Dr. László Imre, Újbuda polgármestere arról számolt be, hogy a Fidesz tagjai kivonultak, amikor a arról szavazott a testület, hogy megismerjék-e a kegyelmi ügy felelőseit, vagy sem.
A British Marine a nehéz piaci körülményeket okolva idén nem rendezi meg a London Afloat hajókiállítást. A brit szövetség „felfüggesztette” a londoni rendezvényt, amelyet az elmúlt években a St Katharine Docksban rendeztek meg. Az idén azonban megtörik a hagyomány, a kiállítást – piaci ellenszélre hivatkozva – elhalasztották. A British Marine közle
"Nem döntött helyesen Püspök Úr. Gyülekezeti tagjainkkal együtt mélységesen fel vagyunk háborodva a döntésen" – fogalmazott Felhősi András Imre, aki a gyömrői Csűrös András kezdeményezéséhez csatlakozva közadakozást szervez az áldozatok javára.
Újabb cseh önkéntes esett el Ukrajnában - közölte csütörtökön a Seznam Zprávy prágai hírportál, amelynek az értesülését a cseh külügyminisztérium megerősítette.
2023 decemberében átadták az első Tesla Cybertruck-okat, melyek a közelmúltbeli megjelenés és kevés futásidő ellenére azonnal rozsdásodni kezdtek. Az eredetileg
Kecsmár Alexandra és párja imádják a telet, ezért nem csoda, hogy Ausztria hófödte csúcsai között történt a lánykérés. Mikor előkerült a gyűrű, a Fókusz műsorvezetője nem hagyta szóhoz jutni barátját – a nyakába vetette magát és igent mondott. A Fókuszban 1 hónap alatt ez volt a második lánykérés, Gál Petra néhány hete mondott igent barátjának Indi
Mérgező szmog lepte el a napokban Thaiföld 11 millió lakosú fővárosát, Bangkokot, a légszennyezettség csütörtök reggelre csúcsértéket ért el - közölte az IQAir svájci technológiai vállalat, amely a levegő minőségét figyeli világszerte.
Az amerikai konzervatív média korábbi sztárműsorvezetője, Tucker Carlson úgy állította be, megfogta az Isten lábát, amikor sikerült rávennie Putyin orosz elnököt, hogy adjon neki interjút. A Kreml – és most személyesen Putyin – azonban másként nyilatkozott.
Alig egy hónapot kell várnunk a mozgóképes szakma legjelentősebb eseményére, amely évről évre lázban tartja a filmek szerelmeseit. A magyar rajongók március 11-én nemcsak kedvenc filmjüknek, rendezőjüknek vagy színészeiknek szurkolhatnak, hanem saját maguknak is. Az idén ugyanis már az Oscar-gála eredményeire is fogadhatnak a nemrég megújult Tippmi
Hosszú kihagyás után ismét a filmvásznon láthatjuk Will Smith-t, aki az iraki háború veteránjaként tűnik majd fel a Sugar Bandits című film főszerepében.
A vér, tudományos nevén sanguis, a valódi többsejtű, szervekkel, szervrendszerekkel rendelkező állatok keringési rendszerében áramló testfolyadék. Légzési gázokat, tápanyagokat, anyagcsere-melléktermékeket és számos fajban hormonokat, valamint a szervezet védekező mechanizmusához tartozó anyagokat is szállít.
Ahogy arról az atv.hu is beszámolt, kedden órákon át tartó meghallgatáson adott magyarázatot érintettségéről a kegyelmi botrányban Balog Zoltán a Magyarországi Református Egyház Zsinatának székházában. A püspöknek végül bizalmat szavazott a Magyar Református Egyház Zsinata a titkos voksoláson, sőt a hírek szerint a zsinat 86 százaléka támogatta a k
Szász Júlia december elején, másodszor hagyta el a kórházat, miután súlyos sérüléseket szenvedett egy színházi balesetben. Először, amikor a Horváth Lajos Ottóval együtt leestek a több méter magas díszletről, súlyos végtagsérüléseket szenvedett. Szász Júliát pár nappal később már kiengedték, de a felépülése hosszú lehet, akár hat hónapig is.
Három és fél év börtönt kapott első fokon, és többé nem vezethet az a püspökladányi fiatalember, aki egy rendőr ujjába harapott másfél éve. A vádlott előtte részegen menekült autójával a rendőrök elől, majd bezárkózott az otthonába. Még felnyitott egy sört, miközben az ajtaján dörömböltek, de meginni már nem tudta, mert nagy nehezen megbilincselték
Ki ne emlékezne az Angelina című egykori Fiesta slágerre? A dal nélkül közel 25 éve nem létezik buli, most pedig Erős és Spigiboy turbózta fel ezt a klasszikust.
Hat méter magasról dobta ki az ablakon újszülött gyerekét egy nő, egy józsefvárosi házban. A kisbabát két hete találta meg egy szomszéd, de a kislány akkor már halott volt. 22 éves anyját most gyanúsították meg a rendőrök, miután az orvosszakértő megállapította: a gyerek élve született még karácsonykor, és ha időben orvost hívnak, életben maradhato
Egy embercsempész 2022 novemberében rendőrökre lőtt az M5-ös autópályán, erről felvétel is készült. A rendőrök egy gyanús furgont akartak megállítani. Később kiderült, a rakterében 21 ember zsúfoltak össze, akiket Németországba akartak vinni. Az embercsempész banda hat tagja ellen indult eljárás, hármat ítéltek el csütörtökön.
Izgalmas égi jelenségekre számíthat az, aki csütörtök-péntek este naplemente után az eget kémleli. Csütörtökön 18.15-től egy égi háromszöget figyelhetünk meg a délnyugati égbolton, a Holddal, a Jupiterrel és a Szaturnusszal, pénteken pedig a Fiastyúk csillaghalmazában tündököl majd a félhold. Szabó Olivér Norton beszélt az InfoRádióban a részletekr
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Rendhagyóra sikeredett a Tv2 Kincsvadászok című műsorának keddi adása, ahol a Kőgazdag fiatalokból ismert Ágoston Filip édesanyja, a kutyakozmetikusként dolgozó Matyók Eszter tűnt fel, hogy eladásra kínáljon egy képet, ami már régóta a család tulajdonában van.
Miközben a bitcoin, a kriptovilág zászlóshajójának árfolyama megállíthatatlannak tűnik, a kereskedési volumen is jelentős kiugrást tapasztalt. A kriptovaluta értéke az
A BPA és egyéb biszfenolok élelmiszerekkel érintkező anyagokban való betiltására vonatkozóan az Európai Bizottság véleménynyilvánítási időszakot indít február 9-től kezdődően. A rendelettervezet március 8-ig kommentálható online formában.
A görög Olympiakosz ellen játszik a Ferencváros az Európai Konferencia-liga nyolcaddöntőjébe jutásért. A mérkőzést a Karaiszkakisz Stadionban rendezik, a visszavágó jövő csütörtökön lesz a Groupama Arénában.