinak elégedettsége között.
Heves vihar okozott veszélyes áradásokat és viharos szelet Kaliforniában hétfőn, ahol legalább három ember meghalt, és csaknem félmillió otthon maradt áram nélkül.
A legfrissebb információk szerint III. Károly király nagyon jól fogadta a rákdiagnózist. Családtagjai és barátai állítólag megdöbbentek az elszántságán, illetve azon, ahogy folytatni akarja a szokásos ügymenetet. Úgy tudni, a betegségét nagyon korán észlelték, így a gyógyulási prognózisa biztató.
A szép és ragyogó bőrért egészséges étkezéssel tehetünk a legtöbbet. Vannak például olyan antioxidánsban gazdag élelmiszerek, melyek a ráncok kialakulását is képesek lelassítani. Ha a következő ételeket rendszeresen fogyasztod, azt a tested biztosan meg fogja hálálni!
A zenészek és a hallgatóság közötti interaktív élmény áll Harcsa Veronika és Nora Thiele InterAction című estjének középpontjában, amelynek magyarországi bemutatója március 20-án lesz a Zeneakadémia Solti Termében. Harcsa Veronika pályáján mindig is meghatározó volt a műfajok és stílusok határterületein való kísérletezés. Az énekesnőt régóta foglal
A magabiztos, 15-8-as győzelem ellenére Varga Zsolt szövetségi kapitány szerint sok hibával játszott hétfőn a címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott a románok elleni nyitómérkőzésen a dohai világbajnokságon.
A Lamborghini Urus kétségkívül az egyik legszembetűnőbb SUV a piacon. És a Sant' Agata Bolognese izmos járművének debütálására már nem kell sokáig várni. Az új Urus bemutatására várhatóan az év második felében kerül sor, a megújult SUV szállításai pedig 2025-ben kezdődnek. A tesztfázisban kapták lencsevégre az ikonikus autót. Az új Urus a valaha lá
Egyelőre csak találgatni lehet, miért adott Novák Katalin kegyelmet K. Endrének, a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének. Az ellenzék fideszes szálakat lát, de ezek önmagukban nem bizonyítják, hogy komoly kormányzati kapcsolatai lennének.
Az, hogy „fenntartásaim vannak” a rágcsálókkal, különösen a patkányokkal szemben, az erősen visszafogott leírása érzéseimnek. Ráadásul ez az érzés a rágcsáló méretével arányosan növekszik. Legalábbis eddig így volt.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A világ egyik legnagyobb eszközkezelője, a BlackRock által nemrégiben indított spot bitcoin ETF (iShares Bitcoin Trust, IBIT), meghaladta a 3 milliárd dolláros összértéket. Február 2-i adatok szerint az IBIT több mint 70 000 BTC-t tart. Ennek értéke a cikk írásakor (február 5.) meghaladja a 3 milliárd dollárt. Az IBIT január 11-i indulása óta komo
Olyat láthatnak szerdától a kisbefektetők, amire időtlen idők óta nem volt példa: a legjobb betéti ajánlatok kamata magasabb lesz, mint a kedvenc állampapíré. Az egy vagy akár két évre 8 százalék feletti éves kamatot kínáló lekötéseknek azonban már csak napjai vannak hátra – derül ki a Bank360.hu összeállításából.
Februárban a nyugdíj mellett érkezik a 13. havi nyugdíj is, a dupla nyugdíjellátással járó nagy összegű készpénzkifizetések miatt a megszokottnál két nappal korábban, február 12-én kezdi meg a posta a kézbesítést.
III. Károlynál rákot diagnosztizáltak, már hétfőn elkezdődött a kezelése. A herceg egyedül érkezik, felesége és gyerekei az Egyesült Államokban maradnak.