2024. február 19. hétfő

febr. 19
13:03
Méretes EU-s bírságot kaphat az Apple (Bitport)
A Financial Times szerint Brüsszel félmilliárd euróra büntetheti az amerikai céget versenyellenes üzleti gyakorlat miatt.
febr. 19
13:03
Kreml: Nem az elnöki hivatal illetékes a holttest átadásának ügyében (Magyar Hírlap)
Julija Navalnaja, a politikus özvegye hétfőn bejelentette, hogy folytatni fogja férje ügyét, és felkérte Navanij támogatóit, álljanak mellé.
febr. 19
13:06
Phenjan "eltüntette a Koreai-félszigetet" (Infostart)
Észak-Koreában a főbb weboldalakról eltávolították a Koreai-félszigetet ábrázoló grafikai elemeket, amelyekre a két Korea egyesítésének szimbólumaként tekintenek, miután Kim Dzsongün észak-koreai vezető kijelentette; nem törekszik a két ország egyesítésére.
febr. 19
13:06
Idén is pályázhatnak oltalomszerzési támogatásokra a vállalkozások (HR Portál)
Idén legfeljebb 6 ezer euró (több mint 2 millió forint) támogatást kaphatnak vállalkozások az Európai Bizottság kkv-alapjából szabadalmak, védjegy- és formatervezésiminta-oltalmak, illetve közösségi növényfajta oltalmak megszerzésére, emellett a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap is támogatja az oltalomszerzést - közölte a Szellemi Tu
febr. 19
13:06
Balatonalmádiban lesz a héten a Fidesz frakcióülése, már kedden lezárják a település központját (444.hu)
A környékbeli utcákra két napig csak az ott élők mehetnek be. Sapka, sál, személyi és lakcímkártya!
febr. 19
13:06
Nulla százalékos hitelt kaphatnak hamarosan a KKV-k (Növekedés)
A GINOP Plusz program I. prioritásán keresztül a kormány a következő időszakban összesen 450 milliárd forintot biztosít a vállalkozások fejlesztésére. Ebből 130 milliárd forintnyi forrás már a második negyedévtől kezdődően elérhetővé válhat, amely 0 százalékos célzott hitelekkel segíti a kkv szektor versenyképességének megerősítését - jelentette be
febr. 19
13:06
Gyurcsány Ferenc: Fekete-Győr és Varju még nincs börtönben, de ott akarja látni őket Orbán rendszere (Nyugati Fény)
Gyurcsány Ferenc egy közelgő ítélethozatal kapcsán posztolt.
febr. 19
13:06
Szulák Andrea bikinis fotókkal ünnepelte 60. születésnapját (rtl.hu)
Ritkán mutatja meg Szulák Andrea így magát, bikinis fotókkal ünnepelte 60. születésnapját a színésznő.
febr. 19
13:09
Londonban és Tel-Avivban is tüntettek a Gázai övezetben zajló izraeli offenzíva ellen (HírTV)
Londonban és Tel-Avivban is tüntettek az izraeli kormány ellen, a demonstrálók egyúttal a mielőbbi tűzszünetet követelték.
febr. 19
13:09
Ezek a Covid-vakcinák leggyakoribb mellékhatásai egy friss tanulmány szerint (SzMo)
Elkészült az eddigi legnagyobb megfigyeléses kutatás a koronavírus-vakcinák mellékhatásaival kapcsolatban. A Vaccine szaklapban megjelent tanulmány szerint a kutatók 13 olyan potenciális mellékhatást választottak ki, amelyekről korábban is felmerült, hogy összeköthetők a vakcinációval.
febr. 19
13:09
Hankó Balázs: 2024 a fejlesztések éve a szakképzésben (Magyar Hírlap)
A Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára kiemelte, országosan 96 milliárd forint áll rendelkezésre a szakképzés modernizációjára.
febr. 19
13:11
Ferenc pápa is támogatásáról biztosította az agrár szektorban dolgozó gazdákat (HírTV)
Ferenc pápa is támogatja a több mint egy hónapja tüntető olasz gazdákat. Vasárnap a Vatikánban is felvonult a agrárszektor küldöttsége egy tehén kíséretében.
