Cikkünk összeszedtünk néhány olyan sztárpárost, melyeknek mindkét tagja ugyanabban az évben jött világra, megjelenésükben mégis óriási különbségeket fedezhetünk fel.
A politikus szerint Magyarország biztonságának jövője nem az atlantizmus, hanem az európai kollektív védelem. Ehhez azonban Európának saját védelmi politikát kell létrehoznia, saját biztonsági rendszerrel.
A zöldenergia a magyar gazdaság jövője, ez fontos Magyarország versenyképességét tekintve és a mindennapok része is - hangoztatta Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára kedden az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorában.
Az ukrán elnök szombaton a müncheni biztonságpolitikai konferencián további fegyvertámogatást kért szövetségeseitől, miközben az ugyanaznap felszólaló NATO-főtitkár azt mondta, hogy "gondok vannak" a katonai szervezet fegyverkészleteivel, és fel kell pörgetni a fegyvergyártást.
Az Európai Bizottság márciusban mutatja be az EU védelmi ipari stratégiáját, amely egyebek között a hadiipari termelés több mint 20 százalékos növelését irányozza elő – ígérte Ursula von der Leyen, a testület vezetője a müncheni biztonságpolitikai konferencián szombaton, hozzátéve, hogy a választások után megalakuló új összetételű Európai Bizottság
2024. február 17-én, szombaton megtartotta szokásos évértékelő beszédét Orbán Viktor. A nagyjából egy órás beszédben a miniszterelnök röviden kitért a pedofil-botrányba belebukott Novák Katalin és Varga Judit távozására, és természetesen szót ejtett arról is, milyen politikai- és gazdaságpolitikai utakon kíván elindulni a kormány. Orbán Viktor évér
A javuló gazdasági kilátások és a mérséklődő kamatszintek hatására idén többen dönthetnek lakásvásárlás mellett – derül ki az MBH Indexből, az MBH Jelzálogbank által végzett elemzésből. 2024-ben a kamatszintek csökkenésével a hitelezési piac is aktívabb lehet, és az igénybe vehető állami támogatások révén is változást hozhat az idei év: a jobb elhe
Bár a Toyota globális kínálatában jelenleg nincs semmilyen kabrió, néhány héten belül már a második egyedi építésű, nyitott járművet leplezte le a világ legnagyobb autógyártója. Januárban beszámoltunk róla, hogy a Japán Szumószövetség (JSA) megrendelésére, a szervezet alapításának 100. évfordulójára készült egy nyitott Toyota Century SUV, most pedi
A Pool simán, 4–1-re győzött a Brentford otthonába az angol Premier League 25. fordulójában. Azonban a német edző gondjai tovább nőttek szombat délután, újabb alapemberei sérültek meg.
Reagált az ellenzék Orbán Viktor évértékelőjére. Donáth Anna, a Momentum elnöke szerint a lényeges kérdésekre most sem válaszolt a miniszterelnök, a Jobbik-Konzervatívok elnöke, Gyöngyösi Márton pedig azt írta: "a távozó két asszony kisujjában több méltóság van, mint az Orbán-kormány összes vezetőjében együttvéve".
Hús vagy hal? Netán csicseriborsó? Mi lesz a jövő fehérje forrása? A Felelős Gasztrohős Alapítvány február 10-én indult kampányában hazai vagy közeli forrásból beszerezhető növényi fehérjeforrásokat mutat be, a fenntartható étkezést népszerűsítendő. E szándék gyakorlati megvalósítását ma már vendéglátós kör is elősegíti.
Országos érdekvédelmi szervezet saját tulajdonú ingatlanja általa nem használt részét bérbe adja, a bérbeadásból származó bevétel meghaladja az összes bevétel 15 százalékát. A vonatkozó jogszabályokból azt olvastam, hogy így társaságiadó-kötelezettsége keletkezik. Kérdésem: mi a társasági adó alapja: a teljes bevétel, vagy a kedvezményezett összeg
A miniszterelnök a Várkert Bazárban az évértékelőjében a kormánypárti frakciók segítségét kérte a “kőbe véséshez", mert mint kijelentette: Magyarország számára a közös EU-s hitelfelvétel újra és újra “nem járható út".
