Az ISM felmérése szerint kirobbanó formában van az amerikai szolgáltatószektor. 56 pontra nőtt a bmi és javult a foglalkoztatottsági komponens, míg az új megrendelések alindex is a vártnál erősebb lett.
Versenyhivatali fázisba ért az Indotek csoport Auchan-felvásárlása. Fontos változás az eddig tudottakhoz képest, hogy Jellinek Dániel cége egyedüli irányítási jogot szerzett a felvásárolt cégekben.
A JLR, ismertebben a Jaguar Land Rover több változást is eszközölt vezetőségi körében az elmúlt időszakban. Egy új, elektromos modellek köré épülő korszak nyitánya előtt áll a cég és ehhez három új személyt is kinevezett vezetői pozícióba. A gyártó Swarna Ramanathant nevezte ki a márka stratégiai vezetőjének. Ramanathan korábban a McKinsey konzultá
Visszavonta az MBH Jelzálogbank jelzálogleveleinek a minősítését az S&P a jelzálogbank kérése alapján - közölte a kibocsátó a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Októberben csupán 50 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, ez 45,7 százalékos zuhanás 2023 azonos időszakához képest – derült ki a Datahouse adataiból.
2012-ben a Ciprus Rally utolsó gyorsasági szakaszával zárult le a mindössze hat évet élt, de annál sikeresebb ralibajnokság, az Intercontinental Rally Challenge (IRC).
A hegedűművész, az igényes zene megteremtője visszatér Nyíregyházára. A koncert programjában felcsendülnek az ünnepi várakozáshoz kötődő legszebb dallamok.
A Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet legújabb jelentése szerint a hazai feldolgozóipari cégek megítélése a gazdasági helyzetről 2008 óta nem volt ilyen kedvezőtlen.
Szeptember elején Magyarországon elindult a Digitális Állampolgárság Program, amely az állampolgárok számára kényelmesebb és gyorsabb ügyintézési lehetőségeket ígér a modern technológia segítségével. Hidvéghi Balázs, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt a program részleteiről.
Az ABB bemutatja új márkapozicionálását: “We help industries outrun – leaner and cleaner” („Segítünk az iparágaknak, hogy túlszárnyalják korábbi eredményeiket – gazdaságosabban és tisztábban működve”), ezzel megerősítve a vállalat fejlődésének
Olimpiai és paralimpiai bajnokok társaságában, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) állandó magyar tagjának jelenlétében stratégiai megállapodást írt alá a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) és a BOM a Magyar Sportért Alapítvány. Az együttműködés értelmében a BOM a Magyar Sportért Alapítvány irodája a TF Főépületébe költözik és a k
Az üzletember legfrissebb befektetésével egy olyan MI-startupot támogat, amelyik általános célú gépi agyakat fejleszt, hogy a robotok képesek legyenek váltogatni és sikeresen végre is hajtani a különféle feladatokat.
Már több mint 200 halálos áldozata van az évtizedek óta nem tapasztalt spanyol áradásoknak, amit már most az országot valaha ért egyik legnagyobb természeti katasztrófaként tartanak számon. Először Valencia környékén okozott súlyos fennakadásokat az az esőzés, ami most már Barcelonát sújtja. Katalónia fővárosában vörös riasztást adtak ki a hatóságo
A MET Dunai Energiatároló Kft., a svájci központú MET csoport tagja összesen 40 megawatt (MW) névleges teljesítményű, 80 megawattóra (MWh) tárolókapacitású energiatároló-rendszert épít Százhalombattán, ehhez több mint 4 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el.
Az ukrán-orosz háború során a nyugati tisztviselők többször is arra gyanakodtak, hogy Moszkva kiterjedt szabotázskampányt folytat, amely európai fegyver- és védelmi technológiai gyártó létesítményeket céloz meg. Ez magában foglalt rejtélyes gyújtogatásokat is, például azt a vádat, hogy Oroszország áll egy hatalmas tűzeset mögött, amely a berlini Di
Szinte minden európai ország, köztük Ukrajna vezetője is Budapestre hivatalos, hogy csütörtöktől a Puskás Arénában megvitassa a kontinens gondjait. A soros uniós magyar elnökség dupla csúcspontja remek szereplési lehetőség Orbánnak – kérdés, hogy nem trollkodik-e valahogyan bele.
