Traktorokkal vették körbe az olasz fővárost az egész országból érkező tüntető gazdák, akik több ponton elfoglalták a Rómába bevezető országutakat hétfőn.
A Jó reggelt, Magyarország! című műsor új sorozata, a Napi jegyzet mai részében Trócsányi László jogtudós, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora, a Magyar Jogász Egylet elnöke mondja el gondolatait.
A globálissá vált mezőgazdaságban a digitalizáció meghatározó tényező az agrárium versenyképességében, a termelőknek stratégiai döntéseket kell hozniuk, hogy képesek legyenek gazdaságosan termelni.
A frissen kinevezett Carlos Gomez ideiglenesen a mediterrán és latin-amerikai régió vezetője is marad. Milánó – A Generali Global Corporate & Commercial (GC&C) bejelentette, hogy 2024. január 30-i hatállyal Carlos
A Jó reggelt, Magyarország! című műsor új sorozata, a Napi jegyzet mai részében Sepsi Enikő, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora, egyetemi tanár, irodalom- és színháztudós mondja el gondolatait.
Az emelt béreket tartalmazó munkaszerződéseket január 30-ig minden pedagógus megkapta, a fogadtatás pedig vegyes volt. Akadnak, akik örülnek neki, míg mások szerint ez a fizetés sem alkalmas arra, hogy elinduljanak az életben. A juttatások már most bérfeszültségeket szülnek, s a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint a nevelést-oktatást segít
Az idő és a jóisten eldönti majd. Ennyit szerettem volna mondani – felelte a 444.hu-nak K. Endre arra a kérdésre, hogy mikor fog részletesebben beszélni az ügyről.
Február ötödikén, egy nap alatt hatan tettek bejelentést internetes csalásról Békés vármegyében. Volt, akinek örökséget ígértek, ezért fizetett, más egy jó befektetés reményében utalt el milliókat. A bűncselekmények közös jellemzője, hogy a károsultakkal az ismeretlenek telefonon, interneten tartották a kapcsolatot, illetve hogy ezekre a csalási
A vállalkozások február 5-e délután óta igényelhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához. Kedd reggelig 1121 vállalkozás nyújtotta be a támogatási kérelmét 1440 járműre, 5,6 milliárd forint értékben – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Mint azt korábban lapunk is megírta, Orbán Viktor háromnapos, kihelyezett kormányülést hívott össze Sopronbánfalvára. A miniszterelnök már vasárnap este a helyszínen volt, és a Facebook-oldalán azt is közölte, hogy "meló van".
A Central Médiacsoport 2024-ben életbe lépő, nagyszabású fejlesztéseinek részeként új portfólióigazgatót nevez ki a digitális női portfólió élére. Március elsejétől a kommunikációs területről érkező Kenyhercz Kinga fogja irányítani többek közt az nlc., a marieclarie.hu és további online kiadványok működését.
Az utolsó, eddig még nem hazai tulajdonban levő NB I.-es klubot, az Újpestet is magyar cég, a Mol Nyrt. veszi meg. Orbán Viktor kedvenc csapata éppen rettenetes formában van, de aki gyors fellendülést vár a bejelentéstől, az egyelőre csalódni fog, az ügylet lezárása még hónapokat vesz igénybe.
Az időskori szellemi és fizikai frissesség megőrzését támogató életmódprogramot indít a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont (HUN-REN TTK) Agyi Képalkotó Központja - tájékoztatta a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-t kedden.