Egy kassai férfi MOCKBAZ feliratú különleges rendszámot kért BMW X7-es típusú kocsijára. A rendőrség szerint nincs ezzel semmi probléma, a volt védelmi miniszter és a külügyminiszter szerint viszont annál inkább, mert erős a gyanú, hogy orosz propagandáról van szó.
A Budapest Boat Show Újdonság Pályázatával támogatja a hazai innovációkat, melyek közül idén az alábbiak nyertek kategóriájukban. Az ünnepélyes díjkiosztóra a 2024-es Budapest Boat Show-n kerül sor. Vitorlás, elektromos és motoros hajó kategória Első helyezett Adex Yachting Kft., Delphia 10 LoungeTop 100%-ban elektromos hajó A Delphia család tagjai
Életének 96. évében meghalt Köllő Miklós Balázs Béla-díjas dramaturg, forgatókönyvíró, színész, stúdióvezető - tudatta a Magyar Filmművészek Szövetsége.
A Magyar Nemzeti Bank 100 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Kulcs-Soft Nyrt. alapítójára, az igazgatóság jelenlegi elnökére a piaci manipuláció tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt.
Az Iványi Gábor vezetősége alá tartozó Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség közleménye szerint a NAV kedd reggel házkutatást tartott Ónodi István lelkésznél, majd ezt követően, anélkül, hogy megnevezték volna a vádat, bilincsben elszállították az egyház gazdasági vezetőjét. Az egyház szerkesztőségünkhöz eljutatott közleményét teljes egészében
Az Európai Bizottság eljárást indított a TikTok ellen annak értékelésére, hogy a közösségi médiavállalat megsértette-e a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályt a kiskorúak védelmével, a függőséget okozó műveletek, illetve káros tartalmak kockázatainak kezelésével, a reklámok átláthatóságával kapcsolatban, valamint az adatokhoz való hozzáféré
A kis Ádin mindössze három éves, de máris hatalmas küzdelem áll előtte. A kisfiú DMD-ben, azaz Duchen-féle izomdisztrófiában szenved. Ez a betegség izomgyengeséggel és az izomsejtek károsodásával jár, ami 5-6 éves korban kezd fokozódni. Ádin betegségére jelenleg nem létezik gyógyír, ám az állapotromlást megállíthatja egy forradalmian új génterápia,
Épp akkor beszélt Takács Péter egészségügyi államtitkár az egészségügy átalakításáról, amikor kiderült, hogy az Uzsoki kórházban leáll a kardiológiai osztály.
2024 januárjában az uniós tagállamokban a minimálbérek a bulgáriai havi 477 euró és a luxemburgi havi 2 571 euró között mozogtak - tette hírré az ec.europa.eu az Eurostat adatai alapján. Érdemes belepillantani, miként alakul a minimálbér összege az Európai Unió tagállamaiban.
A háborúk embereket (életeket, városokat, kulturális értékeket) tesznek tönkre, de általában megfeledkezünk a "csendes áldozatról", a természeti környezetről. Annak súlyos, több esetben visszafordíthatatlan pusztítása hosszú távon, akár több nemzedékre is befolyásolja a környezet állapotát, a lakosság életminőségét és egészségét.
Az év elején történő felmondások aránya bár változó lehet, azonban sok cégnél ebben az időszakban, az év végi bónuszok kifizetését követően történik a felmondások 25 százaléka - derül ki az egyik legnagyobb, hazai alapítású tréningcég, a Comline Budapest összefoglalójából. A legtöbb esetben egy felmondás mögött több tényező is áll, azonban az év el
A 8200 hektár termőföldön és 1500 hektár erdőn gazdálkodó cég egy 90 szobás, négycsillagos szállodát is épít, illetve két istállót, ahol például vízágy is van a teheneknek.
Japán minden kétséget kizáróan egyedülálló a maga nemében. A sushi, a ramen és a szaké hazája olyan lenyűgöző kultúrával és társadalmi tradíciókkal büszkélkedhet, amelyekkel sehol máshol nem találkozhatunk a világon.
Az Nvidia letaszította a trónról a Teslát, így már a chipgyártó részvényei a legforgalmasabbak a Wall Street-en. A cég nemrég az Egyesült Államok harmadik legértékesebb vállalatává vált, szerda esti gyorsjelentése pedig a hét legvártabb eseménye a tőzsdéken.
Mintegy 2,6 millió tonnányi szén-dioxid-kibocsátást sikerült megelőzni a MÁV-START Zrt. szén-dioxid-számlálójának hároméves működése alatt, ez hozzávetőlegesen egy kétszázezres nagyváros éves kibocsátásával egyenlő - közölte a MÁV-Volán csoport szombaton az MTI-vel.
Európai szintű elektromosautó-vásárlásösztönző támogatást kell indítani, mert a zöld átálláshoz ez nélkülözhetetlen - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pénteken a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) 24. pénzügyi csúcstalálkozóján Budapesten.
A vállalkozások száma 2022 óta nagyjából százezerrel 724 ezerre nőtt a Számlázz.hu-nál, azonban a katások a korábbinál jóval kisebb mértékben képviseltetik magukat. Míg 2022-ben 261 ezer vállalkozó mondta magát katásnak, jelen pillanatban 40 ezren vannak azok, akikről biztosan lehet tudni, hogy ezt az adónemet választották. A többi ügyfél sem tűnt
A glamúr világának egyik legragyogóbb csillaga Marilyn Monroe. Talán egyik legemlékezetesebb előadása az 1953-as “Gentlemen Prefer Blondes” című filmben elhangzott
A 13 éves kisfiú agyában agytörzsi daganat volt, ami az orvostudomány eddigi álláspontja szerint abszolút gyógyíthatatlan. Azonban megtörtént a csoda, miután a gyermeken teszteltek egy új gyógyszert.
Most először szólalt meg a színésznő a héten kirobbant botrány kapcsán, miszerint Várkonyi András pénzt veszített amiatt, hogy ő nem jelent meg két, előre megbeszélt vidéki fellépésükön.
A kormány márciusban 70, áprilisban 200 milliárd forintos kerettel indít programot a GINOP Plusz programon keresztül, 2030-ig pedig több mint 460 milliárd forint uniós forrás segítheti a foglalkoztatás és az aktivitás növelését, a munkaerő-tartalékok mozgósítását, a munkában állók képzését, valamint a munkakörülmények javítását
Hogyan döntsd el, hogy mely harcokat érdemes megvívni, és melyeket inkább elengedni?Minden pár vitatkozik, alapvetően nincs abban semmi rossz. Ám a boldog párok abban különböznek a kevésbé boldogoktól, hogy ők a megoldandó problémák megoldására összpontosítanak − derült ki most egy friss kutatásból, mely a Family Process című folyóiratban jelent me
Novemberben 108 950 nem uniós állampolgár nyújtott be első alkalommal nemzetközi védelem iránti kérelmet az Európai Unió valamely tagállamában, ez 11 százalékkal több az egy évvel korábbinál - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.
Hamarosan újra megnyitja kapuit a Rövid Élelmiszer-ellátási Lánc Expo és Konferencia a Kislépték Egyesület főszervezésében, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat társszervezésében.