2024. február 20. kedd

febr. 20
8:00
Török színekben indulna az olimpián a dopping miatt eltiltott világbajnok magyar kajakos (444.hu)
Takács Tamara az egyik legígéretesebb magyar kajakos volt, de a visszatérése után nem tudott bekerülni a válogatottba.
febr. 20
8:00
Lendületben az oroszok? (Magyar Hírlap)
Újabb roham vette kezdetét.
febr. 20
8:00
Marozsán Fábián is továbbjutott a dohai tenisztornán (Demokrata)
Fucsovics Márton már korábban bejutott a második fordulóba az 1,4 millió dolláros összdíjazású tornán.
febr. 20
8:00
Navalnij halála után két perccel már meg is jelent a haláláról szóló hivatalos közlemény (Telex)
Rácz András Oroszország-szakértő szerint nagyon furcsa, hogy a közmondásosan lassú orosz bürokrácia ebben az ügyben hirtelen megtáltosodott.
febr. 20
8:00
Ez a gyönyörű, érintetlen sziget a világ egyik legkevésbé látogatott helye (Roadster)
Mindössze két szigetből áll.
febr. 20
8:02
Az Aprilia vezére szerint mindenük megvan ahhoz, hogy ők legyenek a "MotoGP főszereplői" (P1race)
Az Aprilia gyári csapata vasárnap leplezte le az idei arculatát, a bemutatón Massimo Rivola és Romano Albesiano is megszólalt.
febr. 20
8:02
Aki pénztárcabarát luxusélményt keres, ezekre az úti célokra fizet be az idén (Roadster)
Még a nagyobb költségvetésű utazásoknál is fontos szempont az ár-érték arány.
febr. 20
8:03
Orbán Viktor legújabb barátja egyik első intézkedésével rekordszámú embert lökött a szegénységbe (Privátbankár)
Az ország lakosságának több mint fele él szegénységben, a pénz leértékelése sokak helyzetét nehezítette meg.
febr. 20
8:06
Premier League: edzőt cserélt, majd pontot szerzett a Crystal Palace (Magyar Hírlap)
A vendégek a mérkőzés előtt jelentették be, hogy már nem Roy Hodgson a csapat vezetőedzője: a 76 éves tréner múlt héten edzés közben rosszul lett és kórházba kellett szállítani.
febr. 20
8:06
A béke esetén is marad a katonai ellenőrzés Gázában (Demokrata)
Izrael meg fogja tartani a teljes biztonsági ellenőrzést a Jordán-folyótól nyugatra eső területeken"- jelentette ki Benjamin Netanjahu.
febr. 20
8:06
Lelőtték Spanyolországban azt az orosz katonai pilótát, aki átszökött Ukrajnába (rtl.hu)
Holtan találták egy spanyol parkolóházban azt az ukrán katonai pilótát, aki helikopterével átszökött Ukrajnába. Az orosz katonai hírszerzés korábban közölte, hogy parancsot kaptak kivégzésére.
febr. 20
8:06
Ausztrália úgy döntött, jelentős védekezésbe kezd (naphire.hu)
Ausztrália 11,1 milliárd ausztrál dollárral (2620 milliárd forint) növeli védelmi kiadásait a következő tíz évben, a megnövelt költségvetésből a többi között hadihajókat és fregattokat vásárol majd Richard Marles védelmi miniszter keddi bejelentése szerint.
febr. 20
8:12
Elindultak a Budapesti Értéktőzsde új indexei (ProfitLine)
A középvállalatokra specializált Xtend piachoz kapcsolódó indexet indít a Budapesti Értéktőzsde. A mutató a jövőben referenciaként szolgál a befektetők számára a hazai gazdaság gerincét alkotó középvállalati szektor Xtenden jelen lévő képviselőinek teljesítménye kapcsán. Az Xtend index indulás a növekvő vállalati szegmens bővülését tükrözi. Az új m
febr. 20
8:12
Új sörmárkával erősít a Borsodi (MMonline)
Idén februártól a magyar sörfogyasztók is belekóstolhatnak a coloradoi életérzésbe, hiszen a Borsodi Sörgyár forgalmazásában a hazai piacon is elérhető lesz a világ egyik legismertebb sörmárkája, a Coors világos sör. Az új termék ráadásul különleges csomagolásban érkezik, melynek segítségével a fogyasztók rögtön tudják majd, ha a sörük fogyasztásra
febr. 20
8:12
Közel 7500 ukrán menekült érkezett hazánkba hétfőn (Demokrata)
Közleményük szerint a beléptetettek közül a rendőrség 13 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
febr. 20
8:12
A tél továbbra is távol marad (Köpönyeg)
Bár még nincsen vége a februárnak sem, vagyis még gyakorlatilag tél van, ezt az időjáráson nem nagyon vesszük észre. Bár érkezett hazánkba egy hidegfront, nem sok vizet zavart, a télies fordulatot pedig még csak nem is képzelte el.
febr. 20
8:12
Bastianini után egy másik Ducati-versenyzőre is szemet vetett az Aprilia vezére? (P1race)
Massimo Rivola leszögezte, hogy jól kell kezdeniük a szezont, hogy felkeltsék az esetleges célpontok figyelmét.
