Karácsony előtt népszerű az adománygyűjtés. A jószándékú adományozó meg csak remélheti, hogy a pénze oda kerül, ahova mondják, és arra költik majd, amivel minden tekintetben képes azonosulni.
A Hazárd megye lordjai című sorozatban vált híressé a 80-as évek egyik szépségideálja, Catherine Bach, ma már azonban nem biztos, hogy felismernénk, ha szembe jönne velünk az utcán.
Kiderült, mikor lesz látható az 1% Klub– Mennyire okos Magyarország? című műsor, amelynek Kasza Tibi lesz a műsorvezetője. Bejelentették a többi részletet és közzétettek előzetest is.
Megnövekedett a kereslet a fővárosi agglomerációs térség ingatlanjai iránt, 2022-höz képest 6, 2023-hoz mérten pedig 26 százalékkal több ingatlan cserélt tulajdonost a területen. A négyzetméterárak a teljes agglomerációt vizsgálva átlagosan 10 százalékkal, 650 ezer forintra emelkedtek. A Duna House ügyfelei körében a legnépszerűbb a déli agglomerác
Az Egyenlítő Alapítvány "Digitális Amazonok, A nők ereje a technológiában" címmel konferenciát szervez november 26-án, amely a nők helyzetét és lehetőségeit vizsgálja az információtechnológia (IT) területén. A rendezvény célja, hogy rávilágítson a nemek közötti digitális szakadékra és ösztönözze a nőket az IT és technológiai szakmák felé fordulásra
A tranzakciós illeték emelést a legtöbb bank jövőre áthárítja az ügyfelekre. Épp ezért lesz kiváltképp fontos átnézni a januárban megkapott banki díjkimutatást és kiszámolni, nem járunk-e jobban, ha bankot váltunk – hívja fel a figyelmet Gergely Péter. A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint elérhetőek ingyenes számlavezetéssel bíró, rendkívü
A képviselők 171 igen szavazattal és hat tartózkodás mellett hétfőn elfogadták a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény módosítását, amely a polgármesterek fizetésének emeléséről rendelkezik.
Jack Smith, a szövetségi igazságügyi miniszter által kinevezett különleges ügyész közölte, hogy a 2020-as választás eredményének megváltoztatási kísérlete miatt indult per ejtését kéri az illetékes szövetségi bírótól.
Az általános forgalmi adó (áfa) és a környezetvédelmi termékdíj (termékdíj) kapcsán több döntési lehetőség vagy jogosultság határideje december és január vége, melyeket adóoptimalizációs vagy éppen adminisztrációcsökkentési szempontból érdemes fontolóra venni, illetve kihasználni, hiszen akik időben döntenek és cselekednek, azok nagyban megkönnyíth
Dr. Eric Berg, az időszakos böjt szakértője egy olyan hihetetlen egészségügyi előnyökkel járó ital receptjét osztotta meg YouTube-csatornáján, amit neked is mindenképpen érdemes kipróbálnod.
Jelentős előrehaladás történt az Izrael és a libanoni Hezbollah közötti tűzszünetről szóló tárgyalásokon - mondta az amerikai részvétellel zajló egyeztetésekről a washingtoni külügyminisztérium szóvivője.
Művészek, tudósok, vállalkozók, sportolók. Nem mindenki üzleti értelemben vett sztár, sőt, néhányukat a nagy nyilvánosság kevéssé ismeri. 25 név, 25 életút, 25 elképesztő sztori. És mind mögött ott van a wow-faktor.
Az elmúlt évtizedekben folyamatosan zsugorodott a paprika termesztésére alkalmas terület Magyarországon, ami komoly hatással van a hazai fűszerpaprika-ellátásra.
A SPAR folyamatosan arra törekszik, hogy áruházai kényelmes körülményeket biztosítsanak a bevásárláshoz, a folyamatos modernizálás révén pedig az üzletek környezetbarát, energiatakarékos működésére is hangsúlyt fektet. Nem volt ez másképpen a székesfehérvári Balatoni úton található INTERSPAR áruház felújításakor sem.„Áruházaink korszerűsítésekor fo
Ha felébredünk valami miatt éjszaka, akkor egyeseknek nagyon nehéz lehet visszaaludni, és kezdődik a forgolódás. Van azonban egy módszer, ami állítólag segít ezen!
A Gránit Bank működési formája zártkörűen működő részvénytársaságról nyilvánosan működő részvénytársaságra változott hétfőn, egyúttal a társaság rövidített cégneve Gránit Bank Nyrt.-re módosult. Ezzel párhuzamosan - ugyanezen a napon - a Gránit Bank meglévő törzsrészvényeit bevezették a Budapesti Értéktőzsdére - közölte a pénzintézet az MTI-vel hét
2024-ben egy nem várt gazdasági esemény következett be, a német gazdaság válsága, ami maga alá tepert bennünket - értékelte az aktuális gazdasági kilátásokat Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a HírTV-nek adott interjújában. Jelezte azt is, hogy az már korábban elhangzott, hogy a közeljövőben megszűnik a Pénzügyminisztérium.
Az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) mesterséges intelligencia használatával és a Doupla Reklámügynökség közreműködésével elkészítette a reklámetikai kódex audio narrációját.
A Patrióták Európáért-frakció azt közölte, hogy ők nem fogják megszavazni a kollégiumot, ugyanis szerintük antidemokratikus volt az egész eljárás. A részletekről Bugnyár Zoltán kollégánk számolt be Strasbourgból.
A MÁV működését övező forgalmi zavarok szinte mindennapossá váltak. Hóra sem volt szükség például ahhoz a mai napon, hogy összeomoljon az egyik budapesti főpályaudvar forgalma.
Hadászati szakértők megdöbbentő felfedezést tettek. Az Észak-Korea által gyártott és az oroszok által az ukránok ellen bevetett rakétákban nyugati és amerikai alkatrészeket fedeztek fel.
2024-ben egy nem várt gazdasági esemény következett be, a német gazdaság válsága, ami maga alá tepert bennünket - értékelte az aktuális gazdasági kilátásokat Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a HírTV-nek adott interjújában. Annak a reményének adott hangot, hogy 6,5%-ról lefelé tudnak majd elmozdulni az alapkamatban idehaza. Sokat beszélt a tárc
A németek egyre komorabban tekintenek a jövőbe. A kormány részletes listát készített az óvóhelyekről, ahová a lakosság menekülhet egy esetleges támadás esetén. Megnyitják az atombunkereket is.
Megállapodást írt alá a Wing a Budapest belvárosában, az V. kerületben található Honvéd Center irodaház épületeinek értékesítéséről. Az adásvételi szerződés alapján a 6500 négyzetméter alapterületű épületet a hamburgi illetőségű Greve Csoport 100%-os tulajdonában álló Greve Honvéd Kft. vásárolja meg. A Wing az értékesítés révén felszabaduló forráso