2024. február 15. csütörtök

febr. 15
9:12
Tizenévesek támadtak rá egy fiatalra, szemtanúk állították le a verekedést (naphire.hu)
Három tizenéves fiú támadt rá Budapesten egy 18 éves fiúra, ki akarták őt rabolni.
febr. 15
9:12
Házasság hete: dokumentumok a levéltárban (Gyulatelevízió)
A régi szokások nagy része a mai napig él – derült ki Czégé Petra Gabriella levéltáros szavaiból, aki a Házasság hete rendezvénysorozat apropóján mutatott be olyan dokumentumokat, melyeket a gyulai levéltár őriz. A régebbi korokban a házasság intézménye egy jelentős jogi intézmény is volt, igyekeztek sok szempontból szabályozni a felek közötti kapc
febr. 15
9:14
Szlovák történész: Kárpátalja sohasem tartozott jogszerűen Magyarországhoz (Mandiner)
Vlagyimir Putyin Tucker Carlsonnak adott interjújáról jutott eszébe.
febr. 15
9:15
Bús Balázs újraindul Óbudán a polgármesteri címért (Infostart)
A kerületet korábban 13 évig már irányító Fidesz-politikus bejelentette: kezdeményezte felmentését az NKA alelnöki és a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő főigazgatói tisztségéből.
febr. 15
9:15
Óriásit kockáztat az Olympiakosz, bukott edzővel készül a Fradi ellen (Metropol)
Eddig csak Spanyolországban dolgozott a tréner.
febr. 15
9:18
Most közölte a rendőrség, baj van a magyar határon (ATV)
Több mint 8700-an érkeztek Ukrajnából szerdán.
febr. 15
9:18
Percek alatt kétszer kapott agyvérzést egy 9 éves kislány: "Már annyi mindennel kellett megküzdenie" (Ripost)
Borzasztó pillanatokat élt át egy édesanya és kislánya, amit senkinek sem kívánnak.
febr. 15
9:18
Szárnyal az Airbus, helikopterpénz hull a részvényesekre (vg.hu)
Az idén már nyolcszáz repülő leszállítását ígéri az Airbus.
febr. 15
9:18
A legjobb hajparfümök, ha tartós és csodás illatokra vágysz (Glamour)
Egészen új távlatokat nyithat meg előtted, ha megismerkedsz a hajparfümök világával. Egy csokorba gyűjtöttük azokat a darabokat, amelyek már sokak kedvencei - ha még sosem próbáltad a hajparfümöt, itt az ideje!
febr. 15
9:18
Nem baleset volt? Sokkoló állítást tett az elhunyt sztársportoló apja (BorsOnline)
Az egész ügy újraíródhat.
febr. 15
9:18
Honnan ered a csók? (Magyar Hírlap)
Mikor és kik csókolóztak először?.
febr. 15
9:18
Hogyan készítsünk banánból bioműanyagot? (Rakéta)
A növényi alapanyagok egyre népszerűbbek, ha a hagyományos műanyag kiváltásáról van szó. Ha mi is unjuk a pazarlást és nem félünk tőle, hogy kémiai laborrá alakítsuk a konyhánkat, akár otthon is elkészíthetjük a saját kézműves bioműanyagunkat.
febr. 15
9:18
Xantus Géza műveiből nyílt kiállítás (Magyar Nemzet)
A tárlat március elejéig látogatható.
febr. 15
9:18
A teljes ETH készlet 25%-a stakelve van, mit jelentsen ez? (BitcoinBázis)
Az Ethereum hálózat elérte egy újabb fontos állomását: a teljes ETH készlet már 25%-a stakelve van, amivel jutalomért cserébe a
febr. 15
9:18
Tényleg eljegyezte Kárpáti Rebekát 17 évvel idősebb kedvese, aki már azt is tudja, milyen esküvőt szeretne (Sassy)
Meglepő módon azonban nem nagy, habos-babos menyegzőről álmodik, úgy gondolja, ezeknél gyakran elveszik a lényeg. A modell arról is beszámolt, hogy készen áll az anyaságra.
febr. 15
9:18
Íme, a hajlítható napelem, ami vékonyabb, mint a papír (Gyártástrend)
A vékonyabb napelemeket ívelt felületeken, például űrhajókon és tetőkön lehet használni, ami több lehetőséget kínál az energiatermelésre.
febr. 15
9:20
Ismét lebukott a brüsszeli kettős mérce (Magyar Nemzet)
Ursula von der Leyen hallgatása aláássa az EU hitelességét.
febr. 15
9:21
Recesszióban a brit gazdaság (Piac és Profit)
Technikai recesszióba került tavaly a brit gazdaság, mivel 2023 harmadik és negyedik negyedévében egyaránt csökkent a hazai össztermék (GDP).
