Elkészült Kálomista Gábor, az ElkXrtuk című propagandafilm producerének az SZFE-n idén diplomázó gyermekének, Kálomista Mártonnak az új tévésorozata, a Szent Kelet Vesztett Varázsa, amelynek jogait az MTVA megszerezte. A sorozat forgatókönyvét Bayer Zsolt készítette.
Nem kell egyből vasvillát ragadni, ez igenis egy működőképes verzió. SŐT annyira jó, hogy mindenki totál odavolt érte, aki kóstolta. A kolbászkrém nagy kedvenc itthon, a fánk pedig nem maradhat el farsangkor, szóval miért ne lehetne ez az új kedvenced?
Badár Sándor humorista nemrég lett 60 éves, a Reggeliben elmesélte, hogyan ünnepelte a kerek születésnapot. Elárulta, milye tervei vannak az idei évre, és azt is elmondta, hogy élte meg az elmúlt évtizedeket.
Bíró Ica énekesnő, fitness lady a Reggeliben mondta el: kezdi felszívni magát és visszatérni a régi önmagához. Kiemelte, már nincsenek adósságai, de a rendőrség még nyomoz a kilakoltatásának ügyében. Jelenleg Budakeszin lakik, semmilye sincsen, azonban a kilakoltatását végrehajtó cég neve egy másik ügyben is felmerült. Nem volt könnyű az utóbbi idő
Tavaly augusztus óta közel 600 000 játékos, több mint tízmillió alkalommal használta Játékoskártyáját és teljesítette az akció feltételeit a lottózói vásárlásai alkalmával. Ők azok, akik esélyesek arra, hogy megnyerjék a Szerencsejáték Zrt március elejéig tartó lakásnyeremény-játékának fődíját, egy 110 millió forint értékű, penthouse-jellegű lakást
Egy Super Bowl-reklámban Jenna Ortega (Wednesday) és Danny Ramirez váratlanul magukra haragítják a nagyanyjukat az utolsó zacskó Doritos Dinamita miatt.
A februári ellátással együtt hétfőn utalják az emelt összegű 13. havi nyugdíjat is - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára a kormány Facebook-oldalán közzétett videójában.
A premenstruációs szindróma egy összefoglaló név azokra a testi és lelki tünetekre, amelyeket az érintett nők érezhetnek a havivérzést megelőző 7-10 napban.
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy – nemzetközi elkövetői köröket kiszolgáló – Magyarországon kiépített bűnszervezet irányítójával, tagjaival és az elkövetésbe bevont személyekkel, összesen 70 vádlottal szemben, és többségük ellen fegyház- és börtönbüntetést indítványozott.
Igaz, a boltban is lehet kapni májast, csak bele kell szúrni a műanyag tokjába egy villát, aztán spriccelhetjük belőle krémet. De amit te magad csinálsz, mégis sokkal finomabb.
A veszélyhelyzetre hivatkozva két törvényen – a számvitelin és az adózás rendjén – is kozmetikázott a minap a kormány. Rendeletében a korábbiakhoz képest kiterjesztő és szűkítő előírások is vannak.
Hetvenhárom éves korában meghalt Szurdi Miklós színész-rendező – írta Erdőkertes polgármestere, dr. Pásztor László nyomán a Telex. Szurdi hosszantartó, súlyos betegséget követően hunyt el.