Nyíregyháza 2024. évi költségvetése volt a február közepi közgyűlés kiemelt napirendi pontja, a másik többtucatnyi mellett. A frakciók véleményét részben bemutattuk a Nyíregyházi Napló előző lapszámában, illetve bővebben a Nyíregyházi Televízió Közgyűlés után című műsorában
Az elmúlt évben jelentősen zsugorodott a nemzetközi és a hazai startup piac a befektetéseket és a csapatok számát illetően is. A start it @K&H vezető nagyvállalati inkubátor szerint azonban az óvatosabb hozzáállás átrendeződést, az úgynevezett unikornisok mellett a kisebb csapatok felértékelődését hozhatja magával, az egyre inkább Mi vezérelte mego
Matt Demon elárulta, hogy érezte magát az Oppenheimer forgatása közben. Többek között arról is lerántotta a leplet, hogy kollégája, Cillian Murphy a legrosszabb vacsorapartner a világon.
A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, az ipari termelői árakról és a külkereskedelemről közöl adatokat.
Lékai-Kiss Ramóna az Instagram oldalán egy nagyon bájos videót osztott meg! Mi teljesen elolvadtunk, mert a felvételeken a műsorvezetőnő, a férje, valamint a gyermeke együtt játszanak.
A Magyar Posta a csomagkézbesítés növekedésre számít a 2024. március 28-tól hatályos kormányrendelet alapján, amely előírja, hogy minden webáruház üzemeltetőnek biztosítania kell az egyetemes postai szolgáltatóval történő szállítási módot is.
A Magyar Posta a csomagkézbesítés növekedésre számít a 2024. március 28-tól hatályos kormányrendelet alapján, amely előírja, hogy minden webáruház üzemeltetőnek biztosítania kell az egyetemes postai szolgáltatóval történő szállítási módot is.
A közlekedés során gyakran a másodperc töredékén és a precíz manővereken múlik, hogy nyugodt, eseménytelen lesz az utazásunk vagy balesetet szenvedünk. A járművezetés egyik leglényegesebb része a fékezés és a megállás, amit minden közlekedőnek a lehető legjobban kell tudnia elméletben és gyakorlatban is. Mert ahogy mondani szokták: nem az a nagy do
Nőtt a forgalomba helyezett új autók száma januárban éves szinten az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára kedden fölkerült adatok szerint.
Az OpenAI vállalat már eddig is nagy népszerűségnek örvendett a sikeres ChatGPT megjelenése óta. Azonban az új, Sora névre keresztelt programja képes valami olyat alkotni, amit a népszerű testvére nem.
A volt elnök óriási fölénnyel nyerte meg a dél-karolinai republikánus előválasztását szombaton. Győzelmi beszédében megint megemlítette a magyar miniszterelnököt.
Több mint egy évtizeddel azután, hogy Kristen Stewart és Twilight-beli partnere, Robert Pattinson kapcsolata véget ért, Stewart elutasítja, ha exével kapcsolatos kérdésekre kell válaszolnia.Rob és én nem beszélhetünk folyamatosan arról a múltról, mert ez kurva fura. Ez olyan, mintha valaki folyton azt kérdezné tőled évtizedeken keresztül , hogy »De
Egy Ady versből idézett a névtelenséget kérő jogász, aki korábban azt írta, hogy Magyarország az EU második legszegényebb és egyben a legkorruptabb országa.
A magyarok csaknem 80 százaléka tervez idén kisebb nagyobb építési munkákat, amelyekhez a válaszadók 56 százaléka mesterek bevonását is szükségesnek tartja; építési kedv már van, de a kivárás és a szakemberek iránti bizalmatlanság problémát okoz - közölte az Újház Piramis Építőház Kft. csütörtökön az MTI-vel.
Kell-e tartani az atomháborútól? Milyen hatással lesz a mesterséges intelligencia a társadalomra? Miért volna jó a béke szempontjából, ha több női vezető lenne? Telecsán János Ismétli-e önmagát a történelem? című könyvét olvasta el Both Gabi.
Antianyag-hajtóművel a legközelebbi csillagrendszer, a Proxima Centauri egy kevesebb, mint öt éves utazással elérhető lenne. A technológia űripari alkalmazásának a kutatása jelenleg is folyik, és a szakértők szerint kellő finanszírozás mellett egy évtizeden belül lehet az emberiségnek antianyag-űrhajója.
Ahogy arról az atv.hu is beszámolt, új milliárdosa lett Magyarországnak, ugyanis valaki elvitte az ötöslottó főnyereményét, ami egyébként minden idők legnagyobb lottónyereménye volt hazánkban. Arról is írtunk, hogy a Szerencsjáték Zrt. egy közleményt adott ki, melyben részletezték, hogy mi a teendője a szerencsés nyertesnek. Azonban nem biztos, hog