Kétrészes írásunkban a szálláshely-szolgáltatással kapcsolatos olyan általánosforgalmiadó-kérdéseket járunk körbe, mint a szálláshely-szolgáltatás fogalma, a szálláshely által nyújtott szolgáltatáscsomag minősítése, a közvetítőn keresztül nyújtott szálláshely-szolgáltatás és a teljesítési időpont.
A tavasz egyik első nagy szegedi élményfutására a szervezők több ezer futó jelentkezését várják, a bevételekből pedig az Ágota Alapítványt és ezáltal a gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalokat támogatják majd.
Az elmúlt években egész Európában emelkedtek a lakásárak, de Magyarországon kiugró mértékben. 2023 harmadik negyedévére a hazai lakásárak a 2015-ös átlagos értékük 267 százalékára nőttek.
Köztársasági elnökünk vállalta a felelősséget és lemondott. Ebből azonban a tehetségtelen ármánykodóknak nehéz lesz erényt kovácsolniuk a maguk számára.
A kiberbiztonság miatt aggódnak a leginkább az európai bankok kockázatkezelési vezetői (CRO-k) – mutat rá az EY és az Institute of International Finance (IIF) globális felmérése. Európában a Dora és a NIS2 irányelvek készítik fel a cégeket az online támadások kivédésére.
A Kiskunsági Nemzeti Park északi részén, a Felső-kiskunsági szikes tavaknál feltűnt egy hazánkban ritkaságszámba menő örvös lúd. Bár a mutatós madár európai állománya növekvő tendenciát mutat, mivel tengerparti vonuló, nagyobb csoportokkal szinte biztosan nem találkozhatunk.
A Kecskeméttől alig húszpercnyi autóútra fekvő Szikrai-Holt-Tisza és a szomszédos Alpári-rét az ősi, szabályozás előtti Tisza menti élővilág egyik utolsó megmaradt menedéke. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság jelenléte nem véletlen a Tőserdőben, ugyanis a Szikrai-Holt-Tisza és az Alpári-rét alkotja a Tisza-völgy egyik legnagyobb olyan ártéri öbl
Januárban a pénzpiaci és a forint kötvényalapok árfolyama is jellemzően emelkedett. Azonban olyan kirobbanó teljesítményre már nem számíthatunk ezeknél a befektetéseknél, mint 2023-ban.
Molnár Ágnes és Kordos Szabolcs cége az Örvényesvölgy Fesztivál 2023-as bemutatkozása után második alkalommal nyújt sajtókommunikációs támogatást a fesztiválnak. "A kezdetektől fogva igyekszünk minél sokszínűbb ügyfélkörrel dolgozni, újabb és újabb kihívások elé állítva magunkat. Nem titok azonban, hogy a legnagyobb szívügyünk a kultúra és a szóra
Dejan Stankovic vezetőedző hangsúlyozta, hogy minden nehezítő körülmény ellenére a Ferencváros százszázalékosan készen áll az Olimpiakosz elleni mérkőzésre a Konferencia-liga egyenes kieséses szakaszában.
Az IVSZ közreműködésével létrehozott gyűjtőoldal segít megfelelő kurzusokat találni azoknak, akik bővíteni szeretnék digitális készségeiket. Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége közreműködésével létrejött egy gyűjtőoldal digitaliskeszsegek.hu címen, hogy segítsen megfelelő kurzusokat találni azoknak, akik bővíteni szeretnék digitális készsé
A hongkongi kormány bejelentette, hogy mintegy 765 millió amerikai dollárnak megfelelő értékben bocsát ki digitális zöldkötvényt. Ez az első több pénznemben kibocsátott (HK és USA dollárban, valamint euróban denominált) digitális
A szomszédunkban zajló háború mellett a nyugati befektetőket riasztja, hogy a kormány előszeretettel ostorozza és különadóztatja a külföldi befektetőket, sőt, akár vétóval akadályozza az üzletkötéseiket. A kínaiak viszont így is szívesen jönnek.
A görögök annyira frissen kinevezett edzővel várják a Ferencvárost, hogy Stankovićéknak lényegében nem volt miből készülniük. A tavaly épp Budapesten Európa-ligát nyerő Mendilibar a Fradi ellen rángathatja ki csapatát a válságból – ezt érdemes tudni az ellenfélről.
Emelkedő hozamokat láthattunk januárban a hazai állampapír-piacon. A hitelek referenciakamata körüli vitát és az uniós források blokkolásáról szóló politikai fenyegetéseket rosszul viselte a forint árfolyama, a kompromisszumok aztán némi megnyugvást hoztak. A pénzpiaci és kötvényalapok árfolyama jellemzően emelkedett, a hozamok még szépen alakultak
Robbanásszerűen terjednek a munkahelyeken is a mesterséges intelligenciát (MI) alkalmazó kisegítő szolgáltatások (például a különböző chatbotok). Az MI használata a mindennapi üzletmenetben viszonylag új jelenség a vállalkozások számára, és sok esetben kihívást jelenthet a technológia használatával együtt járó szakmai-etikai kérdések megválaszolása
Tökéletesen mutatja a kriptobefektetők megnövekedett kockázatvállalási hajlandóságát az az eset, amelyben egy befektető 113 ezer dollárt fizetett gas díjra, hogy
Szorul a hurok Balog Zoltán református zsinati elnök körül? Volt olyan püspök, aki azzal érvelt: ha Balog Zoltán jó volt akkor, amikor támogatásokat szerzett az egyháznak, legyen jó a mostani nehezebb időkben is.
A Szegedi Tudományegyetemen (Szte) fizikus-mérnöki alapszak indul, amely folytatásaként már engedélyezés előtt áll az Eli Alps lézeres kutatóközpont igényeire épülő fotonikai mérnöki mesterszak terve is.