Az új DMV szériában a DMG MORI a korábbi 3-tengelyes megmunkálóközpontok erősségeit olyan újításokkal ötvözi, amelyek megfelelnek a gyártás egyre növekvő követelményeinek. A DMV 60 és DMV 110 fejlesztése így
Nagy segítséget nyújthat a támogatást igénylő gazdálkodóknak a Nébih növényvédő szerek adatbázisában megvalósított fejlesztése. A fejlesztésnek köszönhetően a keresőfelületen azonnal megtekinthető, hogy az adott növényvédő szer megfelel-e a vállalt támogatás feltételeinek.
Nagyon úgy tűnik, hogy a dunaújvárosi vasmű megmentésének/megszűnésének (nézőpont kérdése) hosszúra nyúlt történetében egy újabb felvonásába csöppentünk. A Liberty Dunaújvároshoz tartozó két egységgel szemben megindult felszámolások, a bérek késése, ki nem fizetése, vagyis általában a társaság nehéz pénzügyi helyzete és kilátástalansága miatt komol
Donald Trump elleni merénylet előkészítésére adott megbízást hetekkel az amerikai elnökválasztást megelőzően az Iráni Iszlám Forradalmi Gárda - derült ki az amerikai hatóságok által pénteken nyilvánosságra hozott büntetőfeljelentésből.
A magyar területfejlesztési politika az utóbbi évtizedekben jelentős eredményeket ért el a régiók közötti különbségek csökkentésében, különösen a kisebb települések gazdasági stabilitásának javításában. Azonban ha kisebb területi egységek, járások szintjén nézzük az országot, akkor erősebb különbségek látszódnak a felzárkózásban – mutatta be Mayer
Pep Guardiola, a Manchester City menedzsere arra célzott, hogy nem ért egyet Lee Carsley, az angol válogatott megbízott szövetségi kapitány döntésével, miszerint Jack Grealisht is meghívta Anglia Görögország és Írország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésére.
2008 óta nem emelkedett a családi pótlék. Havi összege 2009. január 1-jétől, tehát több mint 16 éve egy gyermekes család esetén 12.200 Ft. Politikai oldaltó függően, akárkit is tartunk ezért hibásnak, az tény, hogy ez ma már nagyon kevés.
Ezt a hírt pénteken, éjfél előtt negyed órával adta ki a katasztrófavédelem. A balesethez a fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították a járműveket. Szombatra virradóra, 1 óra előtt tíz perccel azt írták, kigyulladt egy kamion pótkocsija az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 106-os kilométerszelvénynél, Kiskunféle
Az énekes pár hónapja határozta el, hogy ismét életmódot vált. A kemény munkának meg is lett a gyümölcse, hiszen Zámbó Krisztián már most látványosan sokat fogyott.
A széteső állami pénzügyek miatt nem a közös uniós fizetőeszköz használatára, hanem megszorításokra és visszaeső gazdaságra kell készülniük a románoknak.
András elektromos Renault Zoéjába az M7-esen rohant bele egy román Volkswagen Passat. Az autópályán történt ráfutásos baleset okozója a helyszínen elismerte felelősségét, a vétlen autó gazdájának mégis több mint 1,2 millió forintot vissza kellett fizetnie az állami támogatásból. Az ügyből per lett, és a bíróság döntött.
Különdíjjal tüntette ki Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökét a Német Gazdasági Klub (Deutscher Wirtschaftsclub Ungarn, DWC) - közölte az MNB pénteken az MTI-vel.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Sokan rácsodálkoznak arra, hogy lehet az, hogy magas szülőknek alacsonyak lesznek a gyerekei és fordítva. Kutatások szerint a magasság nem csak a genetikán múlik.
Válogatós a gyermeked? Manapság ez általános probléma, aminek legfőbb oka az, hogy a felnövekvő generációk felgyorsult világban élnek és sajnos nem látnak jó példát. Mit tehetsz, hogy ezen változtass?
A benzin ára az egekben, de van egy módja annak, hogy olcsóbban tankold meg az autód annál az árnál, ami ki van írva a benzinkúton. Ehhez mindössze egyetlen dolgot kell megtenned.
Mitől fél az, akire azt mondjuk, hogy "hipochonder"? Mi az a furunkulus, mi az ADHD és mitől alakul ki vérszegénység az emberekben? Te vajon meg tudod megmondani, ki az anyák megmentője, vagy hogy melyik magyar kutató fedezte fel a C-vitamint? Milyen betegségben hunyt el a híres Walt Disney? Ha úgy gondolod, hogy tájékozott vagy az egészség témakör
Kemény, akár százszázalékos védővámok kivetésével fenyegette meg Kínát Donald Trump. Kérdés, hogy hivatalba lépése után is ilyen eltökélt marad-e. Szakértők szerint Kína sem maradna adós a válasszal, ami pedig az amerikaiak életét nehezítené. Mindeközben Orbán Viktor Kína felemelkedését prognosztizálja, ám az adatok arra utalnak, hogy az Ázsiai óri
Együttműködési megállapodást jelentett be a Helia-D és az Uvse Vízilabda Sportegyesület. Magyarország egyik legismertebb kozmetikai márkája lesz az Uvse női vízilabda csapatának kiemelt támogatója és névadó szponzora. Budaházy Péter, a Helia-D Kft. ügyvezető igazgatója és Lovas Péter, az Uvse Vízilabda Sportegyesület elnöke jelentették be a két s
Magyarország Kedvenc Műsorának csapata ismét nem fukarkodott az iróniával, amikor az amerikai elnökön, Orbán Viktoron és Szájer József visszatérésén élcelődtek.
Amerikában mindegyik fontos termény drágult, Európában is hasonló volt a trend, de a takarmánybúza kivételt jelentett a pénteki kereskedési napon a terménypiacon.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.