Budapesten, Belgrádban és Szófiában egyidőben mutatták be, hogyan alakulnak majd át a jövő Yettel üzletei. Az új koncepció nemcsak az üzletben eltöltött időt, hanem bizonyos esetekben az odavezető utat is újraértelmezi. A cseh Bratka tervezőiroda rendhagyó ötleteit a magyar szakemberek elsőként a KÖKI Bevásárlóközpontban valósították meg úgy, hogy
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A brüsszeli orgiáról menekülő egykori EP-képviselő a XXI. Század Intézet keretein belül létrehozta a Szabad Európa Intézetet. Szájer az utóbbi négy évet szellemi építkezésre használta, és egy súlyos betegséggel is meg kellett küzdenie.
A falevelek hullásával egy időben elhagyták a térséget a rovarevő madarak, és érkeznek a helyükre a csízek, valamint a süvöltők. Ez egy csendesebb időszak, tavasszal a párzási, valamint a fiókanevelési periódusban zajos az erdő. Ilyenkor nagyobb a csend, mindenki a télre készül. Boldog Gusztáv kiemelte, az évek során egyre inkább eltűntek az örökzö
Létezik egy oldal, amely egyszerre szól apáknak, anyáknak, orvosi oldalról közelít, de mindenki számára érthető módon fogalmaz. Az anyasapas.hu van, hogy egy hírt vagy bulvártémát dolgoz fel, van, hogy az író-alapító számára fontos ügyekről születik anyag, minden nap friss cikkek várják az olvasót.
Egy év alatt több mint egymillió beszélgetést és havonta hatezer átutalást végeztetnek Kate-tel, a K&H, az ország egyetlen hangalapú, mesterséges intelligenciával (AI) működő digitális pénzügyi asszisztensével, amely már kétszáz funkciót tud. A K&H mobilbanki ügyfeleinek több mint kilencven százaléka már kattintott Kate-re, és több mint felük beszé
Járatokat töröltek, a közlekedő vonatok pedig több órát késnek az olasz vasutas szakszervezetek keddi nyolc órás országos sztrájkja miatt, amelyet az után hirdettek meg, hogy egy migráns késsel rátámadt és megsebesített egy kalauzt egy genovai járaton.
A párizsi városháza csütörtökön rendeletben "korlátozott forgalmú övezetté" nyilvánította a francia főváros négy belvárosi kerületét, ahol jövő héttől nem engedélyezett személygépkocsikkal, teherautókkal és motorokkal áthaladni.
Színek, egyediség, és melegség jellemzi majd a 2025-ös konyhatrendeket, amiket minden esetben az otthon tulajdonosának személyisége határoz meg leginkább.
A Közlekedő Tömeg Facebook-oldala szerint általános járatritkítást és újabb mellékvonal-bezárásokat készít elő, a sztrájkot pedig ellehetetleníti Lázár új személyszállítási törvénye. Az Építési és Közlekedési Minisztérium ezzel szemben azt állítja: az új törvény ad és nem elvesz, minimumot garantál, nem pedig szolgáltatást csökkent.
Schmidt Mária felkérésére fogja védeni a nemzeti szuverenitást. Az ereszes botrány és a lemondása óta eltelt 4 évet elmondása szerint szellemi építkezésre használta.
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) mai konferenciáján az önkormányzatok helyzete, csökkenő bevételeik, valamint növekvő költségeik voltak fókuszban. Ugyan a legtöbb helyen stabil a költségvetési helyzet, mégis sok – főleg kis és közepes méretű – település küzd likviditási gondokkal a bevételek nem egyenletes beérkezése miatt
Magyarország a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközhöz (Rff) kapcsolódó mérföldkő teljesítéséhez független szakértő jelentését kérte a magyar nyugdíjrendszer fenntarthatóságáról. Ennek alapján a magyar nyugdíjrendszert a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Oecd) szakértői vizsgálták. A magyar nyugdíjrendszerről készített jelen