2015 óta országszerte meredeken emelkedik, hogy hány havi fizetésre van szükség egy új lakás megvásárlásához, Budapesten az új és a használt lakások ára is jelentősen nőtt.
Az amerikai elnökválasztást követően valóságos Trump-ralit láthattunk az amerikai tőzsdéken, az irányadó amerikai indexek új történelmi csúcson zártak. Az ázsiai tőzsdéken vegyes ma reggel a kép, a kínai és a hongkongi tőzsde erősödik, megütötték viszont az ázsiai elektromos autógyártók részvényeit az amerikai elnökválasztás eredményeire reagálva.
Márton-nap közeledtével ismét szóba kerül a libafogyasztás, amely azonban hazánkban meglehetősen alacsony, és leginkább az ünnepekhez vagy éttermi gasztronómiához kötődik. Míg libából mindössze 70-80 dekát, kacsából valamivel többet, mintegy 3 kilogrammot fogyasztunk évente fejenként, a libás fogások népszerűsége továbbra is a vendéglátásban érvény
Orbán, a politikus nyilván profitálni fog Trump győzelméből. De az új elnök protekcionista politikája mélyütés is lehet a már most megroggyant magyar gazdaságnak. Az első, 20 milliárd forintos és 410 eurós aggasztó jel már szerdán látszott. A két vezető közötti szép barátságban kritikus pontok is akadnak.
Republikánus és demokrata politikai ellenfelei gratuláltak amerikai elnökké választása alkalmából Donald Trumpnak, köztük van Barack Obama volt elnök is.
Romolhat a levegő minősége az elkövetkező napokban, mivel csak nagyon enyhe lesz a légmozgás, így a szennyező anyagok feldúsulhatnak a levegőben. Több városban kifogásolható a levegőminőségi index – írja a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) honlapja.
Joe Biden amerikai elnök telefonon gratulált hivatali elődjének és egyben leendő utódjának, Donald Trumpnak ismételt megválasztásához szerdán, és meghívta hivatalába a hatalomátadás részleteit megvitatni.
Újabb rangos elismerést kapott Tóth Szilárd, a Salt társtulajdonosa és séfje: a The Best Chef Awards dubaji díjátadóján egyedüli magyarként két késsel jutalmazták. De hogy mit is jelent ez?
Elismerte választási vereségét Kamala Harris demokrata elnökjelölt, és az eredmény elfogadására kérte támogatóit egy washingtoni egyetemen tartott beszédében szerdán.
Már mintegy 1.7 milliárd forint várja szerencsés gazdáját a hatos lottó hétvégi sorsolásán. A népszerű játékban idén már volt olyan nyertes, aki kétmilliárd forintos jackpotnak örülhetett.
Szerda délután váratlanul elment az áram 56 ezer szegedi háztartásban. A helyiek közül volt, aki aról számolt be, hogy csak pillanatokra maradtak áram nélkül, míg másoknál tovább is elhúzódott a probléma. Közben kiderül az is, hogy mi áll a különös áramkimaradás mögött.
Lelkigyakorlatot tartottak a Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász önkénteseinek a Bács-Kiskun vármegyei ÁGOTA Falván. A kétnapos rekollekció alkalmával a lelki gondozás mellett lehetőség nyílt a karitász szolgálattal kapcsolatos tapasztalatcserére és a jó gyakorlatok elsajátítására is. Hosszú évek óta hagyomány már, hogy a Szeged-Csanádi Egyházme
A belga KBC Csoport csütörtökön felülmúlta a harmadik negyedéves eredményvárakozásokat, amihez hozzájárult a magasabb nettó kamatbevétel, a biztosítási bevételek növekedése, valamint a magasabb nettó díj- és jutalékbevételek – írja a Reuters. A KBC részvényeinek árfolyama ennek ellenére a nyitás előtti kereskedésben egyelőre 0,81%-os mínuszban álln
Olaf Scholz német kancellár szerdán bejelentette, hogy kirúgta pénzügyminiszterét, Christian Lindnert. A német kancellár már előrehozott választást akar.
Tom Hanks nem tartja túl sokra a filmkritikusokat. Nemrég egy interjúban beszélt a filmkritika "változó természetéről", közben pedig keményen kiosztotta a kritikusokat. Kirohanásának apropója a legújabb, Here című filmjére érkezett negatív visszajelzések lehettek, amelyben a Forrest Gump másik sztárja is szerepel.
A közösségi média gigásza, a technológiai óriáscég Meta (avagy a jó öreg Facebook) bejelentette, hogy nyílt forráskódú Llama AI modelljeit az amerikai védelmi ügynökségek és kapcsolódó szerződött partnerek rendelkezésére bocsátja, A cél, hogy így támogassa a nemzetbiztonságot és erősítse Amerika pozícióját az AI versenyben. A Llama a védelmi és nem
A gyümölcsfa-ültetés gondos tervezést és az oltványok kiválasztását igényli, hiszen a megfelelő oltvány típusa, az ültetés időzítése és a termesztési körülmények meghatározóak a facsemeték fejlődésében és későbbi termésmennyiségében. Ültetésre, a kora tavaszi időszak mellett, a késő őszi időjárás is ideális.