A hazai vállalkozások február 5-ig nyújthatták be kérelmeiket az ipari energiatárolók telepítését 62 milliárd forintos keretösszeggel ösztönző programra. Az első adatok szerint a határidőig 116 pályázat érkezett be összesen közel 115 milliárd forint igénnyel - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) kedden.
K. Endrét még tavaly tavasszal részesítette elnöki kegyelemben Novák Katalin köztársasági elnök. A botrány néhány nappal ezelőtt tört ki, amikor sajtónyilvánosságot kapott, hogy a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettese egy pedofil bűncselekmény kapcsán az egyik áldozat vallomását megpróbálta visszavonatni.
A Zalakarosi Fürdő közel 1,5 millió forint értékű adományt adott át a zalakarosi mentőállomásnak. Az ünnepélyes átadón elhangzott, hogy Zalakaros mentőállomása a közösség szerves részét képezi. A szakemberek áldozatos munkájukkal…
A Fehérvár 2–0-ra nyert az MTK Budapest vendégeként szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójában, ezzel stabilan őrzi harmadik helyét a tabellán.
Ferenc pápa kinevezte Karikó Katalint, a BioNTech gyógyszeripari vállalat Nobel-díjas alelnökét a Pápai Életvédő Akadémia rendes tagjává - közölte a szentszéki sajtóközpont szombaton.
Mint február elején kiderült, Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmet adott a bicskei pedofilbotrány egyik elítéltjének, az eset pedig jelentős felzúdulást keltett a közbeszédben. Novák Katalin most döntött.
Felmondási idő alatti munkavállalónak is meg kell-e adni a bérfejlesztést, amelyet a cég év elején foganatosít? Olvasói kérdésre dr. Kéri Ádám ügyvéd, compliance szakértő válaszolt.
Lemondott Novák Katalin a köztársasági elnöki tisztségéről. Bejelentésében hangsúlyozta: hibázott, és magyar emberként ő is azt várná el, hogy aki hibázott, vállalja a felelősséget. Bocsánatot kért mindenkitől, akit megbántott, az áldozatoktól, akik, mint mondta, azt érezhették, hogy nem áll mellettük. "A gyerekek és a családok mellett voltam, vagy
Novák Katalin bejelentette lemondását a köztársasági elnöki posztról. Mint nyilatkozatában fogalmazott: "soha nem adnék kegyelmet annak, akiről azt gondolom, hogy fizikailag vagy lelkileg gyermekeket bántalmaz. Így volt ez akkor és így van ez ma is."
Bejelentette lemondását Magyarország államfője. Novák Katalin bocsánatot kért, elismerte, hogy hibázott, és vállalta a felelősséget a pedofil-kegyelmi botrány nyomán bekövetkezett távozásával. Visszaadta képviselői mandátumát és visszavonult Varga Judit is.
Novák Katalin "rendkívüli bejelentésének" hírét az M1 délutáni híradója közölte elsőként. Mint ismeretes, egy hete tart a botrány Novák Katalin köztársasági elnök döntése miatt, aki megkegyelmezett a bicskei gyerekotthon egykori igazgatóhelyettesének, K. Endrének. K. Endre tudott arról, hogy az intézet igazgatója szexuálisan zaklatja a gondjaira bí
"Államfőként utoljára szólok önökhöz, lemondok a köztársasági elnöki posztról" – mondta szombaton Novák Katalin. Áprilisban kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatójának évekig falazó, majd a gyerekeket zsaroló igazgatóhelyettesének. Eleinte úgy tűnt, ezt a napokban kirobbant botrányt is túlélheti, ahogyan a terrorizmusért elítélt B
A kegyelembotrány miatt a köztársasági elnök megszakította katari útját, és szombat kora délután visszatért a Sándor-palotába. Délután fél 6 előtt pár perccel bejelentette lemondását.
Novák Katalin után Varga Judit is távozik a közéletből. “Az elnök döntésének ellenjegyzéséért a politikai felelősséget vállalom. Visszavonulok a közélettől, lemondok országgyűlési képviselői mandátumomról és az EP-lista vezetéséről is" - írja a Facebook oldalán a volt igazságügyminiszter.
Varga Judit Facebook-oldalán azt írta, lemond országgyűlési mandátumáról és a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetéséről, és visszavonul a közélettől, miután Novák Katalin köztársasági elnök bejelentette lemondását a kegyelmi ügy miatt.
Kezdünk belépni a filmipari köztudatba, aminek, ha minden az eddigi tempóban halad, hamarosan a gyümölcseit is learathatjuk majd - árulták el a Növekedésnek a több mint 20 éves DIGIC-nél.
"Az elnök döntésének ellenjegyzéséért a politikai felelősséget vállalom" – írta Varga Judit. Képviselői mandátumáról is lemond, és nem lesz a Fidesz EP-listavezetője sem.
Szombat este váratlanul lemondott Novák Katalin. Az alábbiakban röviden összeszedtük, hogy milyen lépések jöhetnek ezután, hogy lehet új köztársasági elnöke Magyarországnak?
Korábban igazságügyi miniszteri ellenjegyzésével adott kegyelmet Novák Katalin a bicskei gyermekotthon egykori igazgató-helyettesének, aki bűnsegédként vett részt pedofil bűncselekményekben.
Szolnok felívelő pályán fut, 2024-ben azonban a város lakói arról szavaznak, helyesnek tartják-e az irányt. Szalay Ferenc polgármesterrel beszélgettünk.
A nemzetgazdasági miniszter részt vett a Versenyképességi Tanács informális ülésén Genkben, Belgiumban. Nagy Márton kiemelte: az EU versenyképességének javítása kritikus fontosságú és lépést kell tartani az Egyesült Államokkal és Kínával, akik jelentős költségvetési forrásokat fordítanak a saját iparuk támogatására - közölte az NGM. A miniszter bes
Az amerikai döntéshozók már-már úgy gondolhatták, hogy a Huawei Technologies elleni washingtoni szankciók javarészt kiütötték a vállalatot a piaci versenyből. Erre azonban rácáfolt a kínai óriáscég tavaly augusztusi visszatérése az okostelefonok piacára egy az Apple iPhone-jával versenyképes 5G-modellel. A vezető japán gazdasági portál elemezte a
Novák Katalin és Varga Judit felelősségteljes döntést hozott, amit tiszteletben tartunk - írja a Facebook-oldalán Kocsis Máté, miután ma lemondott Novák Katalin az államfői posztról, Varga Judit pedig az EP-lista vezetésről és s közéletből is visszavonulnak.