A héten a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntése lesz a legfontosabb esemény, de ezen kívül érkezik még az eurózóna inflációs adata, a befektetők pedig az amerikai adatközlésekre is nagyon odafigyelnek majd.
Pénteken hat, szombaton egy, vasárnap nyolc jogellenesen az országban tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron a rendőrök.
Válogatásunkban olyan nem túl diétás, de cserébe mennyei desszerteket gyűjtöttünk össze, amiket el sem tudnánk képzelni porcukor nélkül. Nálatok melyik a kedvenc?
Jeff Bezos, az Nvidia és más nagy technológiai befektetők az emberhez hasonló robotokat fejlesztő startupba, a Figure AI-ba fektettek be több száz millió dollárt - számolt be a Bloomberg.
A tőzsdén egyre sikeresebb chipgyártó ARM az autóipari processzortechnológiát fejlesztő Nuro startuppal jelentett be együttműködést, ami mindkét vállalat számára öles lépés a mobilitási piac önvezető szegmensében. A szerződés alapján mesterséges
Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) és a Kréta összekapcsolásával véget érhetne az orvosi igazolások korszaka az iskolákban. A gyermekorvosok támogatják a tervet.
A magyar válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a házigazdától a Mexikóban megrendezett Socca Copa America döntőjében, így a második helyen zárta a tornát - tájékoztatott a Socca Hungary Facebook-oldala. A gólkirályi címet Vörös-Torma Martin hódította el.
Változékony, de nagyon enyhe, tavaszias időre lehet számítani ezen a héten, sok napsütéssel, kevés csapadékkal és olykor élénk széllel. A levegő csúcshőmérséklete a legmelegebb órákban akár a 20-21 Celsius-fokot is megközelítheti - derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből.
A Demokrata főszerkesztője szerint Gyurcsány szombaton újfent meghirdette a szuperbaloldali összefogást, és ennek érdekében használja fel "ezt az egész pedofil balhét, műbalhét".
2024-ben a munkáltatóknak nemcsak hogy meg kell küzdeniük a munkaerőpiac telítettségével, a gyártószektorokat érintő szakemberhiánnyal, de a vendégmunkások foglalkoztatása és a digitális technológiák robbanásszerű fejlődése is új kérdéseket vet fel a toborzási gyakorlatokban. Ezzel párhuzamosan egyre több Z generációs fiatal jelenik meg a munkaerőp
Nem feltétlenül szükséges kimozdulnunk az otthon kényelméből ahhoz, hogy kulturális élményekben legyen részünk. Ajánlunk 5 világhírű múzeumot, ami virtuális túrákat is kínál.
Sokkal könnyebb most munkát találni Észak- és Nyugat-Európa városaiban a délen fekvő városokhoz képest - derült ki az Életminőség az európai városokban (Quality of Life in European Cities) című jelentésből. A lista élén a csehországi Prága áll, ahol a válaszadók 79 százaléka szerint könnyű munkát találni, ezt követi a romániai Kolozsvár és a németo