Ausztria nem csupán a gyönyörű Alpokról és a bécsi kávéházakról híres. Az UNESCO Világörökség Listáján 12 lenyűgöző helyszínt találunk, amelyek betekintést engednek az ország gazdag történelmébe és lenyűgöző természeti kincseibe.
"Úgyszólván minden arab ország őszintén be akarja vonni Izraelt a régióba, normalizálnák kapcsolataikat vele, és biztonsági kötelezettségvállalásokat és biztosítékokat nyújtanának neki, hogy nagyobb biztonságban érezze magát" - fogalmazott Antony Blinken külügyminiszter.
A tőkejavak megugró termelésének köszönhetően a várt csökkenés helyett három éve a legnagyobb mértékben nőtt az euróövezeti ipari termelése decemberben az előző havihoz képest az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán publikált jelentése szerint.
Nagy-Britannia vezetésével nyugati országok egy csoportja olyan, mesteséges intelligencia által vezérelt drónrendszert fejleszt, amely egyszerre sok orosz célpontra tud lecsapni külön emberi beavatkozás nélkül, egymással kommunikálva.
Egy 2022-es dokumentumfilmben mondott fel videóüzenetet az oroszoknak Alekszej Navalnij arra az esetre, ha megölnék. Vlagyimir Putyin orosz elnök legnagyobb ellenfele pénteken halt meg a börtönben. Többek között azt üzente: támogatói ne adják fel.
Agyonlőtte 12 rokonát - köztük apját és testvérét - egy 30 éves férfi szombaton Irán délkeleti részén, Kerman tartomány egyik falujában - közölte az iráni ISNA hírügynökség.
Kaia Gerber a világ legfelkapottabb manökenjei közé tartozik, ami nem csoda, hiszen lélegzetelállító szépséggel áldotta meg a sors, ráadásul bármilyen ruhadarabot is ölt magára, megjelenése egyszerűen maga a tökély.
Egy rajongó szúrta ki, hogy Tóth Andi egyik legfrissebb fotóján kísértetiesen hasonlít egy világhírű színésznőre. Nekünk eddig fel sem tűnt a hasonlóság köztük, pedig egymás ikertornyai is lehetnének. Spoiler: mindketten Csodanők!
Egykoron a világ egyik legnagyobb és legfontosabb autóipari eseményének tartott Genfi Autószalon az idén visszafogott hangulatban fogja megnyitni kapuit, hiszen csak árnyéka korábbi önmagának, dicsősége megkopott, amihez részben hozzájárult az, hogy az elmúlt három-négy évben vagy a Covid-járvány vagy chiphiány miatt maradt el a patinás rendezvény.
Ha gazdag akarsz lenni, ne vagyonod szaporítása, hanem vágyaid kevesbítése legyen fő törekvésed, mondta nagyanyám. Hányszor, de hányszor jutott már ez eszembe vásárlás meg főzés közben is. Csöndesen gyöngyözik a fazékban a húsos csont, és már nem álmodom az elképzelt gazdagságról.
A World Match Racing Tour (Wmrt) február 14-én közzétette 2024-es bajnoki szezonjának versenynaptárát. A turné áprilistól decemberig tart. A 2024-es évad tíz ország tizenöt versenyét foglalja magában, és a Wmrt döntőjével zárul decemberben a kínai Sencsenben. A világkörüli turné áprilisban kezdődik a kaliforniai Long Beachen megrendezésre kerülő Fi
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Hiába vártak béremelést, nem emelkedett a közoktatásban és a szakképzésben dolgozó óraadó tanárok fizetése. Bár a szakképzésben dolgozóknak is jár az átlagosan 32,2 százalékos béremelés, de a Pedagógusok Szakszervezete szerint ez nem vonatkozik mindenkire. Az általunk megkérdezett óraadó tanár csalódott, azt mondja, ő is épp ugyanannyit dolgozik, m
Sokan emlékezhetnek a One Day filmfeldolgozására Anne Hathaway főszereplésével és különböző brit akcentusaival. A történetet − amely David Nicholls bestseller regényén alapul − azonban ismét feldolgozták, ezúttal tévésorozat formájában a Netflix számára.A főszerepekben a Fehér Lótuszból ismert Leo Woodall és az Ez fájni fogból ismert Ambika Mod lát