2024. február 3. szombat

febr. 3
19:12
Zuckerberg víz alá nyomja a politikusokat, de meglesz még ennek a böjtje (Telex)
Nem lennénk most a politikusok közösségi médiás stábjai, de a facebookos hirdetéseket finanszírozó, khm, "nagylelkű mecénások" helyében se. Lájkbajnokság a kampányidőszakra szóló fenyegető jóslatokkal, láthatatlanná vált Gyurcsánnyal, véreshurkás csipsszel, Balenciaga-fideszesekkel súlyosbítva.
febr. 3
19:15
Verseny nélkül, összesen 700 milliárdnyi szerződést kötött az állam a covid-teket gyártó cégekkel, azóta mind felszámolás alatt áll (rtl.hu)
Feljelentést tesz Ujhelyi István a koronavírus-járvány alatt beszerzett gyorstesztek szerződései miatt. A K-Monitor szerint ezeket verseny nélkül kötötték, több esetben olyan cégekkel, amelyeknek akkor fideszes kötődésű tulajdonosai voltak. A cégek azóta végelszámolás vagy felszámolás alá kerültek. Hogy miért ezekkel kötöttek milliárdos szerződést,
febr. 3
19:18
Vadászat közben meglőttek egy kirándulót a Bükkben (hirado.hu)
A helyszínről a kirándulót súlyos sérüléssel, de stabil állapotban szállították kórházba.
febr. 3
19:18
Le Marietta és Törley Katalin vezeti a Kutyapárt EP-listáját (ATV)
Le Marietta és Törley Katalin áll a Kutyapárt EP-listája élén - tudta meg az atv.hu több forrásból.
febr. 3
19:18
Financial Times: A Nyugat orosz lefoglalt vagyont akar felhasználni ukrán adósságkötelezettségek kibocsátására (vg.hu)
A G7 terveket dolgoz ki Ukrajna adósságnövelésének orosz eszközökkel történő megfékezésére.
febr. 3
19:18
Szoboszlai Dominik elárulta, mit gondol Jürgen Klopp távozásáról (Mandiner)
A Liverpool klasszisa elmondta, mit éreztek, amikor értesültek a német szakember döntéséről.
febr. 3
19:18
Az operadíva ezúttal az Eiffel Műhelyházban kápráztatta el a közönséget (Magyar Nemzet)
Verdi A trubadúr című operájának koncertszerű előadását hallatta a közönség.
febr. 3
19:18
Ázsia olajimportja 8 hónapos csúcsot ért el januárban (BitcoinBázis)
Ázsiába, a világ legnagyobb olajimportőr régiójába a nyersolajszállítmányok mennyisége 2024. januárjában napi 28,57 millió hordóra (bpd) emelkedett, szemben a 2023.
febr. 3
19:18
Koncepciós eljárás, nehéz sorsú erdélyi család – névtelen cikkben mentegeti a Magyar Nemzet Novák Katalint és a bicskei ügyben elítélt férfit, akinek kegyelmet… (Telex)
Egy évtizeden át molesztálta egy gyermekotthon igazgatója a rábízott fiúkat, helyettese segíteni próbált neki eltussolni, ezért börtönre ítélték. Aztán jött az elnöki kegyelem.
febr. 3
19:18
Nagy Ádám kezdőként mutatkozott be a Speziánál (Telex)
1-1-es döntetlent játszottak hazai pályán a Catanzaróval.
febr. 3
19:21
Döbbenetes baleset a Bükkben: vadász lőtt meg egy túrázót (Metropol)
Vadászat közben meglőttek egy kiránduló férfit Bükkzsérc közelében - közölte a rendőrség az MTI-vel szombaton.
febr. 3
19:21
16-an meghaltak amerikai légicsapásokban Irakban (rtl.hu)
Legkevesebb 16-an meghaltak amerikai légicsapásokban Irakban. Az Egyesült Államok azután indított megtorló támadásokat Szíriában és Irakban, hogy dróntámadás ért egy jordániai támaszpontot, ahol három amerikai katona meghalt. Az iraki kormány azt állítja, veszélybe került a Közel-Kelet stabilitása, az amerikai elnök szerint azonban nem céljuk újabb
febr. 3
19:21
Nyomkövetőt tett a Kutya Párt a visszaküldött nemzeti konzultációba, meglepő lett az eredmény (rtl.hu)
Kíváncsi volt a Kétfarkú Kutya Párt, hogy valóban figyelembe veszi-e a válaszokat a nemzeti konzultációban a kormány. Ezzel magyarázzák, hogy az egyik válaszborítékba nyomkövetőt tettek. Kiderült, hogy a megjelölt konzultációs kérdőív még a postán volt, amikor a kormányszóvivő már bejelentette, hogy összesítették az eredményeket. Gulyás Gergely min
febr. 3
19:23
Egy kilométerre a lógyógyászati klinikától épülne lőtér Üllőn (rtl.hu)
45 hektáros lövészközpont épülhet Üllőn, mindössze egy kilométerre az Állatorvostudományi Egyetem Lógyógyászati Klinikájától. A kormány kiemelt beruházásként kezeli az építkezést, az Egyetem viszont attól tart, a lövések zajától nem tudják majd gyógyítani a lovakat. Helyi civil szervezet szerint a város vezetése nem kérte ki időben a lakók vélemény
febr. 3
19:24
A májfibrózis (WebBeteg)
A fibrózis a bizonyos szerveken (máj, tüdő, vese, hasnyálmirigy) belüli kötőszövet kóros felhalmozódását jelenti. Májfibrózis esetén az ép, funkcionális májszövetet kollagén kötőszövet, hegszövet váltja fel. Általában nem visszafordítható folyamat. A májfibrózis súlyos formája a cirrózis.
