Több hírportál is arról cikkezett hétfőn, hogy Orbán Viktor miniszterelnök "Balog Zoltánt is felelősnek tartja a kegyelmi ügyben", akinek "a püspöksége is veszélybe kerülhet".
Sok olyan kártevővel találkozhatunk a gyümölcsösökben, amelyek erdészeti és gyümölcstermesztési kártétele egyaránt ismert, emellett hazánkban általánosan elterjedt fajok.
A számos érdekes újdonságot bemutató előadások után a résztvevők közösen megtekintették a csapat műhelyét, az első versenyautójukat és részt vettek a motorindításon.
Közvetlen államfő-választást szeretne az ellenzék. Ezt az LMP is támogatná, de a párt szerint most nincs realitása. Ugyanígy gondolja a 21 Kutatóközpont politikai igazgatója, aki szerint a közvetlen elnökválasztás összeférne a magyar alkotmányos berendezkedéssel. A 21. század Intézet elemzője szerint azonban a baloldal csak politikai hasznot akar h
Az ukrajnai szolidaritással kapcsolatban többször érik igaztalan vádak Magyarországot, miközben a valóság az, hogy az elmúlt két évben több mint egymillió ukrajnai menekült előtt nyitotta meg határait.
Ünnepélyes díjátadó keretein belül kihirdették a MediaMartk 8. alkalommal megrendezett fotópályázatának nyerteseit, és megnyitották a legjobb fotókból készült kiállítást a Fővárosi Szabó Ervin könyvtárban. A neves fotóművészekből álló zsűri több mint 10 000 pályázat közül választotta ki a legjobbakat.Idén 8. alkalommal szervezett országos fotópályá
Ma az OTP Nyrt. elsődleges alapvető tőkeinstrumentum (CET1) visszavásárlási egyedi engedélyt kapott a Magyar Nemzeti Banktól, melynek értelmében 2024. december 31. napjáig mindösszesen 60 milliárd forintnak megfelelő összegben jogosult saját részvényt visszavásárolni – jelentette be hétfőn este a hitelintézet a Budapesti Értéktőzsdén. Ez azt jelent
Hiába a nemzetközi nyomás, Izrael várhatóan fokozza a támadásait Rafah ellen, ráadásul a zsidó állam hadserege egyre megabiztosabbnak is tűnik – mondta az InfoRádióban az olaszországi Ca’ Foscari Egyetem Közel-Kelet kutatója. Szalai Máté hozzátette: ha sikerülne Izraelnek lezárnia a gázai konfliktust a közeljövőben, Libanonnal szemben is felléphet,
Az OTP Bank Nyrt. elsődleges alapvető tőkeinstrumentum (CET1) visszavásárlási egyedi engedélyt kapott a Magyar Nemzeti Banktól, amelynek értelmében az év végéig 60 milliárd forintnak megfelelő összegben jogosult saját részvényt visszavásárolni - közölte a pénzintézet hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A kriptopiac 2024-ben potenciális bikafutásra készül, és a korábbi csökkenő tendencia után az erő jeleit mutatja. A piaci kapitalizáció diverzifikálódásával
Ostobaságnak, hírlapi kacsának nevezte közleményében Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke "a baloldali sajtóban megjelent híresztelést Orbán Viktorral és Balog Zoltánnal kapcsolatban".
A világ egyik legnagyobb autógyártó konszernjének számító Stellantis csoport Magyarországra helyezi elektromobilitási stratégiájának kulcselemét, a 45 milliárd forintos beruházás nyomán biztossá válik a szentgotthárdi Opel-gyár jövője - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Két éves lesz a BudapestGO applikáció szerdán, az évforduló alkalomból a jegyárusító alkalmazásokban 150 forintos napijegyet lehet venni, amellyel egész nap korlátlanul lehet majd utazni a fővárosi közösségi közlekedés járatain – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.
