Február 15. éjfélig lehetett feltölteni a gazdálkodási naplókat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) eGN (elektronikus gazdálkodási napló) rendszerébe.
Mint megírtuk, pénteken hazánkba látogat a svéd miniszterelnök. A hír azt követően érkezett, hogy a Fidesz-frakció közölte, mihamarabb ratifikálná Svédország NATO-csatlakozását. Az ATV Aktuál című műsorában a nap kérdése így szól: Ön szerint miért szavazza meg a svédek NATO-csatlakozását a Fidesz? Mert megváltoztak a svédek, vagy, Mert a minisztere
Nagy Péter a nyolcadik helyen végzett összetettben a szófiai súlyemelő-Európa-bajnokság keddi, utolsó versenynapján a plusz 109 kilogrammos kategóriában, és nem tudott javítani helyzetén az olimpiai kvalifikációban.
Kristen Stewart és Robert Pattinson kapcsolatáért valósággal megőrült Hollywood, miután kiderült, hogy nem csak az Alkonyat-filmekben, hanem a valóságban is egy párt alkotnak. Bár évekig együtt voltak, Kristen ma már nem szívesen beszél exével való kapcsolatáról - most elárulta, mi ennek az oka!
Összesen 100 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Kulcs-Soft Nyrt. alapítójára, az igazgatóság jelenlegi elnökére. Több hónapon át kezdeményezett nagyszámú vételi ügyletével ugyanis a cég részvényének napi átlagos kereskedési forgalmát közel hatszorosára növelte, az árfolyamot majdnem megduplázta.
A síalpinizmus a síelést és a hegymászást/alpinizmust ötvözi, amelyben a sílécet nemcsak a lesikláshoz, de a mélyebb hóban történő felfelé haladáshoz is használják.
A Volkswagen davosi delegációja (balról jobbra): Christian Levin (Scania vezérigazgató), Gernot Döllner (Audi vezérigazgató), Oliver Blume (Volkswagen vezérigazgató), Hildegard Wortmann (VW és Audi értékesítési igazgató) és Thomas Schmall (műszaki igazgató) Fotó: Volkswagen Világos szavak a nagy színpadon: Oliver Blume, a Volkswagen vezérigazgatója
A karotta szó hengeres, zsenge sárgarépát jelöl valójában. Dallamos, elegáns kifejezés, így könnyebben eladható azoknak, akiknek a sárgarépa valami nem túl kedves ízemléket jelent. A zsenge, tavaszi karotta nyersen is jó, de ott a helye szinte minden fogásban. Színes, vitamindús, roppanós. És ne feledjük: illatos zöldje a petrezselyemhez hasonlóan
A rókák egyedszámának szokatlanul gyors növekedése és az ezzel járó veszettség elterjedésének megakadályozása céljából Ukrajnában 2023 utolsó hónapjában országosan engedélyezték a dúvad elleni hajtóvadászatot.
Kihallgatták a Iványi Gábor egyházának egyik iskolaigazgatóját is nem sokkal azután, hogy a NAV nyomozói őrizetbe vették a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség gazdasági vezetőjét.
Utazáskor a legnagyobb gondot általában a csomagolás jelenti. A repülőtereken 2006 óta van érvényben a 100 ml-es folyadéklimit, amelyet a légiközlekedési hatóságok hoztak az utasok és a repülőgépek biztonsága érdekében, amikor egy utas megpróbált robbanószert készíteni a felvitt anyagokból.
"Nagyon vicces, hogy amikor Lujzi nélkül futok össze akár távoli ismerősökkel is, mindig megkérdezik, hogy hol a kutya. Sőt, ha egyedül vagyok, akkor is úgy köszönnek: »Sziasztok!«" Gabianyu kutyája, Lujzi szülinapos!
Egyesül az Egyesült Államok két legnagyobb hitelkártya-kibocsátója, a Capital One és a Discover Financial, a tranzakcióval a Capital One piaci értékét tekintve 80 milliárd dolláros pénzügyi vállalkozássá válik - jelentették be a cégek kedden.
Iker Múgica (Cn Cambrils) nyerte a 34. Vila de Palamós Optimist Trophyt, amelyen 550 hajós mezőny gyűlt össze. Gereben Barnabás győzött a 12 év alattiak között. A huszonnégy ország versenyzőit felvonultató regattán ötszázötven indulót regisztráltak, az első öt helyen spanyolok végeztek. Iker Múgica győzött, őt Joan Domingo és Pepe García Gandrille
A mezőgazdaság kibocsátása 2023-ban meghaladta a 4,3 ezer milliárd forintot, amely 6,6 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál; a bővülést a teljes termelési volumen 25 százalékos emelkedése eredményezte, miközben az ágazat teljes kibocsátási árszínvonala 15 százalékkal csökkent 2022-höz képest – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Elfyn Evans előzetes várakozásait felülmúlta, hogy a Svéd Rallyn a második helyen zárt Esapekka Lappi mögött. A walesi toyotás a pénteki rajthelye miatt nem számított ilyen erős eredményre.
A nagy érdeklődésre való tekintettel február 27-ig meghosszabbítja Zöld Kód - Kódolj a holnapért! című ötletpályázatának jelentkezési határidejét a Vodafone Magyarország Alapítvány. A szervezők továbbra is hangsúlyozzák: a diákoknak szóló, fenntarthatósági kérdéseket körüljáró versenyen való részvételhez programozással kapcsolatos külön tudás, elők
Meghalt a börtönben Ihar Lednyik fehérorosz ellenzéki aktivista - közölte kedden egykori pártja és egy politikai foglyokkal foglalkozó civil szervezet. Az aktivistát Aljakszandr Lukasenka elnök rágalmazása címén ítélték elzárásra.
Felvette a szélsőséges és terrorista tevékenységet folytató személyek listájára Lindsey Graham amerikai szenátort kedden az orosz pénzügyi felügyelet (Roszfinmonitoring).
Befejeződött a Szilléri városrész geotermikus fűtési rendszerének kiépítése Szegeden, a 2,352 milliárd forintos költségvetésű beruházás uniós támogatással valósult meg - tájékoztatta az Építési és Közlekedési Minisztérium csütörtökön az MTI-t.
Laziz Kudratov üzbég befektetési, ipari és kereskedelmi miniszterrel, a magyar-üzbég gazdasági vegyes vizottság társelnökével tárgyalt telefonon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter - számol be a KKM sajtóosztálya.
Tizennyolc évi fegyházbüntetést szabott ki Igor Kondrackij orosz állampolgárra hazaárulás címén a moszkvai városi bíróság - közölte kedden az Interfax hírügynökség.
Egyre gyakrabban és egyre többet ivott, nem éreztem biztonságban a kisfiamat. - mondja Adrienn a New Yorkban élő édesapáról, aki elől félelmében hazaköltözött kisfiával, Armaannal.