Már két kulcsfontosságú motorja is van a holdkutatásnak - mondta az InfoRádióban Szabó Olivér Norton csillagász, aki arról is beszélt, hogy eddig sosem látott felvétek és tudás birtokába kerülhet most az emberiség.
Egy friss piacelemzés szerint európai szinten jelentősen nőtt a felső kategóriás okostelefonok eladott darabszáma, tízből négy készülék a tavaly évvégi szezonban már ezek közül került ki. A fejlett fotós-videós, gaming képességeket, nagy tárhelyet, extra hosszú üzemidőt kínáló prémium modellek részaránya érezhetően nőtt, 2023 utolsó negyedévben mi
Díjat nyert munkájáért a New York Times újságírója, akit azzal vádolnak, hogy október 7-én a terroristákkal együtt szivárgott be a zsidó állam területére.
Kísérteties látványt nyújtanak a parlagon hagyott üvegházak szerte Kazahsztánban, amelyek évek óta elhagyatottan állnak, miközben a rozsda évről évre durvábban lepi el a berendezéseiket, a gyom pedig lassan teljesen átveszi az irányítást a 120 kertészet felett.
A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 50 százaléka elégedetlen a jelenlegi fizetésével, 63 százalékuk pedig azt tervezi, hogy ha lehetősége nyílik rá, 2024-ben munkahelyet vált - közölte a Trenkwalder február első felében végzett kutatásának eredményét pénteken az MTI-vel.
Az e-könyveket számos előnye miatt kedveli az olvasóközönség: praktikus hordozhatósága, rugalmassága és környezetbarát mivolta miatt világszerte egyre népszerűbb a formátum. Magyarországon a világ egyik legnagyobb e-könyv szolgáltatója, a Bookmate és a Yettel partnerségének eredményeként a digitális könyvmolyoknak már kedvezményesen is elérhető a B
Jövő héten döntés születik a Lengyelországnak járó, összesen 137 milliárd euró értékű uniós eszköz lehívásának megkezdéséről - jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Varsóban.
Montenegró az Egyesült Államoknak adja ki a Terraform blokklánccég dél-koreai alapítóját, Do Kvont - közölte Marija Rakovic, a podgoricai felsőbíróság szóvivője a Dan című montenegrói napilap beszámolója szerint.
Újabb lejárató írás látott napvilágot a bitcoinról, ezúttal az Európai Központi Bank (EKB) jóvoltából. Nevezetesen Ulrich Bindseil, az EKB főigazgatója és Jürgen Schaaf tanácsadó közös blog bejegyzésükben fejtették ki véleményüket ismét a bitcoinról, miszerint nem teljesítette eddig globális, decentralizált digitális valutaként a benne rejlő lehető
Az alkalmazottak 50 százaléka elégedetlen a fizetésével. A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 50 százaléka elégedetlen a jelenlegi fizetésének mértékével, 63 százalékuk tervezi, hogy ha lehetősége nyílik rá, 2024-ben munkahelyet vált – derült ki a Trenkwalder február első felében elvégzett munkaerőpiaci kutatásából.
Ha a stroke-os beteg időben kap kezelést, szövődmények nélkül meggyógyulhat, ám ha a tüneteket nem ismerik fel, és nem kezelik időben, végzetes lehet. Az évi 40-50 ezer stroke-os betegnek Magyarországon mindössze elenyésző része részesül kezelésben megfelelő időben.
A digitális pénzügyi eszközök egyre szélesebb körben vállnak elfogadottá, a velük való kereskedelem volumene, a tranzakciók száma ezzel együtt fokozatosan nő. A kriptotér éppen ezért került a csalók és hekkerek célkeresztjébe, habár a törvénytelen tranzakciók száma a kriptotérben elenyésző és fokozatosan csökken. A Binance ügyfélszolgálata és bizto
Felejthetetlen képsorok: nyolc éve ezen a napon testi erővel akadályozták meg, hogy az MSZP népszavazást kezdeményezzen a vasárnapi boltbezárás ellen. A Nemzeti Választási Irodánál lehetett újabb kérdést benyújtani az ügyben, de a szocialistáknak már a bejáratnál útját állták, és a kopasz férfiak egy idős nőt segítettek abban, hogy elsőként nyújtso
Csaknem 1 százalékot dobhat az uniós infláción a Vörös-tengeren jelenleg is zajló áruszállítási konfliktus, mely bár egyelőre nem drasztikus, rendkívül kellemetlen hatásokat vált ki tudta meg a Pénzcentrum az Equilor, az ING, valamint az Oeconomus elemzőitől. Szerintük a jemeni húszik konténerhajók elleni támadásai még nem értek véget, és okozhatna
A Virginia dohány esetében 19, míg a Burley-nél húsz százalékkal emelte tavalyhoz képest a dohányfelvásárlási alapárait a Dofer Dohányfermentáló Zrt. - közölte a dohánytermeltetéssel- és feldolgozással foglalkozó társaság.
A divat olasz fővárosának utcái most hemzsegnek a stílusosabbnál stílusosabb emberektől, hiszen most zajlik a divathét. Nagy örömünkre Emma Watson is köztük van, akinek a Milánóban viselt szettje mindannyiunk szívébe belecsempészte a tavaszt.
A nehéz körülmények ellenére is csökkent az államadósság Magyarországon a tavalyi évben. Most már folyamatos az uniós források érkezése, és a kormány támogatja az Európai Beruházási Bank szerepének növelését a kkv-k finanszírozásában, hogy így javítsanak az uniós versenyképességen – többek között ezekről beszélt Varga Mihály pénzügyminiszter a pént
Az Egyesült Királyságban a kertészeti kereskedelmi szövetség (Horticultural Trades Assotiation) hivatalosan is közzétette kertészeti kiáltványát az angliai választások előtt.
Nem sokon múlt, hogy Adrien Fourmaux és Ott Tanak ütközzenek a Svéd Rallyn péntek reggel, amikor az észt versenyzőt előzni próbálta a francia fordos pilóta.
A 2023 nyarától életbe lépett új fogyasztóvédelmi rendelkezések alapján az ügyészség tavaly 67 esetben nyújtott be pert megelőző felhívást webáruházak téves tájékoztatása miatt; a felhívások zöme eredményes volt – tájékoztatott a Legfőbb Ügyészség.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter már 2022 végén bemutatott egy táblázatot, amin tényként volt feltüntetve a vadászgépek 2024-es érkezése.