A 444.hu azt írja: kedden nyilatkozatot tesz Balog Zoltán, előtte egyeztet püspöktársaival. Havasi Bertalan időközben közleményben “hírlapi kacsának" nevezte az Orbán Viktorral és Balog Zoltánnal kapcsolatos “híresztelést".
Több, mint 2 éves csúcsra, 50 ezer dollár fölé ugrott hétfőn este a bitcoin árfolyama, miután az elmúlt napokban meredek emelkedésen van túl a legismertebb kripto eszköz. A fő mozgatórugó a spot bitcoin ETF-ekbe történő jelentős friss tőkebeáramlás miatti bitcoin vásárlások lehetnek, illetve az a piaci spekuláció, hogy a keddi amerikai inflációs ad
Mielőtt belevetnénk magunkat egy új kalandba valamelyik társkereső oldalon vagy közösségi média felületen, jó, ha tudjuk, hogy ezeket a lehetőségeket a csalók is előszeretettel használják, de ők nem igazán romantikus megfontolásból. Az Erste Valentin-napi kampánya a biztonságos ismerkedést helyezi középpontba. A bank honlapján, közösségi oldalain a
Varga Judit exférje azt mondta: igyekszik témát szolgáltatni a miniszterelnök évértékelőjéhez. Sajtósának azt üzente: egyáltalán nem érzi magát reménytelen helyzetben.
Donald Tusk szerint Lengyelországnak és Németországnak közösen kell erőfeszítéseket tennie annak érdekében, hogy Európa növelje védelmi képességeit. Stéphane Séjourné pedig úgy nyilatkozott, hogy szükség van a NATO mellett egy "második életbiztosításra" is.
A gyógytea valóban hatásos természetes segítség lehet enyhébb panaszokra vagy egyéb kezelések kiegészítéseként. Szakértőnk elmagyarázza, melyik teafű mire való.
Ostobaságnak, hírlapi kacsának nevezte a miniszterelnök sajtófőnöke a baloldali sajtóban megjelent híresztelést Orbán Viktorral és Balog Zoltánnal kapcsolatban.
Megtartották hétfőn, azaz február 12-én, az első hivatalos bértárgyalási fordulót az Audinál, és a két oldal bérelvárásai között egyelőre jelentősek a különbségek. A munkáltatói oldal 5,3%-os, a munkavállalói oldal 12%-os béremelést szeretne áprilistól, és további eltérések is vannak a két csomag között.
A K&H Bank108 milliárd forint, a K&H Biztosító 1 milliárd forint nettó nyereséggel zárta a 2023-as évet.Guy Libot, a K&H Csoport vezérigazgatója elmondta: „2023-ban stabil teljesítményt nyújtottunk, adózás utáni nyereségünk elérte a 108 milliárd forintot. Az eredményeket a növekvő ügyfélkör és hitelállomány táplálta. A lakossági hitelkereslet jelen
Senki sem gondolná, hogy Szoboszlai Dominik és Gécsek Fanni tényleg újra egy párt alkotnak. A pletyka már nagyon régen kapott szárnyra, de azóta nem reagáltak.
Az európai parlamenti választásokkal fordulat következik majd be a közösségi agrárpolitikában - jelentette ki Giorgia Meloni olasz miniszterelnök hétfőn este, miután a gazdatüntetések küldöttségeivel egyeztetett.
A Használtautó.hu statisztikái azt mutatják, hogy nemcsak az autóhirdetések, hanem a keresések száma is jelentősen megugrott az év első hónapjában. Trendforduló küszöbén vagyunk, avagy a portál szakértője szerint a januári adatok alapján úgy tűnik, kezd visszatérni a vásárlókedv a hazai használtautó-piacra, kimagasló érdeklődést és hirdetésszám-növ
A Super Bowl nem csak a sportrajongók ünnepe! Sokan azért kapcsolnak oda, hogy láthassák a káprázatos Halftime Showt és az elképsztő ruhakölteményeket. Mutatjuk az elmúlt évek legextrémebb fellépőruháit!