febr. 3
19:24
Tragédia Liverpoolban! Szoboszlai Dominik csapattársának apukáját gyászolja a város (Ripost)
A fiatal srác szerdán még gólpasszt adott a magyar labdarúgónak.
febr. 3
19:24
"Az évek alatt selejt lettem, egy korcs, a hülye, béna anyád lánya" (Olvasói írás) (WMN)
"Minden erőmmel azon vagyok, hogy visszataláljak ahhoz a szerethető, okos, kedves, nyitott kislányhoz, aki bennem él, és ne tagadjam meg tőle a szeretetet, ahogy te tőlem. Mert igenis megérdemli."
febr. 3
19:24
Rekordok éve volt 2023 a 97 éves Volvónak (Autószektor)
A 708 716 autóval elért új értékesítési rekordnak köszönhetően a bevételek 21 százalékkal 399,3 milliárd svéd koronára emelkedtek a 2023-as teljes évben – adta hírül a gyártó. A közös vállalatok és társult vállalkozások nélkül számított 25,6 milliárd svéd koronás működési eredmény 43 százalékos növekedést jelent 2022-höz képest. A közös vállalatok
febr. 3
19:24
Csak egy fotót akart, szörnyű halált halt egy nő (Magyar Nemzet)
A legfelsőbb bíróság szerint lett volna alternatív útvonal, így nem kell fizetnie a tehenek gazdájának.
febr. 3
19:24
A regeneratív mezőgazdaság felkelti a kockázati tőke érdeklődését (Magyar Mezőgazdaság)
A technológiai befektetők lehetőséget látnak a környezetbarát gazdálkodásra való átállásban.
febr. 3
19:24
Hamilton is megszólalt a Ferrarihoz igazolása kapcsán – szerinte most is neki lesz igaza (Racing)
Lewis Hamilton saját közösségi oldalain szólt a rajongókhoz azok után, hogy sokkolta a sportvilágot a Ferrarihoz szerződésével.
febr. 3
19:26
Davis-kupa: az elmaradt magyar bravúr nyomában (Magyar Nemzet)
A németek kapitánya szerint hamarosan a mieink is világdöntőt vívhatnak.
febr. 3
19:27
Többen meghaltak egy lisicsanszki pékséget ért ukrán légicsapásban (hirado.hu)
A tárca tájékoztatása szerint öt holttestet emeltek ki a romba dőlt épület alól, hat embert pedig sikerült élve kimenekíteni.
febr. 3
19:27
Bill Gates is lelkesedik a munkáiért – Vera Molnár kiállítás Budapesten (rtl.hu)
Budapest után majd Párizs következik. De most még a Kieselbach Galériában látható Vera Molnár magyar származású számítógépes művész kiállítása. Egyik grafikai sorozata tavaly 1,2 millió dollárért, átszámítva 420 millió forintért kelt el egy árverésen.
febr. 3
19:30
Egyre dühösebbek a gazdák, elszabadult a pokol az európai országokban (ATV)
Szombaton is folytatódott a gazdák tüntetése Németországban, Svájcban és Olaszországban.
febr. 3
19:30
Videó: Dzsudzsák mutatott valamit a régiből - pazar szabadrúgásgólt lőtt a Diósgyőrnek (m4sport.hu)
A korábbi válogatott játékos mintegy 23-24 méterről pókhálózta ki a jobb felső sarkot.
febr. 3
19:30
Milliók könnyezik meg, miért nem tudott lefesteni egy lépcsőfokot a házában a nő (Femcafe)
Egy barkácsvideó is fakaszthat könnyeket - írja a TWN.hu egy nem mindennapi videóval kapcsolatban. Való igaz, ezt a történetet nehéz érzelmek nélkül végignézni.
febr. 3
19:30
Több európai országban folytatódtak a gazdatüntetések (Magyar Hírlap)
Már a svájci termelők is demonstrálnak.
febr. 3
19:30
Az EU külügyminiszterei nem tudtak megegyezni az ukrajnai fegyverszállításokról (Mandiner)
Josep Borrell szerint "komoly vita folyt Ukrajna támogatásáról".
febr. 3
19:30
Mi történt? Szijjártó hirtelen nagyon elkezdte támogatni az amerikaiakat (Nyugati Fény)
Eddig szidta őket.
