Sok kárpátaljai lakos magyarellenes, uszító üzeneteket kapott a telefonjára olyan szövegekkel, hogy "késhegyre a magyarokkal", "a magyarok Ukrajna ellenségei" - számolt be a Dunda György, a HírTV ungvári tudósítója.
Nagy divatja mostanság a Forma–1-es versenyzők körében a padel tenisznek. Max Verstappen, Fernando Alonso, Lando Norris és Daniel Ricciardo össze is álltak egy páros meccsre.
A férfi a fiatal nőket kiutaztatta Svájcba, Dániába, Finnországba és az Egyesült Államokba, hogy szexuális szolgáltatásokat nyújtsanak az ő szoros felügyelete alatt.
Tavaszváró túrát szervezett a Veszprémi Egyetemi Lelkészség az egyetemista és főiskolás fiatalok számára február 24-én, szombaton. Dr. Kulcsár Dávid egyetemi
Átírja a piaci versenyt a kínai autóipar előretörése, változnak a fogyasztói elvárások, a döntéshozók pedig a következő években is nehézségekre számítanak a nyersanyag-ellátásban. Egyebek mellett ezt állapítja meg az autóipari vezetők körében a KPMG által elvégzett felmérés, a 24. Annual Global Automotive Executive Survey.
Dr. Topál Dániel, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (HUN-REN CSFK) fiatal kutatója szekcióvezető szerzőként tagja volt annak a nemzetközi, interdiszciplináris szerzői csapatnak, amelynek a Nature Reviews Earth and Environment folyóiratban publikált új tanulmányában bemutatott eredmények segíthetik az utóbbi évtizedekben felgyor
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület pályázatot hirdet települések részére Madárbarát település mintaprojekt kialakítására. A mintaprojektre olyan önkormányzatok pályázhatnak amelyek lépéseket kívánnak tenni az ember és a természet összhangjának újbóli megteremtésére és amelyek közterületein, intézményeiben még nincsenek madárvédelmi es
A higgadtság megőrzése az egyik legfontosabb tényező, ha nem várt akadállyal, rossz látási körülményekkel szembesülünk az utakon. Csörgő László vezetéstechnikai oktató a vasárnapi, M7-esen történt tömegbaleset kapcsán a Reggeliben elmondta, mit kellene tenni, hogy balesetmentesen vezessünk sűrű ködben az autópályán. Az átgondolt, tudatos vezetésnek
365 napig nem érhető el a Napiszar.com. „TÁJÉKOZTATÁS Tájékoztatjuk a felhasználót, hogy a jelen honlapon közzétett tartalom, mint elektronikus hírközlő hálózat útján közzétett adat ideiglenes hozzáférhetetlenné tételét a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH-6288-5/2023 számú végzésével, 365 napos időtartamra elrendelte. Az ideig
Soha többet nem kell tandíjat fizetni egy bronxi orvosi iskolában. Az adományozó néhai férje Warren Buffett-es bekfetetéséből tett szert a mesés vagyonra, amiből most odaadott egymilliárd dollárt.
A PwC Magyarország az első hazai Big4, ahol alkalmazzák a négynapos munkahét gyakorlatát. Az intézkedést egyelőre a nyári időszakban teszt jelleggel vezetik be a könyvvizsgálati üzletág dolgozói számára. Június elejétől augusztus végéig a vállalat 280 munkatársa csak hétfőtől csütörtökig fog dolgozni. A teszt időszakban az audit tevékenységet folyt
A református püspök nem fűzött hozzá semmit korábbi nyilatkozataihoz K. Endre ügyében. Balog Zoltán úgy fogalmazott: ha szükségesnek tartja, a jövőben is a nyilvánosság elé áll majd.
Ahogy forrósodik a hangulat a kriptó-térben, számos kriptóhálózat és ökoszisztéma jelentős stratégiai szövetségeket köt. Ilyen szövetség például most a Manta Network (Manta) együttműködése a Beoble-lel a közösségi élmény fokozása érdekében. További érdekes fejlemény, hogy a Pyth Network (Pyth) is integrálódott a Yolo Games-szel a pontosabb piaci el
Csakis akkor lehet külföldi munkavállalót alkalmazni, ha arra nem találnak magyart, hívta fel a figyelmet Dömötör Csaba az Országgyűlésben, Dúró Dórára reagálva.
Már a múlt év közepén is rekordöregek (15,6 évesek) voltak a magyar autók, a legújabb statisztikák szerint azonban még rosszabb a helyzet, ugyanis az év végén már 15,8 évnél tartottak.
Bármennyire is hihetetlen, de néhány medvehagymatermő területen már megjelentek az első levelek, amiről a Mecsekerdő Zrt. egy fotót is készített. Mint írják, a Mecseket lassan ellepi a jellegzetes fokhagyma illatú, vér- és vesetisztítóként is ismert gyógynövény, amit előszeretettel szüretelnek az erdőben járók. Van azonban néhány dolog, amire oda k
Könyörtelenül betartja szavát a német közszolgálati dolgozók szakszervezete, a Verdi. A több mint négymillió tagot tömörítő szakszervezet ebben az évben immár második alkalommal hirdetett országos sztrájkot, ami egy kivételével valamennyi tartományban rendkívüli fennakadásokhoz vezethet a tömegközlekedésben.
Eredetileg január 31. volt az első CBAM-adatszolgáltatás határideje, ezt végül kitolták 30 nappal, viszont így is már csak pár napjuk van az érintetteknek, hogy eleget tegyenek kötelezettségüknek – figyelmeztet a Niveus Consulting Group.
Javában zajlik a Portfolio Biztosítás 2024 konferenciája. A rekordszintű érdeklődés mellett zajló eseményről cikkünkben élőben tudósítunk, érdemes a nap folyamán többször is visszanézni.