Az MNB 100 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Kulcs-Soft Nyrt. alapítójára, az igazgatóság jelenlegi elnökére a piaci manipuláció tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt. A magánszemély több, a jogszabály által tiltott módon manipulálta a tőkepiacot, így adva félrevezető, hamis jelzést a befektetőknek a Kulcs
A gyerekvédelmi tüntetésen is beszédet mondó influenszer, Osváth Zsolt legújabb videójában nekiment az énekesnőnek. Szerinte egészen mélyre süllyedt a könnyűvérű könnyező Madonna.
Az európai kereskedelmi bankok attól tartanak, hogy a digitális euró bevezetése után ügyfeleik kivonják a betéteket, hogy helyette digitális eurót tartsanak.
A magyar fociválogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi többek között Szoboszlai Dominikról is szót ejtett. Emellett Sven-Göran Erikssonról, halálos beteg egykori edzőjéről is beszélt.
Tehetséges nők az iparban című, a Continental technológiai vállalattal közösen indított rovatunkban Béresné Kovács Henriettát mutatjuk be, aki a nyíregyházi Continental haszongépjármű vevőlogisztikai vezetője az Emea régióban. Büszke elért sikereire, munkája fő produktumának a sikert tartja, kikapcsolódásként pedig a vállalat amatőr tekecsapatában
Több mint 7800 új lakást adtak át tavaly október és december közt, ami 13,2 százalékos növekedés. A magasabb utolsó negyedéves szám ellenére csökkent 2023-ban a lakásépítések száma. Idén azonban fordulatot hozhat a CSOK Plusz, ha a kamatszint és az építőipari áremelkedések üteme is érdemben csökken.
A Budapesti Uzsoki Utcai Kórház február 16-a óta – határozatlan ideig – nem fogadja a kardiológiai betegeket, mert az orvosigazgató tájékoztatása szerint humánerőforrás-gondok merültek fel az intézményben.
Február 29-én Magyarországon is bemutatják a Dűne második részét. 2 és fél évvel az első rész megjelenése után jön a Dűne folytatása Timothée Chalamet és Zendaya főszereplésével. Az új film Frank Herbert 1965-ös Dune című regényének adaptációjának második része. Az írói sztrájk miatt csúszott a megjelenés, ugyanis már tavaly év végére várták a mozi
Gasper Okorn szövetségi kapitány szerint a magyar férfi kosárlabda-válogatott nyerni megy Izlandra az Európa-bajnoki selejtezősorozat csütörtöki nyitányán.
A munkavédelmi törvény (Mvt.) február 1-jei változtatása révén a nemzetgazdasági miniszter a rendeletében meghatározott álláshelyek, munkakörök esetében általános munkavédelmi oktatási tematikát határozhat meg, mely esetben a munkavédelmi oktatás a tematika átadásával vagy elérhetővé tételével is teljesíthető. A 6/2024. NGM-rendelet az első ilyen m
Az Európai Labdarúgó Szövetség (Uefa) döntésének értelmében Clement Turpin vezeti a csütörtöki Ferencváros-Olympiakosz Európa Konferencia Liga-visszavágót.
Valentin-napi ajándékként a Netflix közzétett néhány új részletet a Bridgerton 3. évadáról, és érdemes becsatolni hozzá az öveket! Shonda Rhimes executive producer, Julia Quinn írónő és Jess Brownell showrunner elárulták, mire számíthatnak a rajongók Colin és Penelope szerelmi történetében.A Mr. Bridgerton csábítása: Colin történetében "rengeteg ol
A litván Revolut Bank UAB, a Revolut Csoport banki engedéllyel rendelkező tagja bejelentette, hogy elindítja Magyarországon új forint alapú megtakarítási számláját. A szolgáltatás különlegessége, hogy a magyar ügyfelek számára akár évi bruttó 4,75 százalékos kamatot kínál a betétekre. Az új megtakarítási számla azonnali hozzáférhetőséget biztosít a
Keményen nekiment a bevándorlásellenes Geert Wilders a Mark Rutte vezette holland kormánynak. A jobboldali politikus szerint Amszterdam nem látja: az ukrajnai menekültek már nem a háború miatt érkeznek országukba, sokkal inkább a számukra nyújtott kedvező feltételek miatt.
Nem volt meglepetés, hogy Ursula von der Leyen ismét bizottsági elnök szeretne lenni, miután NATO-főtitkári ambícióit nem támogatták. Erre hívta fel a figyelmet a Mathias Corvinus Collegium európai uniós ügyekért felelős vezetője.
A magyar női válogatott a papírformának megfelelően 3-0-ra legyőzte a nyeretlenül sereghajtó üzbég együttest a dél-koreai Puszanban zajló, olimpiai kvalifikációs asztalitenisz csapat-világbajnokság csoportküzdelmeinek utolsó fordulójában, s mivel a csoport másik meccsén számára kedvező eredmény született, továbbjutott a legjobb 24 közé.
Evés előtt a legtöbb ember megmossa a különböző zöldségeket és gyümölcsöket, ám vannak olyanok, akik kockáztatják egészségük épségét azzal, hogy nem tesznek így. Cikkünkben eláruljuk, mely élelmiszerek a legveszélyesebbek, ha nem mossuk meg őket közvetlenül azután, hogy hazaértünk velük a boltból!
James Clavell 1975-ös regénye, majd az abból készített adaptáció alapvetően átírta, hogyan gondolkodik a nagyvilág Japánról. Sőt, divatba hozta az ország régi kultúráját, történelmét. A regényből 15 év alatt 15 millió példányt adtak el, és olvasók tömegei izgultak John Blackthorne angol tengerészért, akinek szemszögéből megismerjük az 1600-as évekb
A Microsoft, a Google, a Meta, az Amazon és más technológiai nagyvállalatok is aláírták azt az egyezményt, amelyben általános kötelezettségeket vállalnak a generatív MI-re épülő visszaélések megelőzésére.
A tárgyalásos bérnövekedés éves szinten 4,7-ről 4,5%-ra csökkent az eurózónában, ez megerősíti azokat a várakozásokat, hogy a bérnövekedés már nem gyorsul. Ahhoz persze nem elég ez az esés, hogy ajtót nyisson az EKB márciusi kamatcsökkentése előtt – figyelmeztet az ING Bank. Mivel a bérnövekedés innentől kezdve várhatóan óvatosan csökkenő tendenciá
Pénteken érkezik Budapestre Ulf Kristersson, Orbán Viktorral tárgyal - a Fidesz és a KDNP már bejelentette, hogy hétfőn kész megszavazni a svéd NATO-csatlakozást a parlamentben.