A magyar uniós biztosjelölttől elvett szakterületek közül kettő az egészségügyi válságkezeléshez, egy pedig a szexuális és reprodukciós jogokkal kapcsolatos hatáskörhöz kapcsolódik – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézetének főreferense. Kalas Vivien szerint az új Európai B
Dávid Petra meghatározó szereplője volt az első évadnak, ráadásul olyannyira, hogy a másodikban is visszatér. A Házasság első látásra 2024-es évadában ismét részt vesz egy esküvőn, s most azért szurkol, hogy minden a legjobbak szerint történjen.
Manapság a tél nem egyenlő a hóval, de idén van remény, ha minden jól megy, nem kell messzore mennünk az igazi téli hangulatért. Ám, ha mégsem úgy alakulna a sorsunk, ahogy szeretnénk, még mindig van esély havas tájat látnunk, ha ellátogatunk a következő helyszínekre.
Az ellaposodó gerincen egy mesebeli hangulatú bükkös dominál, aminek színe folyamatosan vált ezüstösből aranyosba vagy fordítva, attól függően, hogy megsüti-e a felhők mögül kibújó nap.
A gazdasági akcióterv céljaival összhangban januártól újabb mikrovállalkozások térhetnek vissza a kedvezményes áramárakat biztosító egyetemes szolgáltatásba - közölte az energiaügyi miniszter a szaktárca közösségi oldalán kedden közzétett videójában.
Már több, mint hatezer kisbaba életét sikerült megmenteni egy olyan módszerrel, amely képes visszafordítani az abortusztabletta hatását – jelentette be az amerikai Heartbeat International krízisterhességi központ. Ez a szám már csak azért is figyelemre méltó, mert az abortuszaktivisták egyenesen tagadják az Abortion Pill Reversal (APR – Abortusztab
A sportolók sikereit nemcsak edzőik, de kiváló orvosok is elősegítik. A legutóbbi paralimpián egy lelkes csapatot irányítva dr. Bejek Zoltán gondoskodott arról, hogy a 39 magyar parasportoló egészségesen és kiváló formában álljon rajthoz. A térd- és csípőprotézis-specialistával, a BMM Ortopédiai Robotsebészeti Központ vezetőjével, a Semmelweis Egye
Az első két hét közel 33 ezer forintos átlagdíja 5 százalékos drágulásnak felel az előző éves átlagos, kampányban elérhető díjhoz képest. A Netrisk adatai alapján a "váltó" személyautósok átlagosan több mint 18 ezer forinttal olcsóbban köthették meg most a kötelezőjüket.
Jelentős fejlemények bontakoznak ki a kriptopiacon, ahogy a tranzakciós volumenek növekednek a főbb digitális eszközök esetében. A ChangeNOW, a regisztráció nélküli kriptotőzsdézést lehetővé tevő platform bizonyos érmékkel kapcsolatos aktivitás megugrását érzékeli. Ez a trend arra utal, hogy a hozzáértő befektetők és az alapok biztonságáért aggódó
Pénteken legnagyobb eséllyel az ország északkeleti, északi felében várható havazás, amelyből akár jelentősebb mennyiségű vizes hóréteg is kialakulhat – írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.
Rétvári Bence szerint a Tisza Párt vezetője visszaélt a képviselői hatalmával, amikor fenyegetően és agresszívan lépett fel a szociális dolgozóval szemben.
Az alkoholról bebizonyosodott, hogy többfajta daganat kialakulásának a kockázatát fokozza. Azonban ebben a fajtában van olyan anyag is, ami pont, hogy rákellenes!
A Sky, a korábban Maker néven ismert DeFi kölcsönzési protokoll, bevezette USDS stabilcoinját a Solana blokkláncon. Az USDS jelenleg a piaci kapitalizáció alapján a harmadik legnagyobb stabilcoin, 5,23 milliárd dolláros értékkel. Előtte csak olyan nagy szereplők állnak, mint a Tether USDT és a Circle USDC. A Sky november 19-én jelentette be a lépés
Megnövekedett a kereslet a fővárosi agglomerációs térség ingatlanjai iránt, 2022-höz képest 6, 2023-hoz mérten pedig 26 százalékkal több ingatlan cserélt tulajdonost a területen a Duna House adatai szerint.
A kutatási hálózat elnöke szerint a szervezet nagy vitákat kiváltó átalakítására azért van szükség, hogy hatékonyabban tudjanak tárgyalni a kormánnyal, az Akadémiai Dolgozók Fórumának aggodalmai pedig alaptalanok.
Ha van olyan időszak, amikor egy kis színre van szükségünk az életünkben, akkor azok a borongós, szürke téli napok. Szerencsére, bár sok növény inkább tavaszig elrejti virágait, vannak olyanok, amelyeket nem riaszt el a hideg.
Hírek szerint a dán haditengerészet megállította, saját közleménye szerint megfigyeli azt a kínai hajót, amely a Balti-tengeren átvágott internetkábelek közelében tartózkodott. Az érintett országok először orosz szabotázsra gyanakodtak.
Letartóztatták azt az alkalmazottat, aki rendszeresen a saját vizeletével főzte meg a munkaadó család ételét. A házvezetőnő elmondta, hogy bosszúból követte el a súlyos tettét.
Hamis énképet festenek a beauty filterek, melyeket 2025-től teljesen eltöröl az Instagram. Nem lehet őket használni sem story-ban, sem posztban, sem videóban, sem fotón. De vajon hozzátesz-e bármit is ahhoz, hogy egy kicsit természetesebb, élhetőbb és önazonosabb társadalomban éljünk? Remélhetőleg igen. A témáról Cinthya Dictatorral és a Vcomm infl
Októberben immár a nyolcadik egymást követő hónapban csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe, miután februárban két éve először emelkedett.
A 31 ezer kilométeres közúthálózatra, mintegy 3200, településen átvezető útra, 80 telephelyről rajzanak ki a Magyar Közút gépei az éjszakai havazás miatt.
A válogatott középpályás elismerte, sokadik súlyos sérülése után ezúttal nehezebb volt a visszatérés mint az előzőeknél, de márciusban már szeretne ott lenni a válogatott keretben. A Fradi 3200. élvonalbeli bajnokiját játssza a hétvégén, a Debrecen új trénere pedig az utolsó helyen álló Kecskemét ellen mutatkozik be. Böde Dániel az NB I-es örökrang
Vajon egy még nem szült fiatal nőnek heterozigóta Leiden-mutáció esetén csak az óvszer és a spermicidiek maradnak fogamzásgátlási alternatívának? A WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Az Európai Unió várhatóan jövőre vizsgálatot indít az Amazon ellen, hogy megállapítsa, előnyben részesíti-e saját márkás termékeit online piacterén. A vizsgálat az EU új, digitális piacokról szóló törvénye (DMA) alapján zajlik majd, amely a nagy technológiai cégek hatalmának korlátozását célozza. Az amerikai óriáscég akár globális éves forgalmának