A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség a külpiaci lehetőségek feltárásban nyújt segítséget több mint hatezer, főleg magyar tulajdonú vállalatnak. Ezek között szerepel közel 300 nagyobb, agilis cég is. A HEPA 2023 májusában kinevezett igazgatója, Jenei Gábor a Makronóm kérdéseire válaszolva hozott példákat az elmúlt időszak sikereire, emellett az
Tavaly tovább emelkedett a magyarországi szervdonációk és ennek következtében a szervtranszplantációk száma. 2023-ban több vese-, máj- és szívátültetést végeztek, mint az azt megelőző évben.
Becslések szerint hazánkban több mint 100 000 embert foglalkoztatnak franchise vállalkozások, melyekre jellemző, hogy bejáratott márkához és jól működő üzleti modellhez csatlakozva kínálnak termékeket vagy szolgáltatásokat. Ilyen rendszerben üzemelnek az olyan nagy cégek is, mint a Spar, a Duna House vagy épp a Fornetti – a koncepció maga pedig az
Első helyezést ért el a győri Széchenyi István Egyetemet és annak Szesat Interdiszciplinális Szakkollégiumát képviselő hallgatói csapat, a SZEppelin a Nagy Lajos egyetemi távközlési konstrukciós emlékversenyen. A fiatalok a mobiltávközlési
A téli időszakban a kert gyepfelületét sok negatív hatás éri. Tavasszal épp ezért érdemes mindent megtenni annak érdekében, hogy minél jobb kondícióba kerüljön a pázsitunk nyárra, amikor majd az aszály teszi próbára a tűrőképességét…
A Xx. század elején bekövetkezett második ipari forradalom gyökeresen átalakította az emberek életét. A vasat felváltotta az acél, amely a gépgyártásnak is új lendületet adott. A kémia és a vegyipar fejlődésével olyan új anyagok jöttek létre és terjedtek el, mint az alumínium, a gumi vagy a műanyag. A kőolajból benzint állítottak elő, mely az ekkor
A veseműködéssel kapcsolatos problémák gyakran észrevétlenek, pedig egyes ártalmatlan tünetek azonnali vizsgálat szükségességét jelezhetik. Összeszedtük ezeket a jeleket.1. Szélsőséges fáradtságA vesék kiszűrik a salakanyagokat a vérből, és a vizelettel távolítják el azokat. A vesék nem megfelelő működése esetén a méreganyagok felhalmozódhatnak a s
A méhnyakrákszűrés olyan vizsgálat, amely évente elvégezve jelentősen hozzájárul a daganatos betegség korai felfedezéséhez, ezáltal hatékony kezeléséhez, illetve, ha nincs erre utaló jel, megnyugodhat a páciens. Dr. Hernádi Balázs, a Nőgyógyászati Központ szülész-nőgyógyásza, a daganatos nőgyógyászati kórképek specialistája azért beszélt a méhnyakr
Február 5-én este látott napvilágot a hír, miszerint rákot diagnosztizáltak a brit uralkodónál egy január végi rutinműtétet követően. Sokan hálásak az uralkodónak őszintesége miatt, aki különféle posztokban fejezte ki érzéseit a nyilvánosság felé.
Magyarországon mindig is népszerű sportnak számított a horgászat. A közkedvelt szabadidősport a világjárvány óta még népszerűbb lett, ahogy sokan kaptak rá vagy tértek vissza ehhez a természetközeli kikapcsolódási formához. Mit érdemes tudni a horgászat magyarországi helyzetéről, és mire számítson, aki szeretne belevágni?
Az év hetedik hetében - február 12. és február 18. között - 60 100-an fordultak influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján.
Pedig Amerikában az 1960-as évek óta megduplázódott az autóforgalom, egy 2020-as adat szerint pedig a tengerentúli országban használják a világ teljes járműállományának 18 százalékát. Hogyan lehetséges tehát, hogy mégsem az USA a legnagyobb autós nemzet a világon?
Az ugrás 11. részében újabb játékosok léptek a hídra, hogy elnyerjék az 5 milliós fődíjat. Volt, aki a mélybe zuhant, mások a régmúltban kalandozva, a királynők "bugyingójáról" elmélkedtek Gundel Takács Gáborral. Az ugrás játékosának fogalma sem volt, hogy Channing Tatum nő vagy férfi "Mindkét részről ciki" – mondta magáról Az ugrás játékosa, ami
Barátságtalan üzenettel várja a cseh kormányfő Orbánt és Ficót Prágába a visegrádi négyek kormányfői találkozójára, Tuskkal nem véletlen egyeztettek már előre kettesben is. De Fiala azt is jelezte, hogy a párbeszédre szükség van. A legnagyobb ellentétet kiváltó ukrajnai háború gazdasági következményeiben megvannak az egyetértést jelentő pontok is.
A Pest Vármegyei Kormányhivatal vizsgálatot folytat, egyre nő a támogatók száma, a Pilisi Parkerdő reméli, hogy mindenki számára elfogadható döntés születik.