Egy hatodik osztályos brit diáklány érettségire készül - ez már önmagában is igen ritka, hiszen Angliában a magyar érettségihez leginkább hasonlító, ún. A-level vizsgákat a diákok általában a 12. osztályban teszik le. De ez még semmi: összesen 28 tárgyból szeretné letenni a vizsgát. Elmondása szerint mindezt azért, mert nem akarja leszűkíteni a jöv
Az AKPV néven ismertté vált Alaskapox nevű vírust 2015-ben fedezték fel először a tudósok. Január végén egy férfi életét vesztette a betegségben. Ez volt a hetedik regisztrált és az első halálos eset.
A Lazio megnyerte az első mérkőzést, de Münchenben még nehéz 90 perc vár az olaszokra. A Psg viszont simán hozta a a papírformát, megnyugtató előnnyel utazik majd San Sebastianba. A Bayern München római fellépése az első félidőben még inkább vendégsikert ígért, a bajorok többet birtokolták labdát, de a masszívan védekező Lazio önbizalma percről per
Nem tartott sokáig a 2022-es év eseményei által okozott trendforduló az Európai Unió ingatlanpiacán, ugyanis a 2022 negyedik negyedévétől elérkezett, két negyedéven át tartó árcsökkenést követően 2023 második negyedévétől újra emelkedő pályára váltott a szegmens az Eurostat szerint. A hazai árváltozás mértéke ezúttal nem volt kiemelkedő, azonban az
Február 17-i kezdettel meghirdette a hóvirágünnepet az Alcsúti Arborétum. "A kedvező időjárásnak hála a hóvirágok már nyílnak, de a gyönyörű hóvirágmező teljes látványa még várat magára", írják Facebook-oldalukon.
Orbán Balázs az első kormánytag, aki nyilvánosan szerepelt a botrány kirobbanása óta. Azt mondta, hogy pont ugyanannyit tud az ügy hátteréről, mint mindenki más, Magyar Péter állításait pedig szinte kivétel nélkül fikciónak tartja.
A Klarna új szolgáltatást vezetett be az ügyféladatok kereskedőkkel való megosztására. A szolgáltatás gördülékenyebb fizetési folyamatot és személyre szabott ajánlatokat tesz lehetővé a felhasználók számára. A nemrég előfizetéses csomaggal jelentkező Klarna, új szolgáltatást indított. Célja az online vásárlási folyamat megkönnyítése, mind a felhasz
A kínai autógyártók fellendülése már a Holdról is látszik. És innen Magyarországról is, hisz itt vannak már. Az osztrák Industrie Magazin járműipari szaklap Ferdinand Dudenhöffer autóipari szakértővel boncolgatta a kínai autóipar előretörésének következményeit. Meg lehet menteni Európa autóiparát?
Limitált kiadású, mindössze 300 példányban gyártott G-osztály modell bemutatásával ünnepli az idei Valentin-napot a Mercedes-Benz. Az autó a „Stronger than diamonds” fantázianevet kapta.
A Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) fizikus-mérnöki alapszak indul, amely folytatásaként már engedélyezés előtt áll az ELI ALPS lézeres kutatóközpont igényeire épülő fotonikai mérnöki mesterszak terve is.
2024 januártól már a TV2 Comedy online visszanézhető tartalmai is elérhetők a TV2 Play Prémium platformon. Ezzel újabb kábelcsatorna vált elérhetővé a TV2 Média Csoport portfóliójából a digitális szolgáltatásban a Mozi+, a Moziverzum, a TV2 Kids, valamint a Spíler 1 és Spíler 2 (Spíler Extra) csatornák tartalmai mellett.
A Gazdasági Versenyhivatal is részt vett az Európai Bizottság és a tagállami hatóságok Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózatának (CPC) közös vizsgálatában, mely az influenszerek marketingtevékenységét tekintette át. Az összehangolt vizsgálat (ún. sweep) tapasztalatai alapján akadnak bőven hiányosságok ezen a területen. Az Európai Bizottság és a C
Talán már veled is előfordult, hogy megtetszett egy rövid frizura, de nem merted kipróbálni. Nos, itt a remek alkalom, hogy eldöntsd, érdemes-e adni neki egy esélyt.
Kristoffer Zachariassen győztes gólt szerzett a Debrecen elleni bajnokin, de már az Olympiakosz elleni Európa Konferencia Liga-párharcra koncentrál. A Ferencváros fáradhatatlan középpályása a Sportálnak adott interjújában az esélyekről és a görög szurkolókról is szót ejtett.
Világesemények, munkahelyi problémák, betegség, pénzügyi gondok - rengeteg olyan stresszt okozó tényező van, amely károsíthatja a munkavállaló mentális egészségét.
A többrészes Netflix-film, a 365 nap főszereplője, a Dolce&Gabbana arca újabb fejezetet nyit a Hell történetében. Michele Morrone-t leginkább a karizmatikus Massimo Torricelli karakterével azonosítják, de a filmes debütálást számos megbízás is követte neves divatházak jóvoltából, 2023-ban például Katy Perryvel reklámozta a Dolce&Gabbana parfümjét.
Az Apple népszerű készülékének következő szériája csak hónapok múlva mutatkozik be a nagyközönségnek, de már most seregnyi érdekes részlet napvilágot látott az iPhone 16-ról.
Dr. Muszbek Katalin pszichiáter, a Magyar Hospice Alapítvány, illetve a Hospice Ház életre hívója harminchárom év után, januárban köszönt le orvosigazgatói posztjáról. Miközben karrierje során rengeteg végstádiumú betegnek és családtagjaiknak tette könnyebbé és emberhez méltóvá az elmúlást, maga is óriási küzdelmeken ment keresztül. Filákovity Rado
Új álskorpió-fajt fedeztek fel Magyarországon. A több mint 83 millió éves példány egy Ajka környéki borostyánzárványból került elő. A kutatók szerint a fosszília arra utal, hogy ezek a piciny ízeltlábúak a párás, szubtrópusi éghajlati viszonyok között az egész eurázsiai szárazföldön elterjedtek lehettek. Az ősi álskorpiót a kutatás vezetői, Novák J
Áttörést értek el erősebb és időtállóbb robotvégtag-nyomtatás terén a zürichi egyetemen – számolt be a sikertörténetről a roboticsandautomation.com. Az 1855-ben alapított Eidgenössische Technische Hochschule (ETH) Zürichet világelső felsőoktatási intézmények között