2024. február 4. vasárnap

febr. 4
15:48
Megvan, mi indokolta a víziközmű díjak emelését (Alternatív Energia)
A szolgáltatók bevételei évek óta nem fedezik a hálózat, illetve az egyéb infrastruktúrák karbantartásának, rekonstrukciójának és bővítésének költségét, ez indokolta a nem lakossági vízdíj emelését a Magyar Víziközmű Szövetség szerint.
febr. 4
15:48
Sopronbánfalvára vonultak a kormánytagok (ATV)
Sopronbánfalván tart kihelyezett ülést a kormány. A háromnapos esemény vasárnap kezdődött, és kedden zárul.
febr. 4
15:48
Erősíti hidrogénalapú fejlesztéseit a Peugeot (Tiszta Jövő)
A Peugeot, amely társvállalataival megnyitotta Európa legnagyobb hidrogén tüzelőanyagcella-gyártó üzemét, határozott lépéseket tesz a hidrogén belső égésű motorokban történő felhasználása felé, ugyanakkor a cég vezérigazgatója szerint ahhoz, hogy a hidrogéntechnológiák elérhessék a kritikus tömeget, éveken át tartó, jelentős kormányzati elköteleződ
febr. 4
15:48
Dél-Koreába látogatott az orosz külügyminiszter-helyettes (Magyar Hírlap)
Washington és Szöul azzal vádolja a phenjani vezetést, hogy fegyvereket szállít Oroszországnak.
febr. 4
15:48
A mai jobboldal Csurka István nézeteit emelte be a kultúrharcba (Mandiner)
Csurka szociális érzékenységét, nagybirtokellenességét és kapitalizmuskritikáját azonban nem nagyon követik a fiatal demokraták.
febr. 4
15:48
A második világháborús jégkrémes hajó (Helló Magyar)
Az Egyesült Államokban a szélesebb körű szesztilalom miatt a tengerészeknek egy új moráljavító eszközre volt szükségük.
febr. 4
15:48
Kim Kardashian és Odell Beckham Jr. körül megint fellángoltak a románcukról szóló pletykák (Sassy)
Jay-Z Grammy beharangozó partiján jelentek meg együtt.
febr. 4
15:54
Először próbálták ki Nagy-Britanniában embereken az mRNS-alapú rákterápiát (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
febr. 4
15:54
Szijjártó odamondott a svédeknek (naphire.hu)
Interjúban fejtette ki Szijjártó Péter, mit szeretne svéd kollégáitól.
febr. 4
15:54
Megérkezett a digitális parkolás és töltés az elektromos autók világába (Öko-drive)
Összefog az energiamenedzsment megoldások területén vezető Schneider Electric és az egyik legsikeresebb hazai technológiai vállalkozás, a mobilitási megoldásokban utazó Parkl Digital Technologies.
febr. 4
15:57
Kutyákra veszélyes kapszulákat szórtak ki a fővárosban, egy állat kis híján elpusztult (rtl.hu)
Több helyen kirakott kapszulákat találtak kutyartók Nagytétényben. A Bikás park kutyás csoportja szintén mérgezési kísérletre hívta fel a figyelmet.
febr. 4
16:00
Dél-Koreába látogatott az orosz külügyminiszter-helyettes (Infostart)
Dél-Koreába látogatott Andrej Rudenko orosz külügyminiszter-helyettes az Észak-Korea kapcsán kialakult súrlódások közepette - közölte vasárnap a szöuli külügyi tárca.
febr. 4
16:00
6000 forintot kértek el az egri cukrászdában egy csésze kávéért: a vevő nem tudta kifizetni, megalázta a pincér (Blikk)
A 22 éves egyetemista fiú kellemesen akart eltölteni 2két órát a szaktársai társaságában egy egri cukrászdában, de minden balul sült el, amikor meglátta a számlát.
febr. 4
16:00
Saját medencéjében landolt egy autós Nagykovácsiban (ATV)
Nem mindennapi mentési munkához riasztották az Autómentő 0-24-et, mivel egy medencébe borult autót kellett kiszabadítaniuk Nagykovácsiban.
febr. 4
16:00
Szijjártó Péter az uniós csúcsról: "Ez nem egy piac vagy bazár, ez nem alkudozás volt" (SzMo)
A külügyminiszter szerint az egyik fontos kérdés volt, hogy a Magyarországnak járó uniós pénzeket ne küldjék Ukrajnába. Pedig ilyen uniós javaslat nem is létezett.
febr. 4
16:00
Ahogy öregszünk, úgy látjuk másképp a színeket is (Hamu és Gyémánt)
Ahogy telnek az évek, a testünkkel együtt változni kezd az is, ahogyan érzékeljük a körülöttünk lévő világot: az idő előrehaladtával egyre kevésbé lesz éles az ízlelés, a szaglás, a hallás és a látás is. Egy nemrégiben publikált kutatás eredményei például arról számolnak be, hogy idősebb korunkban még a színeket is másképp érzékeljük.
