Humanitárius katasztrófához vezethet, ha Izrael megtámadja a menekültekkel teli Rafah települést Gázában. Az izraeli kormányfő egy interjúban biztonságos elvonulást ígért a városból, de arra nem utalt, hogy hova mehetne másfél millió ember. Közben megtalálták annak a palesztin kislánynak a holttestét, akinek a segélyhívásáról készült hangfelvétel b
Örül Novák Katalin lemondásának – ezt mondta az egyik fiatal, akit korábban zaklatott a bicskei gyerekotthon igazgatója. Az RTL Híradónak úgy fogalmazott: akkor lenne nyugodt, ha a kegyelemmel kiengedett igazgatóhelyettes soha többé nem foglalkozhatna gyerekekkel. A bicskei gyermekotthon két korábbi dolgozója arról beszélt a híradónak, nem elég, h
Még mindig álmodik kisfiáról és anyjáról az a nő, aki tragikus balesetben vesztette el szeretteit egy tavalyi balesetben az M0-son. Az ügyben most zárták le a nyomozást a sofőr ellen, aki furgonjával elütötte a leállósávon várakozó nagymamát és unokáját. A család defekt miatt állt meg. A nagyapa a kocsiban ült, ezért élte túl a balesetet. A 31 éves
Mostanra valószínűleg már láthattad Miley Cyrus vörös szőnyeges kinézetét, mivel nem sokkal azután, hogy megérkezett a Crypto.com arénába, villámgyorsan végigfutott az interneten arany pucérruhája. Ám a Grammy-gála folyamán úgy ünnepelte a sikert, ahogyan csak ő tudja. Nem egy, nem kettő, hanem öt csodás látványt nyújtó, bátor pucérruhával, és hata
Orbán Viktor felelősségét firtatják az ellenzéki pártok azután, hogy Novák Katalin és Varga Judit lemondott a kegyelmezési botrány miatt. Az MSZP parlamenti vizsgálóbizottsággal tárná fel a döntés hátterét. Orbán Viktor se a köztársasági elnök, se volt minisztere lemondására nem reagált. A Fidesz frakcióvezetője szerint a lemondások a jobboldal erk
Az 51 éves férfi a gyanú szerint néhány napja halálra verte édesanyját. A gyilkosság után begyógyszerezte magát, jelenleg is eszméletlenül fekszik a kórházban, így továbbra sem tudják kihallgatni. A kórházban rendőrök őrzik.
A születési horoszkóp nagyon sok mindent elárul, és bizonyos esetekben külön kell fejteni a férfi és a női horoszkópokat is. A csillagjegyeknél csak nagyon ritkán van eltérés, az is inkább az aszcendensben. A férfi képletben a Mars és a Plútói árulkodó, a női képletben pedig számos olyan bolygó van, ami meghatározza a női archetípusokat.
Az RTL Híradónak nyilatkozó szakértő szerint alaptörvényt kellene módosítani a közvetlen köztársasági elnökválasztásért, amihez viszont csak a Fidesznek van meg a parlamenti többsége. Az országgyűlés tervezett ülésrendje szerint Novák Katalin lemondását február 26-án tudja elfogadni a parlament, ezután egy hónapjuk lesz megválasztani az új államfő
Ingyen szén-monoxid érzékelőt kaphatnak a Vas megyei Toronyban élők. Egy héttel ezelőtti tragédia után döntött így a település vezetése. Akkor egy 53 éves férfi halt meg szén-monoxid mérgezésben. Volt ugyan érzékelőjük, de nem a megfelelő helyen.
Novák Katalin bocsánatkérése csak egy gesztus, a családtámogatási rendszeren kellene változtatni azok szerint, akik igyekeztek segíteni a bicskei pedofil áldozatainak.
Tízezrek űzték a telet Mohácson, ahol a busójárás legnagyobb eseményét, a dunai átkelést és a maskarások felvonulását tartották. A busójárás hagyományosan kedden ér véget, akkor égetik el a telet jelképező koporsót, hogy előcsalogassák a tavaszt.
"Rogánnak mennie kell" – mondta Varga Judit volt férje, aki szombaton beolvasott Rogán Antalnak és az oligarcháknak. Arról is beszélt, hogy a Fideszben sem örül mindenki a kétharmadnak, az pedig szerinte nem normális, hogy a fél ország néhány család kezében van.
Több kormányzati, illetve az államfői hivatalhoz közeli forrás szerint Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház vezetője érhette el Novák Katalinnál, hogy kegyelmet kapjon K. Endre. Az oknyomozó lapnak sem Balogh Zoltán, sem Novák Katalin hivatala nem nyilatkozott.
A Bitcoin árfolyama január vége óta emelkedik, így a világ legnagyobb kriptovalutája péntekre már elérte a 46 340 dolláros árfolyamot. A január 23-án megjárt 38 600 dolláros mélypont mostanra határozottan a múlté lett.
Az ipar 4.0 következő lépcsőfoka az ipari metaverzum, amely új időszámítást jelenthet a gyártás számára is. Az ennek kapcsán várható munkaerőpiaci változásokról és az innovációs környezetről is kérdeztük Jeránek Tamást, a Siemens Zrt. vezérigazgatóját. Ma sokan beszélnek a mesterséges intelligenciáról. Az iparban milyen alkalmazási lehetőségei vann
Folyamatosan változó világunk a szakmákra is hatással van. Hol vannak már azok az idők, amikor a mesterségek apáról fiúra szálltak? Napjainkban sok régi mesterség teljesen eltűnt. Az álláshirdetésekben senki nem keres bojtárt vagy kondást. A hagyományos ősi mesterségek emlékét már csak feljegyzések és a múzeumok kiállítótermei őrzik. A mostani kvíz
Las Vegas városának akár egymilliárd dollár bevételt is hozhat, hogy ott tartják vasárnap este az amerikaifutball-bajnokság (NFL) döntőjét, a Super Bowlt, ami évek óta az amerikai televíziók legnézettebb közvetítése.
Hogyan használható a gazdaságban "keletkező" több ezer adat arra, hogy az állatok jólétét mindinkább biztosító gazdaság nagyobb nyereséget érjen el? Erre a kérdésre válaszoltak a Prega konferencia állattartási szekciójában.
Teljes körű látogatási tilalmat rendeltek el a Debreceni Egyetem (DE) klinikai központjában, az intézkedés csütörtöktől lép életbe a központ valamennyi campusán