Dániában az egyik legmagasabb az egy főre jutó külföldi örökbefogadási arány a világon. Most gyűrűzik egy botrány: sokan azt hitték, szegény sorsú koreai árvákat fogadnak örökbe, valójában emberkereskedők áldozatairól volt szó. Sok kicsit a koreai szülők engedélye nélkül adtak örökbe hamis papírokkal, mások csak azt hitték, tanulni küldik a gyerekü
Olyan területekre is fát ültetnek, ami soha nem volt erdő, ezzel ellehetetlenítik a szavannák alacsonyabb növényzetét és az azzal táplálkozó állatokat.
Az olimpiai bronzérmes úszó ötödik lett 400 méter vegyesen vasárnap, ami szerinte azért is különösen jó, mert 13 éve, az első világbajnokságán is ötödikként ért célba.
Komoly kérdéseket vet fel Avgyijivka eleste. Láttunk már hasonló helyzetet Liszicsanszk és Szeverodonyeck orosz megszállását követően, most azonban egészen más szelek fújnak a világpolitikában mint 2 vagy akár 1 évvel ezelőtt. Hozhat-e fordulatot a háborúban az ukrán visszavonulás?
A kriptovaluták és blokklánc népszerűsége exponenciálisan növekszik, ezáltal a felhasználók és tranzakciók száma is. A növekedés magával hozza a blokklánc
Előfordul, hogy egy-egy légitársaság ismeretlen célra hirdet utat, persze nyilván olyanra, ahová nem kell vízum az utasoknak, jobb esetben útlevél sem. Most Koppenhágábol indul a rejtélyes járat, azt azért az indulás előtt közlik az utasokkal, hogy síruhát vagy egyszál bikinit hozzanak az útra.
A párizsi olimpia szervezői megegyeztek a gabonatermelőkkel, hogy a folyót az olimpia idejére ugyan lezárják a forgalom elől, de nem az eredetileg tervezett 10 napra, csak 6,5-re - közölte csütörtökön Marc Fesneau mezőgazdasági miniszter újságírókkal.
A színész rajongói szerint Pitt Ines de Ramonnal megfogta az Isten lábát: sokan úgy vélik, a 31 éves hölgy még Angelinát és Jennifer Anistont is túlszárnyalja szépség tekintetében.
Vajon mennyire kapunk árnyalt képet önmagunkról az asztrológiai képletünk alapján? Látja egy asztrológus az énünk legsötétebb oldalát? Na és a lehetőségeinket? Ocskó Barbara karma asztrológus válaszol.
Legalább 9 kezdő technológiai vállalkozásba szeretne befektetni a következő 2 év során az OXO Technologies Holding leányvállalata, az OXO Labs - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
Egy esküvő ára nagyon változó lehet attól függően, hogy milyen stílusú és méretű esküvőt tervezel, de ezen kívül a helyszín és a szolgáltatások is jelentős részét képezhetik az összköltségnek.
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) jóváhagyta a Genentech által kifejlesztett Xolair nevű gyógyszert, amely segít csökkenteni a súlyos allergiás reakciókat bizonyos ételekkel való érintkezést követően - írja az NPR.
Még január végén döntött úgy a Kúria, hogy a Ryanairnek nem kell megfizetnie a rá kiszabott 300 millió forintos bírságot. A Kúria szerint a Ryanair jogosan hivatkozott arra, hogy az…
Látszott, hogy a kutya nagyon gyenge, hirtelen esett le a lábáról, azonnal cselekedni kellett. A házaspár orvoshoz sietett, az utolsó közös útjuk volt együtt talán.
A sztárok közel egy évszázada pózolnak áttetsző, alig látható ruhákban a képernyőn és a díjátadókon. Ez is azt bizonyítja, hogy a pucérruha megjelenése korántsem új trend, ha a hírességek stílusáról és a vörös szőnyeges divatról van szó. Íme a modern pucérruha története: 1936-tól 2024-ig.
A klímaberendezések beszerzése alapos tervezést és körültekintést igényel, a laikusok számára ugyanakkor sok esetben nehézséget okozhat az eligazodás a piacon elérhető termékek között. Ebben segít ugyanakkor az energiacímke, amiből kiderül a hűtési és fűtési hatékonyság mellett a várható zajszint, és a várható teljes szezonális fogyasztás egyaránt.
Európai szintű elektromosautó-vásárlásösztönző támogatást kell indítani, mert a zöld átálláshoz ez nélkülözhetetlen - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pénteken a Hungarian Business Leaders Forum (Hblf) 24. pénzügyi csúcstalálkozóján Budapesten.