Pénteken jelentette be lemondását zsinati elnökként Balog Zoltán, ez pedig hatalmas presztízsveszteség a volt miniszternek. Teljes bukásról azonban nem beszélhetünk: püspökként maradt ugyanis a Dunamelléki Egyházkerület élén.
Orbán Viktor miniszterelnök szombaton délután 3 órától tartja szokásos évértékelő beszédét, ez immár a 25. alkalom. Nem túlzás azt mondani, hogy az idei évértékelő az esztendő beszéde lesz. Az eseményről élőben tudósítunk majd. Megnéztük, mi van most a Várkert Bazárnál.
Váratlanul és felkészületlenül érte a kegyelmi ügyben kirobbant botrány a kormány propagandagépezetét a Direkt36 szerint. Az események végül Novák Katalin és Varga Judit lemondásához vezettek, Balog Zoltánra pedig "most nagyon haragszanak".
Idő előtt láthatatlanná vált Curtis Instagram-története. A sztorit a feltöltés utáni 24 órában meg lehetett volna nézni, de aki eddig nem látta, az lemaradt.
Mintegy 2,6 millió tonnányi szén-dioxid-kibocsátást sikerült megelőzni a MÁV-START Zrt. szén-dioxid-számlálójának hároméves működése alatt, ez hozzávetőlegesen egy kétszázezres nagyváros éves kibocsátásával egyenlő - közölte a MÁV-Volán csoport szombaton az MTI-vel.
A Christian Horner körül kirobbant botrány keveset emlegetett, de fontos eleme, hogy hogyan csapódik le mindez a brit csapatvezető családján. Egy bulvárlap utánajárt, kitől kap támogatást Geri Horner.
Négy éve nem múlták alul akkora arányban az elemzői várakozásokat az európai vállalatok, mint a mostani negyedik negyedéves gyorsjelentési szezonban, ami arra utal, hogy a fogyasztói kereslet lassulása rányomja a bélyegét a vállalati profitokra – tudósított a Bloomberg. Egyes szektorok persze ebben a tekintetben is jobban teljesítenek, a technológi
Egy éve, 2023. február 13-án kezdődött meg a kitermelés a békési gázmezőből; mostanáig a négy kútból 50 millió köbméter földgázt és 64 ezer köbméter könnyűolajat termeltek ki - mondta az Energiaügyi Minisztérium energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára a tárca Facebook-oldalára feltöltött videónyilatkozatban kedden.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége úgy véli, a gazdaság szenved a magas kamatszinttől, hiszen az kitermelhetetlen kamatköltséget jelent. Elemzéseik azt mutatják, hogy komolyabb kamatcsökkentésre lenne szükség, amely jó lenne vállalkozónak és alkalmazottnak egyaránt és ettől nem térne vissza az infláció sem.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) határozatban hagyta jóvá a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir) és az elosztói engedélyesek összehangolt munkájának eredményeként benyújtott hálózatfejlesztési tervet (hft) - közölte a MEKH szerdán az MTI-vel.
Kutatók olyan új Alzheimer-kezelési eljárást mutattak be, amely a memória "visszajavítására" összpontosít a sérült szinapszisok helyreállításán keresztül, kihasználva a KIBRA fehérje kritikus szerepét. Ez a megközelítés eltér a most fő irányvonalnak számító, a toxikus fehérjék felhalmozódását meggátolni kívánó módszerektől, és ígéretesnek tűnik a m
Szokásos évértékelőjét tartja a miniszterelnök, különleges időszakban, ugyanis a hazai közéletet a kegyelmi ügy és annak hullámai tartják lázban. Az eddigi hasonló eseményeken a kormányfő mindig bejelentett valamilyen új intézkedést, ami közvetlenül ériti a lakosságot, az ő pénztárcájukat. Ezért nem lennénk meglepve, ha ismét hasonlóval állna elő O
A BMW Group tavaly fennállása eddigi legalacsonyabb károsanyag-kibocsátási átlagértékét érte el Európában. Példaértékű összemissziós értékével a BMW Group jelentős mértékben túlteljesítette az Európai Unió által előírt célértékeket. A bajor prémiumgyártó tovább halad a 2030-ra kitűzött, átfogó emisszió-csökkentési céljai felé vezető úton.A BMW Grou
Miközben a Layer 2-es megoldások a jutalom dinamikájában jelentős változásokat tapasztalnak, a BlastUP szigorú biztonsági intézkedésekkel és a közösség növekedése
2015-ben számoltunk be arról, hogy 600 ezer forintot érő festményt kapott saját magáról Lázár János L. Simon Lászlótól. Az nem derült ki ugyan, hogy pontosan mennyit fizetett drMáriás alkotásáért, de azt lehetett tudni, hogy korábban ennyiért árulták a Godot galériában. L. Simon László azt mondta, olcsóbban vette a képet, és baráti alapon ajándékoz
A Craig Wright állításának megcáfolására irányuló tárgyalások, miszerint az ausztrál informatikus Satoshi Nakamoto, a Bitcoin feltalálója, második hete fejeződött be.
Újabb meglepő kijelentést tett Magyar Péter. "Hétvégén kerül sor a miniszterelnöki évértékelő beszédre, amihez a magam módján én is igyekszem majd témát szolgáltatni" - írta Magyar Péter február 13-án.