febr. 19
13:12
Ezt mondták a magyarok a korrupcióról (Menedzsment Fórum)
A magyarok 88 százaléka szerint elterjedtnek mondható a korrupció az országban, ugyanakkor csak 22 százalékuk mondta azt, hogy érintett.
febr. 19
13:12
Sydney van den Bosch az eljegyzésről: "Sokan úgy gondolják, túlságosan elhamarkodtuk a döntést, de az érzéseim sokkal erősebbek iránta" (Blikk)
Boldogabb, mint valaha, így egy pillanatig sem bánja, hogy igent mondott újdonsült párjának Sydney van den Bosch.
febr. 19
13:12
Korszerűsítés lesz Medgyesegyházán (ProfitLine)
Korszerűsítik 120 millió forint uniós támogatásból a Civil-házat a Békés vármegyei Medgyesegyházán - közölte az önkormányzat.
febr. 19
13:12
Nagy változás történt az áfa-bevallásban: figyelni kell a keddi határidőre (Portfolio)
Kedden lesz az áfabevallás beadási határideje, amely már az új eÁFA-rendszerben, akár annak webes felületén, akár gép-gép kapcsolaton keresztül is benyújtható. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adataira épülő szolgáltatáscsomag minden vállalkozásnak előnyös megoldást kínál az adókötelezettség teljesítésére - hívta fel a figyelmet a Pénzügyminiszté
febr. 19
13:12
"Lelkileg is nagyon megviselt" – Havas Dóra először beszélt betegségéről, ami beárnyékolta a tavalyi évét (rtl.hu)
Havas Dóra gasztroblogger tavaly alig tudott dolgozni, 8 hónapon át beteg volt.
febr. 19
13:12
Azonnali béremelést követel az ELTE ezer dolgozója (rtl.hu)
Egy záróvizsga bizottság docens elnökének kevesebb a bére, mint a záróvizsga másnapján munkába álló pedagógusgyakornoknak.
febr. 19
13:15
Kamatmentes hitelt igényelhetnek a magyar cégek (Privátbankár)
A GINOP Plusz programon keresztül a második negyedévtől 130 milliárd forintnyi, 0 százalékos hitelt vehetnek fel a magyar kis- és középvállalkozások (kkv).
febr. 19
13:15
Kifütyülték az izraeli úszót Dohában (Magyar Hírlap)
Kínos incidens zavarta meg az úszó-világbajnokság zárónapját.
febr. 19
13:18
Mérgesedik az ukrán–lengyel viszony a "határblokád" miatt (Infostart)
Ukrajna biztonsági fenyegetésnek tekinti a lengyel gazdák blokádját a két ország határán - jelentette ki hétfőn Olekszandr Kubrakov ukrán infrastrukturális miniszter, miniszterelnök-helyettes.
febr. 19
13:18
Sürgős közleményt adott ki az OTP, újabb leállás jön (ATV)
Az OTP Bank újabb leállást jelentett be, és közölte azt is, hogy mely szolgáltatások nem lesznek elérhetők a leállás ideje alatt.
febr. 19
13:18
Ennyiért vették meg a Csillagok háborúja forgatókönyvét (Mandiner)
A relikvia egy londoni lakásból került elő.
febr. 19
13:18
Elesett több gyorsforgalmi is hétfőn (Autószektor)
Az M0-s autóút déli szektorán Diósd térségében baleset történt. Az M5-ös autópálya irányába, a 8-as km-nél csak egy sávon halad a forgalom! A torlódás 2-3 km-es. Az M3-as autópálya Vásárosnamény felé vezető oldalán a Gyöngyös kelet csomópont után egy kisteherautó a szalagkorlátnak ütközött. A 78-as km-nél a belső sávot lezárták. Az M7-es autópálya
febr. 19
13:18
Ursula von der Leyen ismét az Európai Bizottság elnöke lenne (Telex)
A német politikus a háta mögött tudhatja az uniós pártcsaládot, amely várhatóan a legtöbb európai parlamenti képviselőt adja a júniusi EP-választás után.
