Az álmoskönyvekben részletes leírást kaphatsz azokról a képekről, melyek álmodban jelennek meg. Ezek a képek sokszor félelmetesek, érthetetlenek és megmagyarázhatatlanok is lehetnek.
Közzétette legfrissebb, idei második negyedéves számait a Zwack. A cég a nettó árbevétel szintjén kétszámjegyű növekedésről, míg eredmény szinten csökkenésről számolt be, ráadásul nagykereskedelmi szinten azonban továbbra is folytatódott a forgalom csökkenése.
Halvány emelkedésekkel várják az amerikai választási eredményeket a vezető európai indexek, a BUX hasonlóképp pluszban áll a keddi kereskedésben. A blue chipek közül a Richter áll az élen, az átlagosnál jóval nagyobb forgalommal emelkedik a részvény.
A csapatépítők nemcsak a munkahelyi együttműködést erősítik, hanem lehetőséget biztosítanak arra is, hogy a kollégák jobban megismerjék egymást egy lazább környezetben. Ahhoz, hogy egy ilyen esemény igazán sikeres legyen, az egyik legfontosabb lépés a megfelelő helyszín kiválasztása. Az ősz különleges hangulatot kölcsönöz a programnak, ám érdemes n
Vádiratot nyújtottak be Jellinek Dániel ellen, aki a Forbes legfrissebb listáján a 7. leggazdagabb magyar. A költségvetésnek kb. 4,5 milliárd forint kárt okozó, kiterjedt áfacsalási ügyben ötven emberrel szemben emeltek vádat. Mi történt? Vádiratot nyújtott be a Fővárosi Törvényszékre a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség Jellinek Dániel milliá
A fekete retek kevés erőfeszítéssel termeszthető a kertben. Antibakteriális és nyálkaoldó hatású összetevőinek köszönhetően kiváló gyógyhatású növény a megfázásos időszakban. Kis cukorral és mézzel köhögés elleni szirup készíthető belőle.
Újabb döbbenetes részleteket tudtunk meg a tragikus sorsú Révész Zsuzsa, az RTL egykori kommunikációs vezetőjének haláláról. Az 51 éves asszonyt a fiatalkorú lányának volt barátja, a 18 esztendős Sz. Tamás végezte ki az autójában ülve szombat este. A gyilkosnak elrendelték a letartóztatását.
A fővárosban október 30-ától huszonhat új, fix telepítésű sebességmérő készüléket helyeztek üzembe, az első néhány nap eredményei pedig megdöbbentőek voltak - közölte a Police.hu-n az ORFK Kommunikációs Szolgálata.
Sikerrel zárult a Lidl Magyarország Élelmiszerhősök versenye, amit az élelmiszer-pazarlás elleni világnap alkalmából szervezett felső tagozatos általános iskolásoknak a diszkontlánc. Az online tudáspróbára több mint 1000 kitöltés érkezett országszerte. Az egyéni díjazáson felül a legjobban teljesítő osztály is elismerésben részesült. A Kónyi Deák F
Akik ismernek, tudják, hogy pályámnak két fontos szála van. Műfordító vagyok, illetve író-humorista. Ironikus módon a fordítói szál vezetetett el a Szeretlek Magyarországhoz 7 évvel ezelőtt, de az írói az, ami végül itt tartott, és amiért ezeket a sorokat is leírhatom. Ez az utóbbi szál pedig talán nem lenne, ha nincs a most elhunyt Forgács Gábor.
Vasárnap este került sor a Sztárbox Szuperdöntőjére, ahol a hírességek erejüket nem kímélve küzdötték át magukat ellenfeleiken, hogy egy végső megmérettetésen elnyerhessék kategóriájuk bajnoki övét.
Az ünnepi szezon a legtöbb márka számára a legforgalmasabb időszak, mivel az ünnepi eladások évről évre új rekordokat döntenek. 2023-ban az amerikai ünnepi kiskereskedelmi eladások 3,8 százalékkal nőttek és meghaladták a 964 milliárd dollárt. Ez kiemelt lehetőségeket teremt a vállalkozások számára, ám egyúttal kemény versenyt is, így a korai felkés
A Koraszülöttekért Országos Egyesületnek (Kore) köszönhetően Magyarországon is november 17-én tartják a koraszülöttek világnapját. A szervezet célja idén is, hogy minél szélesebb körben felhívhassák a figyelmet arra, hogy hazánkban minden tizedik, azaz 8000 gyermek korábban érkezik a vártnál. A világnapon ezért lila színben fog pompázni többek közö
A júliusban kiírt pályázattal kapcsolatban kiemelte, hogy az építés és a közlekedés ügye az ősidőktől kezdve összekapcsolódik. Ez a két ágazat meghatározza az emberiség kultúráját, és mindkettőre szükség van ahhoz, hogy élhető világot építsünk - mondta Lánszki Regő. Kifejtette, hogy nemzetstratégiai kérdés, hogy az ország egyik legnagyobb városa me
A vásárlók veszítik a legtöbbet a kínai import elektromos autókra kiszabott büntetővámok miatt, amelyek távolról sem az európai autóipar védelmét szolgálják - közölte Joó István kormánybiztos, a Hipa Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója a Facebook-oldalán csütörtökön.
Az új szabályok szerint, ha egy vállalatnál a bíróság ideiglenes vagyonfelügyelőt rendel ki, akkor a vagyonfelügyelő a dolgozók bérének kifizetését kérheti a Bérgarancia Alapból, amennyiben a cég saját vagyonából ezt nem tudja megoldani.
High-tech innovációs központ létrehozásában működik együtt az Óbudai Egyetem a kínai Wuxi High-Tech Zónával, a közös innovációs és üzletfejlesztési programokról szóló megállapodást hétfőn kötötték meg a felek. A közös elképzelés a magyar és a kínai kormány – illetve további több tucat ország részvételével megvalósuló – „Új selyemút program” kezdemé