febr. 15
9:24
Ukrajna nem hajlandó levenni a Raiffeisent a háború szponzorainak a feketelistájáról (Portfolio)
Bár december közepén felfüggesztette, nem hajlandó végleg levenni a Raiffeisen Bank Internationalt a háború szponzorainak a feketelistájáról Ukrajna, mondván, homályosak és hiányosak az Oroszországból való kivonulás tervei. Egyúttal felszólította a legnagyobb Oroszországban működő nyugat-európai bankot, hogy szakítsa meg Moszkvához fűződő kapcsolat
febr. 15
9:24
Új motorral kerül a piacra ez a Zetor-modell +Videó (Agroinform)
Új motort és számos újítást kapott a ZETOR Proxima.
febr. 15
9:24
Új iparág született Magyarországon: ezermilliárdos üzlet a fegyvergyártás – térképen, hol vannak a hadiüzemek (vg.hu)
Hamarosan mérföldkőhöz ér a feltámasztott magyar védelmi ipar és néhány éven belül szemmel látható részesedéssel bír majd a hazai GDP-ből. Ennek több szempontból is óriási jelentősége van.
febr. 15
9:24
Automatikus szarvasmarha istálló üzemeltetése a gyakorlatban – OkosFarm (Agrofórum)
A Senit Kft. 2013 óta foglalkozik mezőgazdasági telephelyek informatikai fejlesztésének kivitelezésével és üzemeltetésével. A cégen belül egy olyan telepfelügyeleti, automatizációs rendszert hoztak létre, amely az agrárium speciális igényihez igazodva nyújt megoldást az égető problémákra.
febr. 15
9:24
48 évesen hozta világra ikreit a színésznő: Valentin-nap alkalmából meg is mutatta őket (Life)
A gyerekek neve is kiderült.
febr. 15
9:24
Gundel Takács Gábor megsiratta az RTL nézőit, Az ugrás műsorvezetőjének szívfacsaró szavait a stáb is összeszorult torokkal hallgatta (Promotions)
Gundel Takács Gábor szavait megkönnyezték az RTL nézői.
febr. 15
9:24
Vizes vb: Pádár és Telegdy is továbbjutott (Magyar Hírlap)
A csütörtök délelőtti programban szereplő előbbi úszónk 100 méter gyorson 55.21 másodperccel ugyan elérte a középdöntőt, de jelezte, várhatóan nem áll majd rajtkőre, ugyanis a 4×200 méteres gyorsváltó sikeréért szeretne hajtani.
febr. 15
9:24
Magyar Péter, Mellár Tamás, Kaltenbach – van itt minden, mint a vásárban! (Mandiner)
Nahát, ezek szerint a kétfogú tájékozatlan nyuggerek pártja valójában egy tekintélyes tehetségbázis, ahonnan fiatalos, intelligens és gerinces messiások bukkanhatnak elő bármelyik pillanatban! Francesca Rivafinoli írása.
febr. 15
9:24
A Hma motorversenyzője, Zanócz Noel második lett az Internazionali d’Italia bajnokságban (Autószektor)
Zanócz Noel után Katona Áron és Pergel Bence is megkezdte szereplését az idei évben, Mantovában már ők is indultak az olasz versenysorozat záró fordulóján. Katona Áron a 125 cm3-esek kategóriájában debütált, a KTM-mel kötött szerződése révén ambiciózus tervekkel várhatta az év első versenyét. A kvalifikáción rögtön felvette az élmezőny tempóját, és
febr. 15
9:24
Forint: ordítva ment a szakadék felé, az utolsó pillanatban fékezett (Forbes)
Majdnem 390 fölé ment az euró. De csak majdnem.
febr. 15
9:24
Újabb fordulat Horner ügyében, Ecclestone cáfolt (Racing)
Bernie Ecclestone tagadta, hogy azt tanácsolta volna a megvádolt Christian Hornernek, hogy mondjon le a Red Bull csapatfőnöki pozíciójáról.
febr. 15
9:24
A kockázatok miatt egyre több cég szabályzatot vezet be a mesterséges intelligencia munkahelyi használatára (Üzletem)
Az Mi helytelen alkalmazása adatvédelmi, szerzői jogi és fogyasztóvédelmi szempontból is komoly veszélyforrás.
febr. 15
9:24
Oroszország nukleáris fegyvereket vihet az űrbe (rtl.hu)
Az amerikai döntéshozók Joe Biden elnököt kérték, hogy oldja fel a jelentés titkosítását.