febr. 4
16:00
Nem kell lemondanunk az édességről, mert fogyókúrázunk (Magyar Hírlap)
A cukrot számos egészségügyi állapottal hozták összefüggésbe.
febr. 4
16:00
Meglepően jó: Subaru Crosstrek teszt (Autószektor)
A pedálok fémesen nyikorognak, ha hirtelen lelépünk róla, padlógázra felnyerít, árgus szemekkel figyeli minden mozdulatunk, miközben igáslóként szinte minden kívánságunkat teljesíti. Nyers, mint egy csikó, szívós, mint egy öszvér. Több mint kétezer kilométeren át faggattam a legújabb Subarut. Lehet, hogy az együtt töltött idő és a megélt élmények m
febr. 4
16:00
A The Frame 2024-es szériáját színhű kijelzőjéért díjazta a Pantone® (Digital Hungary)
A Samsung 2024-es The Frame lifestyle televízióját hitelesített ArtfulColor tanúsítvánnyal ismerte el a Pantone , a színszabványok világszerte elismert szakértője. A minősítés kiemeli a The Frame fejlett adaptív színtechnológiáját, amely kivételes színreprodukcióra képes, és megfelel a Pantone hiteles színekre vonatkozó szigorú szabványainak, amely
febr. 4
16:06
A "benzinkúti heroin" nemcsak illegális, de az egészségügyi kockázata is magas (Telex)
Az amerikai kisboltokban és benzinkutakon kapható elixírital szívmegállást is okozhat.
febr. 4
16:06
Vidékre költözött a magyar kormány (naphire.hu)
Kihelyezett ülést tart Sopronbánfalván a magyar kormány.
febr. 4
16:09
Nagy a baj Kínában – Megtalálták a szigorú állami cenzúra ellenszerét az elégedetlenkedők (Portfolio)
A súlyos kínai cenzúra ellenére megtalálták a kiskapukat a kínaiak a véleményük kifejezésére – írja a Reuters. A mostani elégedetlenség a tőzsde negatív folyamatiból fakad.
febr. 4
16:12
Joe Biden nyerte a dél-karolinai demokrata elnökválasztást (Blikk)
Dél-Karolina hozta Joe Biden számára az első előgyőzelmet a 2024-es elnökválasztási kampányában.
febr. 4
16:12
A Sándor-palotánál akciózott a Momentum, Novák Katalinnak üzentek (ATV)
A Momentum akcióba kezdett a Sándor-palotánál, “Pedofilvédő Novák Katalin" molinót húztak ki.
febr. 4
16:12
Berobban a tavasz jövő héten: akár 20 fok is lehet (SzMo)
A hét második felére az éjszakák fagymentessé válnak. Számottevő csapadék sem várható, csak a szél rondít majd bele a korai tavaszba.
febr. 4
16:12
Vajon milyen gyorsan tudnak a piráják megenni egy kutyát? (Magyar Hírlap)
Tényleg percek alatt megfosztják zsákmányukat a húsától, ahogy azt a filmekben látható?.
febr. 4
16:18
Gyászt rendeltek el a luhanszki régióban, miután felrobbantottak egy pékséget: meghalt egy várandós nő és egy kisgyerek is (Blikk)
Gyásznapot tartottak az Oroszország által elcsatolt luhanszki régióban, miután szombaton rakétacsapás ért egy pékséget Liszicsankszban, aminek következtében 28 ember - köztük egy állapotos nő és ötéves gyereke - életét vesztette.
febr. 4
16:18
Baj történt Szoboszlaival, nem utazhatott a mai meccsre (Infostart)
Internetes hírek szerint Szoboszlai Dominik ismét lesérült.
febr. 4
16:18
Fotóval: Döbbenetes stiklit akartak elsikálni a fideszes nagyhalak, de minden kiderült (Nyugati Fény)
Mutatjuk!
febr. 4
16:18
Tavaly 36 százalékkal nőtt a búzatermés Magyarországon (Magyar Mezőgazdaság)
Az előzetes adatok alapján a legtöbb szántóföldi növény termésmennyisége nőtt tavaly, búzából például 36 százalékkal többet takaríthattak be a gazdák országszerte, mint a megelőző évben – olvasható az Oeconomus legfrissebb elemzésében.
febr. 4
16:18
Olyan kérdést tett fel neki Bochkor Gábor, hogy Tatár Csilla azonnal véget vetett az ATV műsorának (naphire.hu)
Tévétörténeti pillanat szemtanúi voltak azok, akik ott lehettek az ATV #Bochkor felvételén. A műsornak az egyik vendég, Tatár Csilla vetett véget, miután igencsak provokatív kérdést kapott Bochkor Gábortól.
febr. 4
16:21
"Fasisztáknak nincs foci" – összefogtak a berlini szurkolók a szélsőjobb ellen (rtl.hu)
Több mint harminc klub és szurkolói csoport csatlakozott hivatalosan a 150 ezres tüntetéshez.
