A jóval 400 forint fölötti euró ismét sorokat hozott a pénzváltók előtt. A kisbefektetők kedvenc megtakarításai között mindig is ott volt a valuta, pedig sokan pórul jártak már a rosszul időzített vásárlással. Íme, néhány tanács, hogy elkerüld a veszteségeket.
Az aranycserje kora tavasszal nyílik, ahogyan a sárga virágú téli jázmin is. Az aranyeső májusban hozza fürtös virágait, amelyet sokan összetévesztenek az akáccal. Augusztus végén nyílik a kanadai aranyvessző, özönnövény, virágos hajtása gyógyhatású. Ők mind külön-külön "arany" növények, nézzük most ezek közül az igazi aranyesőt, amit lombhullás ut
Farkaskútvölgy a Cserhát szívében, a világörökség részét képező Hollókő és Felsőtold között helyezkedik el, és többek között a kunfakó lófajta egyik tenyészállomása.
November 1-jén a szegedi Fehértavi Ornitológiai Tábor munkatársai befogtak és gyűrűzés után szabadon engedtek egy fiatal tamariszkuszposzátát (Curruca mystacea), amely hazánk legújabb madárfaja lehet, egész pontosan a 427-ik.
Vasárnap este véget ért a Sztárbox, a szuperdöntőben négy meccset is végig szurkolhattak a nézők, végül öt bajnokot avattak a ringbe. Az este talán legjobban várt mékőzése a férfi középsúlyú kategória két legjobbjának volt a meccse, ahol Torghelle Sándor és Törőcsik Dani esett egymásnak.
Vannak napok, amikor kapkodósak a reggelek, rohanásban, késésben vagytok, és a gyerek mindezek tetejében nem akar óvodába menni. Mit tegyél vagy épp ne tegyél ilyenkor? Segítünk!
Annak ellenére, hogy minden szobanövény remek hatással lehet a közérzetedre és az egészségedre, a Feng Shui elvei szerint olyanok is akadnak közöttük, melyekből kissé nehezebb jó energiákat kihozni.
"Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!" – ez a híres mondat hangzott el Nagy Imre miniszterelnök november 4-i rádióbeszédében, amiben bejelentette: a szovjet csapatok megtámadták Budapestet.
Nem múlhatnak el úgy a napok, hogy a Demokratikus Koalíció címerember házaspárja – Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára – ne gurítana valami idegborzoló állítást a magyar nyilvánosságba.
A festői kisváros az őszi és tavaszi hónapokban is remek élményeket és programokat kínál, amelyekkel nemcsak a környéket, hanem az itt élő embereket és a munkájukat is jobban megismerhetjük. Piran neve jól tükrözi egykori hajós múltját és történelmi szerepét. Aki már járt itt az tudja, hogy az óváros szűk utcáival és középkori hangulatával olyan, m
Bár a hajrában már háromgólos hátrányban volt Gera Zoltán vezetőedző együttese a Fehérvár ellen, Varga Bence piros lapja még inkább a földre küldte a lila-fehéreket.
A kollagén tartalmú étrend-kiegészítők az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, miközben a hatásukat illetően már megoszlanak a vélemények. Bőrgyógyász segítségével gyűjtöttünk össze mindent, amit a kollagénről tudni érdemes!
A veszélyhelyzet meghosszabbítására adhat felhatalmazást az Országgyűlés hétfőn, e heti háromnapos ülésének első napján. Orbán Viktor azt írta: "pofozkodásra" készül.
Kibertámadások, bombariadók, szavazók szervezett utaztatása – az oroszok nem válogattak az eszközökben. Maia Sandu mégis nyert, győzelméhez Von der Leyen már gratulált, Orbánék még nem.
Eddig 60 cseh állampolgár kapott engedélyt Petr Pavel államfőtől arra, hogy belépjen az ukrán fegyveres erők kötelékébe - mondta Filip Platos elnöki szóvivő szombaton a prágai közszolgálati rádiónak.
November első hete napos, de hideg időt hoz Magyarországra: a nappali csúcshőmérséklet 10-15 Celsius-fok körül alakul, míg reggelente fagyokra is számítani lehet, akár mínusz 4 fokkal. A csapadékmentes időjárásban helyenként élénk szelek is előfordulhatnak.
Bár a legtöbb tradicionális fogás esztétikailag is étvágygerjesztő, előfordul, hogy sokkal inkább az undor fog el minket egy-egy konyha népszerű ételének láttán. Alább összegyűjtöttünk a világ legbizarrabb desszertjeiből párat, amelyek formájuk vagy összetevőik miatt nem épp a legvonzóbbak, mégis egyes régiókban hatalmas kedvencnek számítanak.
Nem volt könnyű helyzetben a zsűri. Bódi József és Szilágyi József produkciója ugyanis olyan rosszul sikerült, hogy mindkettőjüket haza akarták küldeni.
Írásunkban összefoglaltuk, hogy az őszi adócsomag, azaz a T/09724. számon az Országgyűléshez benyújtott törvényjavaslat, a társasági adó, illetve a kisvállalati adó módosítására milyen rendelkezéseket tartalmaz.
Technológiai szempontból lenyűgöző, de azért nyelnénk egy nagyot, ha szembe jönne velünk egy sötét sikátorban. Még szerencse, hogy a Torsónak nincsenek lábai.
A Milleniálok (69%) és a GenZ (67%) a legaktívabb vásárlók a Black Friday idején, ugyanakkor az X generáció képviselői dominálnak a költekezés tekintetében, 33%-uk nyilatkozott körülbelül 100 000 forintot meghaladó értékű vásárlásról – többek között ez derült ki a TERRITORY Influence legújabb riportjából, amely a fogyasztók vásárlási szokásait elem
A No Dogs Left Behind kutyamenhely cantoni telephelyén tűzvész pusztított, amit a kiérkező tűzoltók nagy erőkkel próbáltak megfékezni. Az igyekezetük azonban nem bizonyult elegendőnek, a menhely tájékoztatása szerint minden mentett kutya elpusztult a tűzvészben. Több mint negyven állat lelte halálát a lángok között. Megrázó hírt közölt a New York á
További tízezer rendfenntartót vezényelnek Valencia tartományba, hogy részt vegyenek az özönvízszerű esőzések következtében kialakult, eddig 214 emberéletet követelő áradások utáni segítőmunkában - jelentette be a spanyol miniszterelnök a kormány krízisbizottságának szombati ülését követően Madridban.
A nap elején még a garázsukat akarta szétzúzni, végül az ellenfeleket sikerült. Érzelmes, lélektani és matematikai szempontból is fontos győzelmet aratott Max Verstappen Brazíliában, pályafutása talán legjobb versenyét produkálva.
Azt biztosan tudod, hogy a D-vitamin erősíti a fogakat és a csontokat, de emellett még számos oka van annak, hogy bevitele elengedhetetlen testünk egészséges működéséhez. Most szakértők árulták el, milyen jelei lehetnek annak, ha nem kap belőle elegendő mennyiséget a szervezetünk.