febr. 15
9:24
Már az Oscar-nyertesekre is fogadhatunk a TippmixPro-n (Digital Hungary)
Alig egy hónapot kell várnunk a mozgóképes szakma legjelentősebb eseményére, amely évről évre lázban tartja a filmek szerelmeseit. A magyar rajongók március 11-én nemcsak kedvenc filmjüknek, rendezőjüknek vagy színészeiknek szurkolhatnak, hanem saját maguknak is. Az idén ugyanis már az Oscar-gála eredményeire is fogadhatnak a nemrég megújult Tippmi
febr. 15
9:27
Pádár Nikolett a váltóért lemond egyéni versenyéről a vb-n (Infostart)
Telegdy Ádám és ő is továbbjutott csütörtök délelőtt, ő 100 m gyorson a középdöntőben, Kapás Boglárka férje 200 m háton. Pádár Nikolett azonban a 4x200 m-es gyorsváltót most mindennél fontosabbnak tartja, visszalép 100 m gyorson.
febr. 15
9:30
Ugrik az OTP (Portfolio)
Az ázsiai piacokon kedvező hangulatban telt ma a kereskedés, ezt követően Európában is szép pluszokat láthatunk. A határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján Amerikában is emelkedésre van kilátás. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma elsősorban az amerikai kiskereskedelmi és ipari termelési adatokra figyelnek majd a befektetők.
febr. 15
9:30
A volt VW-vezér először beszélt a dízelbotrányról (autopro)
Tagadta a vádakat.
febr. 15
9:30
Tanulás (Magyar Hírlap)
Kétperces. J. Károly hangosan gondolkodott azon, hogy ha a mostani eszével és tapasztalataival lenne ma középiskolás, vajon hogyan alakulna az élete.
febr. 15
9:30
Több mint 8700-an érkeztek Ukrajnából szerdán (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 35 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
febr. 15
9:30
Forr a levegő Szijjártó körül: Kínos dolgok derültek ki a miniszter családjáról (Nyugati Fény)
Őry Tamás fantasztikus üzletember lehet
febr. 15
9:30
A korábbi csokhoz hasonlóan népszerű a csok plusz is (Magyar Nemzet)
Emellett a gazdaságra is pozitív hatással lehet.
febr. 15
9:30
Berki Mazsi megmutatta szerelmét első közös képükön, csak úgy sugárzik róluk a boldogság (Sassy)
Mazsi egyébként éppen egy nehéz döntést készül meghozni, ami befolyásolja családja életét is. Elmondása szerint azonban párja mindenben támogatja.
febr. 15
9:32
"A Nyugat jövője a tét" (Magyar Nemzet)
A tömeges migráció kockázatára és következményeire hívták fel a figyelmet Washingtonban.
febr. 15
9:36
Óriási bajban Kozármisleny polgármestere: súlyos vádakkal kell szembenéznie (Blikk)
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét, Biró Károlyt.
febr. 15
9:36
Az Adózóna válaszol: a megbízható adózói minősítés szabályai (Adózóna)
Milyen adózói kört minősít negyedévente a NAV? Milyen kritériumok alapján minősíti az adóhatóság megbízható adózónak az adóalanyt? Milyen előnyökkel jár a megbízható adózói minősítés? Greff Magdolna okleveles adószakértőt hallhatják.
febr. 15
9:36
A foglalkoztatottak aránya Magyarországon (HR Portál)
Így változott a foglalkoztatási ráta a 15-64 éves népesség körében 2009 és 2022 között.
febr. 15
9:36
Erősen kezdi a napot a magyar tőzsde (Portfolio)
A nyitást követően mind a négy hazai blue chip árfolyama pluszban van, a midcapek piacán a Waberer's viszi a prímet.
febr. 15
9:36
Egy helyben toporog a forint: mutatjuk, mennyi most az euró (ATV)
Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
febr. 15
9:36
Pádár és Telegdy is továbbjutott, olimpiai kvótát szerzett a női 4x200-as gyorsváltó (m4sport.hu)
Pádár Nikolett és Telegdy Ádám is továbbjutott a középdöntőbe csütörtökön a dohai úszó-világbajnokságon.
febr. 15
9:36
Erősen kezdett a forint, de gyorsan elillant a lendület (vg.hu)
A hazai deviza az euróval és a dollárral szemben is erősödni tudott az elmúlt órákban, de gyorsan talajt vesztett a kurzus.
febr. 15
9:36
Putyin Joe Bidennek szurkol? (Magyar Hírlap)
Szavai szerint Moszkva számára nem a jelöltek egészségi állapota, hanem a politikai álláspontja a fontosabb.
febr. 15
9:36
Hálás és hasznos fehérjenövény a takarmányborsó (Mezőhír)
A takarmányborsó nagy lehetőség az agráriumban: magas fehérjetartalmú takarmány-alapanyag, jó jövedelemtermelő képesség.

Keresés