Jelentős villamos- és metrófejlesztések előkészítése valósulhat meg Budapesten az Európai Unió (EU) társfinanszírozásával: elkezdődhet a kisföldalatti meghosszabbításának, az Újbuda és Újpest közötti villamosvonalak összekötésének, a dél-pesti villamosgyűrű bővítésének, valamint a 42-es villamos fejlesztésének tervezésére - tájékoztatta a Budapesti
Mielőtt belevetnénk magunkat egy új kalandba valamelyik társkereső oldalon vagy közösségi média felületen, jó, ha tudjuk, hogy ezeket a lehetőségeket a csalók is előszeretettel használják, de ők nem igazán romantikus megfontolásból. A romantikus csalásra hívják fel a figyelmet, amellyel bűnözők évről évre egyre nagyobb kárt okoznak.
Fatih Karahan, a török jegybank új elnöke megbeszéléseket folytatott magánszereplőkkel a bankszektor fejlődése, a lírabetétek és a monetáris politika témájában – írja a Reuters.
Újabb és újabb fegyvereket vetnek be az oroszok az Ukrajna elleni háborújukban, most a Cirkon nevű hipergyors rakétával kísérleteznek. Kijevet is lőtték a napokban ezzel – ha hinni lehet a tudósításoknak.
A román energiapiaci szabályozó hatóság (ANRE) együttesen több mint 537 millió lejes (40,8 milliárd forint) bírságot szabott ki négy áramkereskedő cégre a nagybani piac tiltott manipulálása miatt - jelentette be a hatóság pénteken.
Magyarország az egyik nyertese az autóipar hagyományos fejlődésének és az új technológiai átállásának Palkovics László, a Széchenyi István Egyetemért (SZE) Alapítvány kuratóriumának elnöke szerint - közölte az Energia21 Kezdeményezés csütörtökön az MTI-vel.
Az elmúlt időszakban országszerte megnövekedett az érdeklődés a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) személyes formában történő oktatásai iránt. Ennek eredményeként az online, valamint a már hosszú évek óta aktív budapesti képzések mellett, országszerte indulhatnak különböző településeken Felsőfokú Logisztikai Menedzser képzések.
A Tatabányai Törvényszék első fokon 14 év fegyházbüntetésre ítélt egy férfit, aki hétéves nevelt lányával többször szexuális cselekményt végzett - közölte a törvényszék hétfőn az MTI-vel.
Az ukrán agrárszakszervezetek arra kérték a kormányt, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy élelmiszertermékeik szabadon hozzáférjenek az európai piachoz – közölte az Ucab.
1519 novemberében az azték király, II. Moctezuma egy virágzó birodalmat irányított, azonban a spanyol hódítók hamar úgy döntöttek, hogy megszerzik minden vagyonát.
Veres István Attila tartalékos alezredes, önkéntes műveleti tartalékos katonaként jelenleg is jogviszonyban áll a Magyar Honvédséggel – közölte a Honvédelmi Minisztérium az rtl.hu megkeresésére. Novák Katalin lemondott államfő férje tavaly öthetes kiképzést követően kapott tartalékos alezredesi rendfokozatot, a szokatlanul magas rangot a végzettség
Japán vállalatok mintegy 5348 milliárd jent (csaknem 36 milliárd dollárt) költöttek cégek felvásárlására az Egyesült Államokban 2023-ban, ami 30 százalékkal több a 2022. évinél - áll a vállalati felvásárlásokkal és egyesülésekkel foglalkozó tokiói Recof tanácsadó központ jelentésében.
Az Európai Bizottság elfogadta 2024-es humanitárius költségvetését, ami szerint az Európai Unió idén több mint 1,8 milliárd euró (mintegy 685 milliárd forint) humanitárius támogatást nyújt világszerte - jelentette be az uniós bizottság hétfőn.
Ma nem számítunk fontos adatközlésre, elsősorban a dübörgő negyedik negyedéves gyorsjelentési szezon befolyásolhatja a befektetői hangulatot. Már a keddi napra készülhetnek fejben a befektetők, ekkor érkezik ugyanis a januári amerikai inflációs adat, amely vízválasztó lehet a piacok számára a meglepő munkaerőpiaci adatok után. Európa piacain az óva
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,02 pontos nyitás után csökkent hétfőn délelőtt. A BUX 11.30 órakor 64 758,27 ponton állt, ami az előző, pénteki záró értékéhez képest 224,71 pontos, 0,35 százalékos csökkenés, a hétfői nyitásnál 224,69 ponttal alacsonyabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 1,8 milliárd forint volt, a vezető részvénye
Fritsch Róbert és Vitek Dárius is elveszítette negyeddöntőjét, így nem lesz magyar a bukaresti birkózó Európa-bajnokság hétfői nyitónapjának esti elődöntős programjában.
Londoni pénzügyi elemzők friss előrejelzései szerint javulnak a világgazdaság idei növekedési kilátásai. A vörös-tengeri szállítási fennakadások inflációs hatásai is várhatóan mérsékeltek lesznek. Az egyik legtekintélyesebb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, az Oxford Economics felülvizsgált prognózisában 0,1 százalékponttal 2,4 százalékra javít
Az Újpest új tulajdonosi körének több milliárd forintot kell szánnia arra, hogy a lila-fehér csapat fel tudja venni a versenyt a hazai topcsapatokkal, és kijusson a nemzetközi porondra – vélekedett az InfoRádióban Szabados Gábor sportközgazdász, aki szerint az Újpest továbbra is az egyik legértékesebb brand a hazai labdarúgásban.
Az első részben az eÁfa rendszer webes megoldását mutattuk be, most a NAV eÁfa M2M rendszer megoldását vesszük górcső alá – derül ki az RSM Hungary összefoglalójából.
A katasztrófavédelmet hétfőn kora délután értesítették arról, hogy egy elhunyt embert és egy korábbi tűz nyomait találták meg Gombán egy családi házban.
Az Oxfam Novib, a PAX Nederland és a The Rights Forum emberi jogi szervezet tavaly decemberben fordult bírósághoz, arra kérve a testületet, hogy szólítsa fel a kormányt az export leállítására.