febr. 19
13:18
Így lesz olasz csúcsdizájn életérzés a konyhádban! (Roadster)
Budapest szívében, a Kertész utcában nyílt meg három szinten, ötszáz négyzetméteren Olaszország elsőszámú konyhabútorgyártójának, a pazar anyag- és színkombinációiról azonnal felismerhető Veneta Cucine showroomja, mely nem csupán a szűk felső rétegnek kínál elképesztően stílusos és minden ízében olasz konyhai megoldásokat. Megmutatjuk, milyen közel
febr. 19
13:20
Gyárfás ügyvédje szerint egy már nem élő rendőr leállította a másik szálon futó nyomozást (Mandiner)
Zamecsnik Péter szerint nagy valószínűséggel soha nem fog kiderülni a teljes igazság Fenyő János meggyilkolásáról.
febr. 19
13:21
Bevenné csapatával Milánót Diego Simeone (Magyar Hírlap)
A PSV Eindhoven a Borussia Dortmundot fogadja a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.
febr. 19
13:23
Kannabiszból készülhet a jövő rákgyógyszere? (Magyar Hírlap)
Egy új ausztrál tanulmány szerint komoly szerepe lehet a kannabisznak a bőrrák gyógyításában.
febr. 19
13:24
Navalnij özvegye összeroppant a gyásztól: "Putyin megölte a férjemet!" (Blikk)
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden az újságíróknak azt mondta, még vizsgálják Alekszej Navalnij ellenzéki aktivista halálának körülményeit. Arról is beszélt, szerinte nem tartozik a Kreml hatáskörébe, hogy az eljárás mikor zárul le és mikor adják át a holttestet a hozzátartozóknak. Mindeközben Navalnij özvegye videóban üzent Vlagyimir Puty
febr. 19
13:24
Amit a peelingről tudni érdemes (WebBeteg)
Friss és ragyogó arcbőr, finom pórusok, kevesebb szarkaláb, egészséges, fiatalos és vonzó megjelenés. A peeling különböző technikái ezek elérését szolgálják, egy vagy több hámréteg eltávolítása révén. A néhány hétig is eltartó gyógyulás után a bőr megújul.
febr. 19
13:24
Levelek a kertemből: házi paprika, saját joghurt, fogynak a disznóságok, gyűlnek a feladatok (Agroinform)
Lassan vége a jó világnak, melegszik az idő, jön a tavasz és kezdődnek a munkák.
febr. 19
13:24
Csúnya ütést kaptak a magyarok megtakarításai: erre mindenképp figyeljen, akinek spórolt pénze van (Pénzcentrum)
Az elmúlt években tapasztalható rendkívül magas infláció a megtakarítási célú befizetések értékét is megtépázta. Bár létezik módszer a pénzromlás kivédésére, a Bankmonitor szakértői szerint ezt nem sikerült hatékonyan alkalmazni.
febr. 19
13:24
Kreml: Nem az elnöki hivatal illetékes a holttest átadásának ügyében (Demokrata)
Még vizsgálják Alekszej Navalnij ellenzéki aktivista halálának körülményeit, mondta Dmitrij Peszkov.
febr. 19
13:24
Egyre több a minőségi élelmiszer (Magyar Mezőgazdaság)
Bár még csak néhány éve indult, egyre nagyobb népszerűségnek örvend a gyártók és a fogyasztók körében is a Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegy.
febr. 19
13:24
Mi is történt a Svéd Rally hatodik szakaszának rajtjánál? (Racing)
Thierry Neuville hiába próbálta, nem tudta beindítani a Hyundai i20 N Rally1 motorját a Svéd Rally hatodik szakaszának rajtjánál.
febr. 19
13:24
Élesedett a digitális szolgáltatásokról szóló uniós rendelet (Üzletem)
Február 17-től az Európai Unióban működő online közvetítőkre alkalmazandó vált a digitális szolgáltatásokról szóló rendelet, amelynek célja, hogy biztonságosabbá, méltányosabbá és átláthatóbbá tegye az online környezetet.
febr. 19
13:24
Nem csak Orbán Viktor értékelte az évet: Bródy János is megszólalt (naphire.hu)
Az énekes dalszerző a Kockázatok és mellékhatások című dalának felvételével és néhány kiemelt sorával reagált.
