Harminchat járatot töröltek az amszterdami Schiphol nemzetközi repülőtéren, több mint 140 járat esetében pedig késésre kell számítani a téli időjárás miatt – írja az MTI az NlTimes című holland hírportálra…
Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma (DOJ) radikális lépéseket javasolt a Google ellen, amelyet illegális monopóliummal vádol az online keresések és az ezekhez kapcsolódó hirdetések piacán. Az ügy középpontjában olyan javaslatok állnak, mint a Chrome böngésző és az Android operációs rendszer kényszerű eladása, valamint a keresési adatok kö
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 322,56 pontos, 0,41 százalékos emelkedéssel történelmi csúcson, 79 551,80 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 17,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
A bruttó átlagkereset 12,5, a nettó átlagkereset 12,3, a reálkereset pedig 9,2 százalékkal meghaladta szeptemberben az egy évvel korábbit. Hornyák József, a Portfolio elemzője szerint ez alacsonyabb, mint a korábbiak, de a csökkenő infláció miatt így is jelentős a reálbér-növekedés.
Végre itt a videó, most mindenki megnézheti, milyen gyönyörű pár a televíziós és szerelme. Palik László és dr. Erős Petra kameráink előtt meséltek a kapcsolatukról.
A Sony bejelentette a 2025-ös Sony Future Filmmaker Awards iparágvezető szakértőkből álló zsűrijét. A díjátadót harmadszor rendezik meg a Sony Picture Studios területén Culver Cityben. A Creo és a Sony által közösen alapított Sony Future Filmmaker Awards küldetése továbbra is az, hogy a világ különböző pontjairól származó, a történetmesélés új né
A Wizz Air közleményben üdvözölte a COP29 klímacsúcson kibontakozó, közlekedéssel kapcsolatos párbeszédet és együttműködést, ugyanakkor felhívta arra a figyelmet, hogy csak azonnali közös fellépéssel érhető el a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet…
A pénteki sorsoláson kiderült, hogy Törökország lesz a magyar labdarúgó-válogatott ellenfele a Nemzetek Ligája márciusi rájátszásában. A kialakult párharcra Dibusz Dénes és Nikitscher Tamás is reagált az M1-nek.
A gyesről visszatérő kismamák reintegrálása, atipikus munkavégzés, korlátlan gyermekfelügyelet – néhány olyan intézkedés, amelyeket az Év Családbarát Vállalata-díj idei nyertesei alkalmaznak a mindennapokban. A Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány versenyének nagyvállalati kategóriájában 2024-ben a Diageo nyert. A társaság egyik kiemelkedő i
Mit üzen a nőknek bárhol a világon, hogy egy elítélt szexuális ragadozó lett a világ egyik vezető nagyhatalmának elnöke? Szabó Anna Eszter szerint azt, hogy nem számítunk.
Oroszország új kísérleti hiperszonikus rakétájának alkalmazása a konfliktus súlyos eszkalációját jelenti – figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Ukrajna korábban azt állította, hogy az oroszok interkontinentális ballisztikus rakétával támadták őket első ízben.
Vegyesen mozgott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest. Az euró árfolyama a reggel hétkor jegyzett 411,22 forintról 411,81 forintra erősödött 18 órakor, napközben 410,56 forint és 411,94 forint között mozgott.
Nem érzi úgy Toto Wolff, hogy a nehéz három évük beárnyékolná a Lewis Hamiltonnal teljesített évek elképesztő sikereit. A brittel megbeszélte a formahanyatlásáról tett, hullámokat kavaró nyilatkozatát.
A hét elején változékonyabbra fordult időjárásunk, és eleinte csak az északi, és a keleti országrészben fordult elő némi eső, majd szerdán országos, a Kisalföld kivételével kiadós eső érkezett.
A Virágos Magyarország 2024-es döntőjének ünnepélyes díjátadó gálán öt települési kategóriában és hat kiemelt témában összesen mintegy nyolcvan elismerést osztottak ki a pályázó településeknek. Idén a nagyvárosok között Nyíregyháza, míg…
Az Apám üzent című új regényéről kérdeztük Grecsó Krisztiánt apaképekről, kitörési pontokról, férfi- és női vágyakról a Könyves Magazin podcastadásában, hallgassátok!
Az európai piacon sajnos nem kapható a 4Runner (nekünk "be kell érnünk" a Land Cruiserrel), pedig nyilván lenne igény olcsóbb, remekül tuningolható és átalakítható terepesre is. Az USA-ban azonban igen kelendő az elnyűhetetlen 4x4-es, és a frissen bemutatott modellből már meg is született az első alapos átdolgozás. Méghozzá nem is akármilyen, hisze
Ötödik hete a táncé a főszerep szombat esténként a TV2-n, de ez november 23-án különösen igaz lesz. 18:55-kor a Tények Plusz exkluzív interjújával indul az este, kizárólag a TV2 kamerája előtt megszólal Andrei Mangra az elmúlt napok eseményeiről. Majd érkezik a Dancing with the Stars idei évadának ötödik élő showja.