Az elmúlt években tapasztalható rendkívül magas infláció a megtakarítási célú befizetések értékét is megtépázta. Bár létezik módszer a pénzromlás kivédésére, a Bankmonitor szakértői szerint ezt nem sikerült hatékonyan alkalmazni.
A naperőművek terjedésével párhuzamosan folytatódott a hazai földgázerőművek beépített teljesítőképességének csökkenése, és mivel a szén-/ligniterőművekkel is hasonló történt, összességében mintegy 1100 MW-tal lett kisebb a magyarországi fosszilis kapacitás 2023-ban, miközben már rendszerszinten is megjelent és látható méretűvé vált az akkumulátoro
Varga Judit volt férje állítja, hogy neki szánt figyelmeztetésként küldték rá az általa vezetett Diákhitel Központra a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálatát. Erről szerinte csak két ember dönthetett. A kormány szerint viszont nincs itt semmi látnivaló: szokásos ellenőrzés volt, így azt senki nem rendelte el. De valójában ki utasíthatja a hiva
A magán és egyházi iskolákban, óvodákban is ugyanúgy jár a 32,2 százalékkal megemelt bér a tanároknak és óvónőknek, mint az állami intézményekben - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára.
Kiszelly Zoltán olyan államfő-jelöltet tud elképzelni Novák Katalin után, “aki a jobboldali politikai közösségből érkezik és tükrözi a Fidesz-KDNP értékrendjét". Vasali Zoltán “a tekintélyes, tudós karaktert" emelte ki, de nem gondolja, hogy a Fidesz lemondana a “lojalitás-szempontról" az új államfő jelölésekor. Elemzőket kérdeztünk: napirenden mar
A felszíni flottára fordított legújabb kiadásokkal a kormány becslései szerint a védelmi kiadások a GDP 2,4 százalékát is kitehetik a harmincas évek elejére.
Rekordösszeget tettek félre tavaly azok, akiknek volt miből. Mások a magas kamatok mellett is kénytelenek voltak magukat újabb adósságba verni, és ezért a hitelek is csúcsot döntöttek.
Az autóra egy kassai járókelő figyelt fel. Szlovákul ez semmit nem jelentene, de ha a ciril ábécé betűit vesszük alapul, akkor Moszkvát és egy Z betűt olvashatunk, utóbbi nem titkoltan a két évvel ezelőtt kezdődött ukrajnai orosz invázió egyik szimbóluma. A Korzár szerkesztőségének beküldött fotókon látni az autót, a beküldő pedig értetlenségének
Szerencsések a vízilabdával foglalkozó honi újságírók. Nemcsak a nemzetközi pólóvilág (egyik) legnagyobb szaktekintélye a honfitársuk, de Kemény Dénes azzal is kitűnik sok más sportolói nagyság közül, hogy mindig hajlandó nyilatkozni. És figyelemre méltókat mond!
Szabó Zsófi nagykövetként és műsorvezetőként tér vissza a TV2-höz. A bejelentést az RTL sem hagyta szó nélkül, közösségi oldalukon üzentek a színésznőnek.
Február 16-án közös mentorprogramot indít kilenc mentor-mentorált párossal a Budapesti Corvinus Egyetem és az Otp Bank. Az együttműködésben gazdasági vagy pénzügyi tanulmányokat folytató másod-, harmadéves alapszakos vagy mesterszakos hallgatók négy hónapon keresztül a bank közép- és felsővezetőinek mindennapjairól, a multinacionális vállalati kult
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Szerencsétlenül alakult Valter Attila idei bemutatkozása, mivel hétfőn az Egyesült Arab Emírségekben zajló kerékpáros körverseny nyitószakaszának befutójánál belekeveredett egy tömegbukásba.
Miközben az Egyesült Államokban gyermekvédelmi törvényt írtak a digitális eszközökre kihegyezve, Tari Annamária klinikai pszichológust és pszichoterapeutát arról kérdeztük, hogy kell-e féltenünk ezektől a platformoktól a gyerekeinket, és ha igen, pontosan mitől.
A vállalkozások száma 2022 óta nagyjából százezerrel 724 ezerre nőtt a Számlázz.hu-nál, azonban a katások a korábbinál jóval kisebb mértékben képviseltetik magukat. Míg 2022-ben 261 ezer vállalkozó mondta magát katásnak, jelen pillanatban 40 ezren vannak azok, akikről biztosan lehet tudni, hogy ezt az adónemet választották. A többi ügyfél sem tűnt
A Bika használja ki megnövekedett energiáját, a Bak ne habozzon! Karrier horoszkóp: 2024.02.20. Kos Ma ne hagyatkozz túlzottan az elekronikus kütyükre és gépekre. Előfordulhat, hogy az internetről származó információk nem teljesen fedik az igazságot. Lehetséges, hogy egy jó kiindulópontot adnak, de nem segítenek hozzá ahhoz, hogy az összképet lásd.
A korábbi igazságügyi miniszter, Varga Judit exférjének a nevét a kegyelmi botrányig valójában nem ismerte a szélesebb közönség. Az elmúlt időszakban azonban gyakorlatilag róla szólnak a hírek.
Új párkapcsolati realityt indít a TV2 március 18-án. A Házasság első látásra hétfői sajtótájékoztatója egy váratlan bejelentéssel indult, Fischer Gábor programigazgató felkonferálta az esemény műsorvezetőjét, a TV2 Csoporthoz 10 év után visszatérő Szabó Zsófit, aki a Mokka műsorvezetője és a március 8-án induló TV2 Klub csatorna nagykövete lesz.
Újabb kórházi osztály állt le határozatlan időre "személyi feltétel hiánya miatt". Ezúttal a Uzsoki Utcai Kórház kardiológiai osztályán szűnt meg a súlyos szívbetegek ellátása, s nem lesz például infarktusellátás sem.