febr. 20
8:12
Négy napig a világ legszebb szállodájában laktam (Roadster)
Egy valóságos és igazi palotában.
febr. 20
8:15
A Nap a Halak jegyében jár: ilyen hatással van a csillagjegyekre (Metropol)
Kiderült, mi vár ma a csillagjegyekre.
febr. 20
8:15
Flottafejlesztésbe fog Ausztrália, a hajók száma bőven megduplázódhat (vg.hu)
Brutális összeget költ új fregattokra és más hadihajókra Ausztrália, amely tavaly már tengeralattjárókból is bevásárolt.
febr. 20
8:15
Sydney van den Bosch nagyon komoly döntést hozott, és büszkén vállalja! (Glamour)
Sokakat megdöbbentett Sydney van den Bosch története, amikor néhány évvel ezelőtt őszintén mesélt betegségéről, és élete egyik legmeghatározóbb döntéséről: a kétoldali masztektómiáról. Szerencsére mostanra teljesen felépült, és azóta még fontosabb küldetésének érzi, hogy a témát övező tabukat ledöntve felhívja az emberek figyelmét a szűrővizsgálato
febr. 20
8:15
Naponta egy "Napot" fogyaszt el a rekordokat döntő kvazár (Rakéta)
A kvazárt négy évtizede fedezték fel, de extrém fényessége megtévesztette a kutatókat, így csak most derült ki, hogy a jelenség valójában a legfényesebb kvazár, amit valaha detektáltak.
febr. 20
8:17
Modern Star Wars: Mit tudunk eddig az orosz nukleáris űrfegyverről? (vg.hu)
Az amerikaiak a múlt héten új nemzetközi biztonsági fenyegetésre figyelmeztettek: egy titokzatos orosz űrfegyverre, amely nukleáris képességekkel rendelkezhet. Összeszedtük, hogy mit lehet tudni eddig a rejtélyes fegyverről.
febr. 20
8:18
Vészhelyzet van a magyar határnál, súlyos bejelentést tett a rendőrség (ATV)
Csaknem 7500-an érkeztek Ukrajnából hétfőn.
febr. 20
8:18
KCNA: Vlagyimir Putyin autót ajándékozott az észak-koreai vezetőnek (hirado.hu)
Az ajándék "egyértelmű kinyilvánítása a két vezető különleges és személyes kapcsolatának" – közölte a KCNA.
febr. 20
8:18
PSG Ogli megható fotómontázst osztott meg szeretett testőréről, Papaszítáról (Ripost)
Papaszíta börtönben ül, míg a kőgazdag fiatal hiányolja őt
febr. 20
8:18
Félelmetes, titokzatos, veszélyes és orosz (Magyar Hírlap)
Washingtonban az orosz űrfegyverről vitáznak.
febr. 20
8:18
Továbbdúdolni elődeink történeteit (Magyar Nemzet)
Méry Rebeka a felvidéki Somorjáról indult, s amit magával hozott, dreamfolk világban adja tovább.
febr. 20
8:18
Hirtelen meggondolták magukat Orbánék: Már közölték is a visszatáncolást (Nyugati Fény)
Egy Ukrajnát érintő kérdésben döntöttek.
febr. 20
8:18
Itt az Állami Számvevőszék végleges jelentése: megkerülte az ellenzék a törvényi előírásokat a pártfinanszírozással (Mandiner)
Az Állami Számvevőszék szerint az ellenzéki pártok és a Mindenki Magyarországa Mozgalom együttesen több mint 193 millió forinttal többet költött a választási kampányra az engedélyezett összegnél.
febr. 20
8:18
FBI-igazgató: Példátlan fenyegetést jelentenek az amerikai infrastruktúrára a kínai hekkerek (Forbes)
A kínai hekkerek egyre nagyobb fenyegetést jelentenek a Nyugatnak a kritikus infrastruktúrába való beszivárgásban.
febr. 20
8:18
Egymás után húzzák le a rolót a boltok Magyarországon (rtl.hu)
Jelentősen zuhant a kiskereskedelmi üzletek száma az elmúlt években.
febr. 20
8:18
Rongyos lapótya (Street Kitchen)
Ha csukott szemmel harapnál bele ebbe a finomságba, először nem tudnád eldönteni, hogy lángost vagy lapótyát eszel. Megtévesztő a hasonlóság, mind küllemben, mind ízben. Aztán az, hogy mivel kened meg, csak rád van bízva. Én a lekvárt javaslom. :)
febr. 20
8:20
Migránsválság az Egyesült Államok északi határán is (Magyar Nemzet)
Már nemcsak a déli határon át érkezik migránsok tömege az Egyesült Államokba, hanem egy taktikának köszönhetően Kanada irányából is.
febr. 20
8:21
Egykori csapattársak harca – Inzaghi Interének Simeone Atléticóján át vezet az út a BL-negyeddöntőbe (m4sport.hu)
A kisebb hullámvölgybe került Atlético Madridot fogadja kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntős párharcának első mérkőzésén az Internazionale, amely rendes játékidőben tavaly szeptember vége óta nem szenvedett vereséget egyik versenysorozatban sem.
