A képviselőt azzal gyanúsítják, hogy egy vállalkozó, aki két reklámcég ügyvezetője, 100 millió forintot csúsztatott neki azért, hogy pozícióját kihasználva előnyökhöz juttassa.
Hetente látnak nyilvánosságot bankok és és ingatlanpiaci szereplők elemzései a négyzetméter árak emelkedéséről. A KSH adatai enyhe drágulást mutatnak, Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa azonban úgy véli: még az áremelkedés előttünk áll.
Margot Robbie-t először fotózták le a szülése után. Az újdonsült anyukából árad a harmónia és a kiegyensúlyozottság. A színésznő egy kellemes sétára indult férjével, Tom Ackerley-vel és újszülött kisfiával - a vörös szőnyeg királynője még sosem mutatta meg ennyire természetes oldalát!
Amikor nem vagy kifejezetten beteg, a tested mégis jelez neked, a háttérben sokféle ok állhat. Lehet, hogy sok a stressz az életedben, vagy valami nincs rendben a munkahelyeden, a párkapcsolatodban. Ám sokszor egyszerűbb dologra kell gondolni, ami könnyen orvosolható – ez pedig az egyes tápanyagok hiánya. Lássuk, mely tüneteknél kell erre is gyanak
Van-e kockázata, hogy Orbán Viktor, a magyar kormány kizárólag Trumpra tett? Mit veszít, ha az új amerikai elnököt Kamala Harrisnak hívják, és mit nyer, ha Donald Trumpnak? Kiszelly Zoltán, a Századvég politikai elemzési igazgatója és Ranschburg Zoltán, a Republikon Intézet vezető elemzője mondta el a véleményét hétfő este.
Egy izraeli vezetésű, limnológusokból és környezetkutatókból álló csoport szerint Jézus Krisztus egyik leghíresebb csodája színtisztán tudományos érvekkel is megmagyarázható - írja az IFLScience.
Szergej Csemezov, a Rosztek vezérigazgatója az RBC helyi hírügynökségnek adott interjújában elmondta, hogy Oroszországnak nem lesz más választása, mint korlátozni a kínai járműimportot. Azt is elárulta, hogy az ázsiai vállalatok vonakodnak hivatalosan elismerni jelenlétüket az orosz piacon, mert félnek az USA és az EU másodlagos szankcióitól. Hozzá
Egy militáns szélsőjobboldali terroristacsoport nyolc feltételezett tagját vette őrizetbe kedden kora hajnalban a szászországi rendőrség. A csoport tagjait azzal gyanúsítják, hogy "Szász Szeparatisták" néven szélsőséges csoportot alakítottak. A rajtaütések a keleti tartomány különböző helyszínein, illetve egy esetben Lengyelországban történtek.
Hamarosan eldől a számtalan váratlan fordulatot hozó 2024-es amerikai választási kampány, és kiderül, hogy az Egyesült Államok következő elnökét Donald Trumpnak vagy Kamala Harrisnek fogják-e hívni. Választási kisokosunkban összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat.
A román kormány jóváhagyja a vasúti infrastruktúra korszerűsítését a fekete-tengeri konstancai kikötőben egy második vasúti hozzáférési pont létrehozása érdekében. Mindez része az oroszok ukrajnai háborúja által kiváltott szélesebb körű beruházásoknak a kikötőben.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy Hollandiából érkezett küldeményben 1718 luxuskarórát találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
A reality sztár korábban azzal verte ki a biztosítékot az embereknél, hogy a 2022-es Met Gálán Marilyn Monroe ruháját viselte. Most pedig Diana hercegné egyik méregdrága ékszerét sikerült megszereznie, amit meg is villantott egy Los Angeles-i gálán a fotósok előtt.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy Hollandiából érkezett küldeményben 1718 luxuskarórát találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
A koreai kozmetikumok évről-évre hódítják meg a szépségápolás piacát, ugyanis különleges hatóanyagaik valóban csodát tesznek! Erre a termékre vásárlók ezrei esküsznek.
A sztrájkoló Boeing alkalmazottak több mint fele, 59 százaléka a munkáltatóval kötött új bérmegállapodás elfogadása mellett szavazott, ezzel véget vetett a hét hete tartó sztrájknak, ami számos repülőgép gyártásának felfüggesztéséhez vezetett.
A világ vezető konyakmárkája, a Hennessy, valamint a környezetbarát szemléletéről és kreatív koktélvariációiról ismert Elysian Budapest kollaborációja a két márka közös értékeit, a prémium minőség és a zöldebb jövő iránti elkötelezettséget helyezi a középpontba. A projekt részeként a vendégek egy szezonalitásra fókuszáló, különleges, konyak alapú k
Salma Hayek Pinault nemrég őszintén beszélt a férjével közös pénzügyeikről, vagyis épp annak hiányáról. Elárulta, hogy ő és férje, a milliárdos François-Henri Pinault, nem közösködnek, hanem külön kasszán vannak.
Odavannak érte a brit királyi család rajongói.A most bemutatott fekete-fehér fotó Vilmos hercegről a dél-afrikai Fokvárosban nemrég tett látogatásán készült. A közeli felvételen a walesi herceg inget és blézert visel, és a távolba néz.Egy másik, szintén fekete-fehér kép is készült Vilmosról, melyen kicsit elnéz a kamera mellett. Ezek a képek csak n
A sok ismert ember, az eddigi két évad után ezúttal civilekkel folytatódik Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című saját gyártású krimi-reality. Immáron publikus, mikortól lesz látható a műsor, és a szereplők névsorát, fotóját is közzétették.
Vilmos és Harry még mindig nem beszélnek egymással, és Károly király sem találkozott fiával, amikor az visszatért az Egyesült Királyságba. Ám a tágabb család néhány tagja nem áll egyik oldalra sem és mindkét herceget támogatja.
23 havi mélypontra került a forint az euróval szemben az amerikai elnökválasztás napján. Eközben a lengyel zloty is értékelődik le, tehát a mai nap egyértelműen nem a feltörekvő devizák napja. A mai nap hátralévő részében, ahogy az elnökválasztással kapcsolatos eredmények kezdenek szivárogni, a devizapiacokon is heves mozgásokat láthatunk majd.
Rendkívüli műsorral készül az ATV az amerikai elnökválasztásra. A november 5-én kedden éjfélkor kezdődő Amerika választ című műsorfolyamból tudhatják meg leggyorsabban a tévénézők, hogy Kamala Harris vagy Donald Trump lesz az Egyesült Államok következő elnöke. A több mint ötórás élő adás két házigazdája Köböl Anita, a Start és a Híradó műsorvezetőj
Az uniós statisztikai hivatal szerint is a magyar energiaárak a legalacsonyabbak Európában - írta az Energiaügyi Minisztérium (Em) hétfőn a tárca közösségi oldalán.