febr. 3
19:33
Az Ötöslottó nyerőszámai az 5. játékhéten (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 2024/5. heti nyerőszámait; a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Az 5. játékhéten nem volt telitalálat, így tovább halmozódik az ötös lottó főnyereménye. Jövő héten már 5 milliárd 880 millió forint lesz a tét!
febr. 3
19:33
Meglőtt egy vadász egy kirándulót a Bükkben (rtl.hu)
A vadász szabadlábon védekezhet.
febr. 3
19:36
Taylor Swift sötét múltjáról vallott egykori diáktársa - Szinte menekülnie kellett az énekesnőnek (Femcafe)
Bár ma már az egész világ rajong érte, egy nemrégiben virálissá váló TikTok videó szerint Taylor Swiftet a középiskolában nem kifejezetten kedvelték diáktársai.
febr. 3
19:36
Először beszélt Krausz Gáborral való szerelméről Mikes Anna (Life)
Nem csak a Dancing with the Starst, de egymás szerelmét is megnyerték.
febr. 3
19:36
Többen meghaltak egy lisicsanszki pékséget ért ukrán légicsapásban (Magyar Hírlap)
Akár 40 ember is a romok alá szorulhatott.
febr. 3
19:42
Különleges retró teszt: Ma van a rejtvényfejtők napja (Metropol)
Mindig is nagy rajongója voltál az észjátékoknak? Dolgoztasd meg a memóriádat ez alkalommal is!
febr. 3
19:42
Beváltak a Diósgyőr fiatalpercei, de a DVSC nem adta magát (m4sport.hu)
A Diósgyőri VTK 2–2-es döntetlent játszott a Debreceni VSC-vel az OTP Bank Liga 18. fordulójában. A miskolciak góljait Bényei Ágoston és Jurek Gábor jegyezte – ami annak fényében érdekes, hogy a héten épp azért menesztették a klubtól Kuznyecov Szergejt, mert nem játszatta volna a csapat fiataljait.
febr. 3
19:42
Egy "fekete szemű lány" szelleme tartja rettegésben a túrázókat: hátborzongató fotó! (BorsOnline)
Évtizedek óta érkeznek róla beszámolók.
febr. 3
19:42
A Dvtk a szünet után rázúdította a hideg zuhanyt a Debrecenre (Magyar Nemzet)
A Loki kétgólos hátrányból állt fel, a végén örülnie kellett az egy pontnak is a Diósgyőr ellen.
febr. 3
19:48
A természetközeli megoldásokon alapuló árvízvédelem a leghatékonyabb (Agroinform)
A fákkal, árterekkel és folyók rendezésével természetközeli módon lehetne alkalmazkodni az éghajlatváltozás okozta árvizekhez.
febr. 3
19:48
Véget érhet a háború? Harcképtelenné vált a Hamász az izraeli védelmi miniszter szerint (ATV)
Az izrael védelmi miniszter azt állítja, hogy a Gázai övezetben harcképtelenné tették a Hamász terrorszervezet fegyveresinek kétharmadát, a többieknek alig maradt fegyverük.
febr. 3
19:48
Tiéd lett az 5,6 milliárd forint? Itt vannak a nyertes lottószámok (Ripost)
Egyre nagyobb a tét szombat esténként.
febr. 3
19:48
Több civil meghalt egy lisicsanszki pékséget ért ukrán légicsapásban (vg.hu)
.
febr. 3
19:48
Elképesztő! Rákóczi Feri 750 ezer forintért vett egy koncertjegyet a feleségének (SzMo)
Egy üzérkedős oldalon a világ pénzét fizette ki a jegyért. Azonban a történetnek itt még nincs vége.
febr. 3
19:48
Szijjártó Péter a húszi lázadók terrorszervezetté nyilvánítását kezdeményezte (Demokrata)
Videó! A jemeni síita húszi lázadók terrorszervezetté nyilvánítását kezdeményezte a külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.
febr. 3
19:48
Karácsonyék bőkezűen jutalmazták Pikó András civil szervezetét (Mandiner)
A Magyar Nemzet szerint összeférhetetlenségről van szó.
febr. 3
19:48
Isteni tetteket is végrehajthat az emberiség, ha 5-ös típusú civilizációvá válik (Helló Magyar)
Képzeljünk el egy olyan világot, ahol nemcsak benépesítettük a galaxist, hanem még ennél is tovább fejlődtünk.
febr. 3
19:54
Folytatódott a Vasas-henger, a BRSE vereségével is jól jött ki a fordulóból (m4sport.hu)
A Vasas 3:0-ra verte a Békéscsabát, a Nyíregyháza 3:2-re a MÁV Előrét a női röplabda Extraliga alapszakaszának 14. fordulójában.
febr. 3
19:54
Vadász lőtt le egy kirándulót a Bükkben (vg.hu)
A helyszínről a kirándulót súlyos sérüléssel, de stabil állapotban szállították kórházba.
febr. 3
19:54
Ötöslottó: lottólázban égett az ország, 5600 millió forintos álomnyereményért izgult mindenki, mutatjuk a nyerőszámokat (Promotions)
Kihúzták a szombat este legfontosabb nyerőszámait Magyarországon.

Keresés