febr. 20
8:21
Indián keresztül jutott orosz kőolaj az Egyesült Államokba (Igényesférfi.hu)
Oroszország 37 milliárd dollár értékben adott el nyers kőolajat Indiának 2023-ban, amiből finomított formában az Egyesült Államok is vásárolt - derül ki egy hétfőn, az amerikai médiában nyilvánosságra hozott jelentésből.
febr. 20
8:21
Népszerű 30 napos kihívások: tömegeket mozgatnak meg, de vajon elérik a nekik szánt célt? (Life)
Sokan el sem tudják képzelni, hogy hosszabb ideig éljenek szigorú vagy kevésbé szigorú szabályok és korlátok között. Ám a 30 napos kihívásokat pont nekik találtál ki.
febr. 20
8:21
Kis lépéssel közelebb az égbolt nagytakarításához (Bitport)
Egy nemrégiben fellőtt szondának az egyetlen feladata az, hogy szemrevételezze az évtizedek óta űrszemétként keringő tárgyakat.
febr. 20
8:21
Emelkedhetnek a nyugdíjkorhatárok? Aggasztó dologra figyelmeztetnek a szakértők (Promotions)
A nyugdíjasok helyzete világszerte egyre nyugtalanítóbb.
febr. 20
8:22
Három törést is szenvedett, mégis szerencsésnek érzi magát Raúl Fernández a sepangi bukása után (P1race)
Raúl Fernández elárulta, nem érti, hogy miért történt meg vele a highside a sepangi teszt első napjának legelején.
febr. 20
8:24
Az anyag, mely nélkül az újszülött bárányok esélye kicsi a túlélésre (Agroinform)
A juhtenyésztők pontosan tudják, hogy kritikus fontosságú annak biztosítása, hogy az újszülött bárányok megfelelő mennyiségű kolosztrumot kapjanak.
febr. 20
8:24
Mentőautóban kellett szülnie a vajúdó magyar nőnek, néhány perc alatt csoda történt (Ripost)
A nőt szállító mentősök eddig sosem vezettek még le szülést.
febr. 20
8:24
Vérlázító: kislány bugyijában turkált a pap Máriapócson (AC News)
Vádat emeltek a pedofil Sz. atya ellen, gyermekek ellen elkövetett szexuális erőszak miatt nyomoznak vele szemben.
febr. 20
8:24
Harry visszatérne a királyi teendőihez, erről azonban Károlynak is megvan a véleménye (naphire.hu)
A hírek szerint Harry herceg vissza szeretne térni a királyi teendőihez, és újra a királyi családot képviselné bizonyos nyilvános rendezvényeken. Állítása szerint azért tenné ezt, hogy könnyítsen halálos beteg édesapján, ám erről Károly királynak is megvan a véleménye.
febr. 20
8:27
Kcna: Vlagyimir Putyin autót ajándékozott az észak-koreai vezetőnek (HírTV)
Kim Dzsongün észak-koreai vezető egy orosz gyártmányú autót kapott ajándékba Vlagyimir Putyin orosz elnöktől, amelyet a két vezető közötti különleges kapcsolat jelképének tekintenek - közölte az észak-koreai állami hírügynökség, a Kcna kedden.
febr. 20
8:27
Megmutatta új barátnőjét Fekete Dávid (SzMo)
Az énekes a Blikknek elmondta, hogy nem akarja elkapkodni ezt a kapcsolatot. Ehelyett lassú, kitartó munkával szeretné megvalósítani az álmait.
febr. 20
8:30
"Én nem az aranyhalat, hanem az arany bálnát fogtam ki" – A Tinderen találta meg a párját Makány Márta (Blikk)
A Tinderen találta meg párját Makány Márta! A divattervező a Palikék Világa by Manna Három Igazság című adásában mesélt az online társkeresés nehézségeiről. Makány azt is bevallotta, hogy bár nem tartja magát tökéletesnek, azért van önbizalma.
febr. 20
8:30
130 milliárd forintnyi 0 százalékos hitelt kapnak a kkv-k (HR Portál)
A GINOP Plusz program I. prioritásán keresztül a kormány a következő időszakban összesen 450 milliárd forintot biztosít a vállalkozások fejlesztésére. Ebből 130 milliárd forintnyi forrás már a második negyedévtől kezdődően elérhetővé válhat, amely 0 százalékos célzott hitelekkel segíti a kkv szektor versenyképességének megerősítését - jelentette be
febr. 20
8:30
21 hónap után a Fidesz kész hétfőn megszavazni a svéd NATO-csatlakozást (ATV)
A Fidesz frakció támogatni fogja a svéd NATO-csatlakozást - Kocsis Máté arra kéri Kövér László házelnököt, hétfőn tűzze napirendre a zárószavazást.
febr. 20
8:30
Demenciát mutattak ki a híres énekesnél (Magyar Hírlap)
Mindössze két héttel felesége halála után diagnosztizálták a The Beach Boys 81 éves zenészét.

Keresés