febr. 19
13:24
Szoftveres megoldás szennyezett genomadatok tisztítására (Gyártástrend)
Szennyezett genomadatok tisztítására alkalmas szoftvert fejlesztettek a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (Szbk) munkatársai, eredményeikről a rangos Nature Communications folyóiratban számoltak be - közölte a Hun-Ren Magyar Kutatási Hálózathoz tartozó intézmény honlapján.
febr. 19
13:27
Kamatmentes hitel érkezik a kkv-knak (Piac és Profit)
A GINOP Plusz program I. prioritásán keresztül a kormány a következő időszakban összesen 450 milliárd forintot biztosít a vállalkozások fejlesztésére. Ebből 130 milliárd forintnyi forrás már a második negyedévtől kezdődően elérhetővé válhat, amely 0 százalékos célzott hitelekkel segíti a kkv szektor versenyképességének megerősítését - jelentette be
febr. 19
13:27
NAV: Még egy hónapig kérhető az szja-bevallási tervezetek postázása (Magyar Hírlap)
A közleményben kiemelték, hogy a NAV az idén is automatikusan, külön kérés nélkül elkészíti az szja-bevallási tervezetet.
febr. 19
13:30
Több száz traktorral vonultak be Prágába a tiltakozó cseh gazdák (Infostart)
Jelentős fennakadásokat okozott a prágai közlekedésben hétfő reggel az a több száz traktor és más mezőgazdasági gép, amelyekkel a cseh gazdák vonultak be a mezőgazdasági minisztérium épületéhez, hogy felhívják a figyelmet az agrárium problémáira.
febr. 19
13:30
Meglódult a forint az elképesztő magyar adatok után (Portfolio)
Stabilan 390, illetve 361 közelében kezdett hétfőn reggel a forint az euróval és a dollárral szemben, azaz többhavi mélypontok közeléből kezdte az új hetet, és rra a két adatra sem volt érdemi forintpiaci reakció, hogy kiderült: az eddig ismertnél sokkal nagyobb, 6,8% körüli lehetett a tavalyi államháztartási hiány, illetve példátlan összegben ugro
febr. 19
13:30
Direkt36: vannak kórházak, ahol néhány év alatt sokszorosára nőtt a fertőzések száma (rtl.hu)
A Honvédkórházban 2017 és 2022 között 1841 olyan beteg halálát jelentették, aki fertőzést is elkapott, de csak 19 esetben állapították meg, hogy a fertőzés okozta a halált.
febr. 19
13:30
Új, nőknek szóló csatornát indít a TV2, meg is találták a tökéletes nagykövetét (Sassy)
A csatorna visszacsábította Szabó Zsófit, aki emellett a Mokkában is rendszeresen fel fog tűnni.
febr. 19
13:32
Megúsztuk a megtakarítási válságot, még soha nem kaszáltak ekkorát a befektetéseiken a magyarok (Portfolio)
A sokéves mélypontot jelentő 2022-es évet követően tavaly már az előző évek növekedési pályáját folytatta a magyar megtakarítási piac. A Portfolio számításai szerint még reálértéken is több mint 8%-kal nőtt a háztartások megtakarítása 2023-ban, köszönhetően annak, hogy a lakosság a fogyasztás visszafogásával reagált a magasabb inflációra. Mondani s
febr. 19
13:33
Orbánék szóba sem álltak a Budapestre látogató amerikai szenátorokkal (SzMo)
Nemhogy a kormánnyal, de még a Fidesszel sem sikerült egyeztetnie az amerikai szenátorokból álló kétpárti küldöttségnek. A svéd NATO-csatlakozásról akartak egyeztetni.
febr. 19
13:33
Egyes gyártók tiltott módszerekkel fertőtlenítik az ásványvizeket (Magyar Hírlap)
A természet kincsének sötét titka.
febr. 19
13:36
Nem tud feljebb kerülni a magyar tőzsde (Portfolio)
Egyedül a Magyar Telekom tudott feljebb kerülni a hazai blue chipek közül.
febr. 19
13:36
Nem látni, hogy jöhetne össze Orbán Viktor munkaerőpiaci terve (444.hu)
A miniszterelnök az évértékelőjén arról beszélt, becsléseik szerint még legalább 300 ezer ember bevonható a munka világába. De jelentős foglalkoztatási programok nélkül nem valószínű, hogy ez összejöhetne.

Keresés