A jelentés szerint „2024. november 1-jéig az ellenséges aknák és a háború robbanóanyag-maradványai miatt az Ukrajna elleni teljes körű invázió kezdete óta 1068 ember sebesült meg, köztük 100 gyermek és 968 felnőtt”.
A nyugati partnerek növelték Ukrajna fegyverutánpótlását a közelmúltban, főként tüzérségi eszközökből – közölte hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnök országa katonai vezetésével folytatott egyeztetését követően. Az államfő közlése szerint a találkozón részt vett Olekszandr Szirszkij, a fegyveres erők főparancsnoka, Anatolij Barhilevics vezérkari

A Hír TV-nek nyilatkozó stratégiai és politikai tanácsadó hozzátette: Kamala Harris részese a mostani adminisztrációnak, amely sok problémát idézett elő az Egyesült Államokban, így érthető, hogy inkább elkerülné az ezzel kapcsolatos kérdéseket.
A fogyasztóvédelemért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium rendkívüli fogyasztóvédelmi ellenőrzést indít a legnagyobb ételfutároknál. A vizsgálat többek között a kiszállított ételek állapotára, a kiszállítási idő betartására, az árakkal kapcsolatos problémákra, valamint a fogyasztók kompenzációjára vonatkozik – jelentette be hétfőn a Nemzetgazdaság

Kiforgatták a baloldali hírportálok Orbán Viktor válaszát, amelyet a parlamentben adott Komjáthi Imre szocialista képviselőnek arra a felvetésére, hogy Románia is lehagyta Magyarországot a legfontosabb mutatókban. A miniszterelnök azt tanácsolta az MSZP-s politikusnak, hogy "aki azt gondolja és úgy hallom, ön ezt gondolja és kérem ne vegye személye
A londoni rendőrség őrizetbe vett egy férfit, akit 22 tonna kézműves cheddar sajt csaló módon történt eltulajdonításával vádolnak. Emlékezetes módon a napokban 950 korong értékes sajtot vittek el egy londoni raktárból – az eladókkal elhitették, hogy egy jó hírű vásárló vette meg. Az incidens miatt Jamie Oliver sztárséf a boltok és éttermek segítség
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján 2024 októberében 226 219 regisztrált álláskereső volt. Számuk az előző hónaphoz képest 2 ezerrel, az egy évvel korábbi szinthez képest pedig kis mértékben csökkent

A hétfői parlamenti ülésen Dúró Dóra (Mi Hazánk) napirend előtti felszólalására reagálva Rétvári Bence államtitkár közölte: a kormány számára az egyik legfontosabb ügye a gyermekvédelem, ebben pedig nincs kompromisszum akkor sem, ha kötelezettségszegési eljárás folyik Magyarország ellen. Rétvári Bence szavai szerint "az egyik legvisszataszítóbb az,
Közös zsoltárénekléssel kezdődött szombat délután a gyulai születésű Kertész Lajos református teológus, zongoraművész emléktábla avató ünnepsége. Kassai István zongoraművész felidézte a tavaly, 98 évesen elhunyt konzervatóriumi és főiskolai tanár alakját, aki élete során nemcsak jelentős előadóművészi és tanári pályát futott be, hanem magyarságtu
Az Intrum legfrissebb jelentése alapján stagnál az Intrum fizetőképességi index (IFI), amely a közelmúlt gazdasági helyzetét tekintve kedvező jelnek számít. Ugyanakkor a lakossági kamatkiadások tizennégyéves csúcsot értek el, ez elsősorban az elmúlt évek magas inflációjának és a jegybanki alapkamat-növekménynek köszönhető. Az alacsony jövedelmű ház
Mi van, ha egy örökös nem szeretne örökölni? Akkor is köteles elfogadni az örökséget? Mit jelent az örökség visszautasítása? A kérdésekre dr. Kocsis Ildikó ügyvéd, vitarendezési szakjogász válaszol.
A Fehér Ház által kiadott közleményben Biden azt hangsúlyozta, hogy a moldovaiak Sandu elnöknek a biztonságos, virágzó és demokratikus Moldováról alkotott jövőképe mellett szavaztak.
Az ősz hűvösebb napjai tökéletes alkalmat kínálnak arra, hogy valami igazán melengető és tápláló ételt készítsünk. Ilyenkor különösen jól eshet egy krémes, vöröslencsés dahl, amely nemcsak ízletes, hanem tele van értékes tápanyagokkal is. Recept.