febr. 4
16:24
A Solana tulajdonosok kihasználják a DeeStream előértékesítést, de az Usdc bálnák is korán beszálltak (BitcoinBázis)
Minden jó befektető esetében van néhány dolog, amire nagyon odafigyel, amikor kiválasztja, hogy melyik projektbe akar legközelebb befektetni. Az okos
febr. 4
16:27
Friss! A Hatoslottó nyerőszámai az 5. játékhéten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 2024/5. heti nyerőszámait, melyek között van a 21-es, 22-es és 23-as szám is! Ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a 6. héten már 1 milliárd 780 millió forintért játszhatnak majd a játékosok.
febr. 4
16:30
Mitől dijoni a dijoni mustár? (Agroinform)
Ha dinamikusabb ízekre vágysz, érdemes kipróbálnod!
febr. 4
16:30
Döbbenet, a fogorvosnál is el lehet kapni az Alzheimer-kórt (Magyar Hírlap)
Egy tanulmány szerint öt olyan embernél, akiknek az 1980-as években növekedési hormont adtak be, korai demencia alakult ki.
febr. 4
16:32
Már a kivételezett helyzetű egyetemi hallgatók is elégedetlenek Észak-Koreában (Magyar Hírlap)
A tartományokból származó diákoknak már rögtön az újévi ünnep után vissza kellett térniük Phenjanba, hogy dolgozzanak.
febr. 4
16:36
Fejlesztések sokaságával jeleskedtek a hallgatói csapatok (autopro)
Sok versenyzéssel és még több fejlesztéssel telt a magyar mérnökhallgatói csapatok tavalyi éve, ami egy új világrekordot is hozott hazánk és egyik csapata számára.
febr. 4
16:36
Viharos időszak vár ránk (Infostart)
Folytatódik a tavaszias, szeles időjárás a jövő héten.
febr. 4
16:36
Hatalmas örömhír érte Pásztor Annát, az álma nemsokára valóra válik (SzMo)
Néhány hónapja vett egy új házat, ami nemsokára elkészül, és végre beköltözhet a családjával.
febr. 4
16:36
Kiderült, mikor jön az egynapos autópálya-matrica, mutatjuk, kinek lehet jó választás (Mandiner)
Számos olyan helyzet van, amelyekben igen hasznos lehet az egynapos matrica.
febr. 4
16:36
Kitört a botrány: Tömeges a felháborodás a hazai trappista sajtok miatt (Nyugati Fény)
Kiakadtak
febr. 4
16:42
Megvannak a hatos lottó nyerőszámai! Ön zsákolta be a milliókat? (Blikk)
Megvannak a hatos lottó nyerőszámai. Az ötödik héten ezekkel a számokkal lehetett nagyot kaszálni.
febr. 4
16:42
Újabb fotó került nyilvánosságra a súlyos beteg Bruce Willisről (ATV)
Demi Moore az Instagramon mutatott egy friss fotót, amely legfiatalabb lánya, Tallulah 30. születésnapján, vagyis február 3-án készült – a képen pedig a súlyos beteg Bruce Willis is látható. A színész a betegsége miatt már nem is mutatkozik a nyilvánosság előtt.
febr. 4
16:42
A floridai képviselőház kitiltaná a 16 év alatti gyermekeket a közösségi médiából (Mandiner)
A törvényjavaslat megkövetelné a közösségi médiavállalatoktól, hogy tiltsák meg a 16 év alatti kiskorúak csatlakozását a platformjaikhoz, és töröljék a meglévő fiatalkorú felhasználók fiókjait.
febr. 4
16:48
Egy egyetemista állítja: hatezer forintos kávé miatt alázták meg egy egri cukrászdában (ATV)
Kálmán egy Egerben tanuló fiatal egyetemista, aki nem gondolta volna, hogy egy ártatlannak induló kávézás teljesen tönkreteszi majd a napját.
febr. 4
16:48
Csalóka időt hoz a jövő hét: mégsem jön olyan korán a tavasz, mint hittük? (Pénzcentrum)
Folytatódik az enyhe, tavaszias időjárás több-kevesebb napsütéssel és olykor viharossá fokozódó széllel a jövő héten. Számottevő csapadék nem várható, a hét második felére az éjszakák fagymentesé válnak és a nappali csúcshőmérséklet is jellemzően 11-18 Celsius-fok között alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből.
febr. 4
16:48
Valami gond lehet Szoboszlaival (Magyar Hírlap)
A magyar focista nem tagja az Arsenal elleni keretnek!.
febr. 4
16:48
A szenegáli ellenzék nem fogadja el az elnökválasztás elhalasztását (Demokrata)
Szenegálban 1963 óta nem volt példa arra, hogy elhalasszanak egy elnökválasztást.
febr. 4
16:48
Senki nincs biztonságban: Rendkívüli razziasorozatot indít a NAV (Nyugati Fény)
Bárkire lecsaphatnak

Keresés