Évtizedek óta azt halljuk, hogy a magas koleszterintartalmú élelmiszerek, mint a tojás, a vaj vagy a tejszín, ártalmasak lehetnek az egészségünkre. A legújabb kutatások azonban kezdenek rávilágítani arra, hogy ezek az állati eredetű tápanyagok nem feltétlenül olyan károsak, mint ahogyan azt korábban hittük. Mi több, akár hasznosak is lehetnek az ag
Idén is tartogat néhány újdonságot a karácsonyi dekorációk világa, többek között újra előkerülhetnek a régi díszek és masnik. Nézzük, még mivel díszítheted a fát, ha azt szeretnéd, hogy tükrözze az idei trendeket.
Medve járt Lillafüred közelében a Csókás-forrásnál, az állat lábnyomairól a közösségi médiában egy hölgy posztolt fotókat. A felvételeken tisztán látható, hogy a fagyos hóban medve hagyta hátra a nyomait.
A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint novemberben az üzleti szféra és a fogyasztók is valamelyest pesszimistábbak lettek. A GKI konjunktúraindexe a július-októberi időszakban apró lépésekkel csökkent, s a novemberi 3 pontos visszaeséssel e mutató 13 havi mélypontjára esett. A cégek foglalkoztatási tervei nem vá
Több nagycsapat is pályára lép a Bl 5. fordulójának keddi játéknapján, nagy a tét valamennyiük számára. Az új lebonyolítási rendszerben az első 8 helyezett csapat rögtön bekerül az egyenes kiesés szakaszba, a következő 16-nak viszont ki-ki meccset kell majd vívnia egymás ellen ugyanezért. A keddi slágermérkőzés – a hagyományok alapján – Bayern
Búváróráktól szokatlan, színes kövekkel és gyémántokkal bővül a Doxa SUB kollekció legkisebb tagja. Az órakedvelők körében megosztóak a gyémántok, hát még ha búvárórára kerülnek. Ezzel szemben ott vannak a tömörarany…
Egy friss kutatás szerint a kulturális tevékenységek nemcsak a depresszióból való felépülésben segíthetnek, hanem annak megelőzésében is.Általánosságban elmondható, hogy az emberek tudják, milyen előnyökkel jár a napi ötszöri étkezés és a testmozgás a fizikai és mentális egészségükre nézve. Azonban azt már nagyon kevesen ismerik fel, hogy a kulturá
Az internetes csalások elleni védekezés fontosságára kívánja felhívni a figyelmet a másodízben meghirdetett pénzügyi vetélkedő, amely játékos formában ad át pénzügyi ismereteket. Még mindig elterjedt vélekedés, hogy a kiberbűnözés áldozatai szinte kizárólag idős emberek, akik esetében a csalók könnyedén használják ki a hiányos internetes ismeret
Az ünnepek közeledtével sokan vágynak egy kis kikapcsolódásra, távol a rohanó hétköznapoktól, hogy kicsit ráhangolódjanak az ünnepekre. Ez pedig kiváló ötlet, ugyanis a nagy ünnepi készülődés, kapkodás előtt (de persze után is) egy külföldi utazás tökéletes lehetőség arra, hogy feltöltődjünk és új élményekkel gazdagodjunk, és akár kicsit hangolódj
Hiába érkezett új vezető a nagyatádi cérnagyár élére, az üzem sorsa nem fordult jobbra. A dolgozók továbbra sem jutnak a fizetésükhöz, ráadásul sokszor fűtetlen helyiségben kellett a műszakot úgy letölteni, hogy nem volt mit dolgozni. Többen is elmentek - volt, akinek felmondtak. A dolgozók szerint csak az irodai dolgozók végeznek munkát, másokat p
A Föld egyik legveszélyesebb vidékének tartják a Darién-rést, ahol a dzsungel és a nehéz hegyi terep miatt nem épült sosem autóút, de gyalogosan is életveszélyes az átvágás. A Panama és a Kolumbia közötti száz kilométeres sáv a senki földje, illetve az utóbbi időben az ember- és drogcsempészeké.
Az ünnepek előtt még annak is kedve támad kicsit kézműveskedni, akinek egyébként nem végződik dekorszalagban és ragasztópisztolyban a keze. Ezeket a dekorokat akkor is el tudod majd készíteni, ha nincs túl nagy gyakorlatod, vagy csak nincs túl sok időd, mégis valami igazán szépet szeretnél az otthonodba.
A NASA a héten egy lenyűgöző felvételt tett közzé, amelyet a Hubble űrteleszkóp rögzített. A képen egy óriási, gitár alakú képződmény látható az űr mélyén, mintegy 2700 fényévre a Földtől.
Először adják ki Arany János összes műveit négy kötetben, díszes kivitelben. A The Times szerint a magyar újjáépítési terv eredményei meghaladják a várakozásokat.
A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint novemberben az üzleti szféra és a fogyasztók is valamelyest pesszimistábbak lettek.
A Cavalier King Charles spániel csendes, nyugodt kutya, kis lakásban is remek társ. Szőre ugyan hosszú, de elég heti egy fésülés, nyírni nem kell, sőt, ha kiállításra kerül, tilos.
Ha nem működik a jelzőlámpa, akkor extra óvatossággal kell áthaladni az adott kereszteződésen. Ha ez nem valósul meg, annak többnyire baleset a vége, ez történt ebben az esetben is. Fájdalmas videó, de tanulmányi jelleggel érdemes megnézni!
Az angol posta évtizeden keresztül tévesen vádolta saját alvállalkozóit azzal, hogy loptak és sikkasztottak. Életek ezrei mentek tönkre, a posta ugyan mostanra már belátja, hogy tévedett, de a kárpótlás nagyon lassan halad.