A Tinder, a Hinge és a League nevű társkereső alkalmazásokat birtokló anyavállalat, a Match ellen benyújtott csoportos kereset azzal vádolja a társkereső alkalmazások óriását, hogy szándékosan teszi függővé a felhasználókat az alkalmazások használatára. A Kaliforniában benyújtott kereset azzal érvel, hogy a Match olyannyira játékossá teszi az alkal
Lehetséges, hogy kikelt szikleveles palántáimat csigák rágják? Néhány növényem teljesen eltűnt, cserepükben pedig nyálkát találtam, más kártevőt nem láttam. Mit tehetnék ellenük?
Szombaton Orbán Viktor miniszterelnök a Karmelita kolostorban fogadta a kínai BYD autógyár vezetőségét, ahol áttekintették az óriásvállalat magyarországi beruházásainak helyzetét – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár az MTI-vel.
"Orbán Viktor kormánya elárulja Szent István és 1956 örökségét, az ország anyagi tudományos és szakmai érdekeivel szemben" – jelentette ki évértékelőjében a DK elnöke.
Megkezdődött a Szabadság téren a játszótér felújítása – adta hírül a Karácsony Gergely vezette Budapest Városháza. A főpolgármester a Magyar Nemzet írása szerint azt a látszatot kelti, hogy gondos gazdaként felújítja a korszerűsítésre szoruló parkjait.
Grainne Gallanagh egykori ír modell Ausztráliában kezdett új életet, bányákba fuvaroz árut és ellátmányt. Ő az egyetlen nő a bányászati telepen, ahol dolgozik.
A jeges tájain előforduló Psychrobacter nemzetséghez tartozó baktériumfajokat egy nemzetközi projektben vizsgálták, amelyben a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) szakemberei is részt vettek.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss negyedéves Kgfb-indexéből kiderül, hogy a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának (kgfb) átlagos állománydíja 2024 utolsó negyedévében mindössze 0,3 százalékkal emelkedett, ami jelentős lassulást mutat az előző időszakok 1-7 százalékos mértékéhez képest. A díjak és kárkifizetések növekedésében is la
Jövő héten már március, így felmerül a kérdés: mikor utalják a nyugdíjat márciusban? Ekkor hozza a postás a nyugdíjat március hónapban, mutatjuk a 2024-es nyugdíj utalás dátumokat.
Az év családi musicale, a Wonka március 8-án érkezik az HBO Maxra szinkronos és feliratos változatban is! Paul King (Paddington) 2023 végén elhozta az év legédesebb filmjét.
20 órától exkluzív interjút ad az M4 Sportnak a Forma-1 jelenlegi királya, Max Verstappen. Pályán a listavezető és a fő üldöző az OTP Bank Ligában – utóbbi ráadásul a szezon rangadóját játssza. Izlandi vereség után javítanának a férfi kosarasok, amit hokibajnokival vezetünk fel.
Balsai Móni A renitens című sorozat rendőrfőnökét alakítja, akit egy szabálykövető, férfias karakternek tart. A történet szerint Anikó azonnal észreveszi a főszereplő, Reni adottságait, amit mindenképpen szeretne kihasználni. Vajon miért van egy takarítónőre szüksége a rendőrségnek? Balsai Móni elmeséli extra videónkban!
Mindenkin uralkodott, csak önmagán nem. "Végletek végzetes csatatere volt az élete. Dühöngve gyűlölt és tombolva szeretett" – írták a ma 174 éve született Jászai Mariról.
Japán bejelentette, hogy további 732 milliárd jen (4,86 milliárd dollár) támogatást nyújt a TSMC-nek egy második chipgyár építéséhez, miközben a tajvani vállalat szombaton ünnepelte első japán gyára megnyitását, ami Tokió törekvésének kulcsfontosságú eleme az előrehaladott félvezetőgyártás újjáélesztésére és az ipari ellátási láncok megerősítésére
Most aztán mindent bele! Mindenki kérjen bocsánatot! De rögtön. Aztán mondjon le! Mindenről. Népszavazást mindenről! Az alkotmányról. A köztársasági elnök választásáról.
A cél a kiszámítható, tisztességes, a munkavállalók méltóságát és egzisztenciális biztonságát garantáló, visszaélésszerű joggyakorlást nem tűrő viszonyokat kialakítása.
A német törvényhozás alsóháza (Bundestag) pénteken elfogadta a kannabisz rekreációs célú termesztésének és fogyasztásának úgynevezett ellenőrzött legalizálását célzó törvényjavaslatot, amely a felnőttek és úgynevezett kannabiszklubok számára lehetővé teszi a kábítószer korlátozott mennyiségű termesztését és birtoklását.
Orbán Viktor miniszterelnök a karmelita kolostorban fogadta a kínai Byd autógyár vezetőségét, és áttekintették az óriásvállalat magyarországi beruházásainak helyzetét.