Ha belefut egy csatornán a Sztárom a párom című filmben a színész mindig elképed a karaktere gyengeségén. Hugh Grant szerint Will nem egy jellembajnok.
Elfogták múlt héten Párizsban azt az albán antifasiszta aktivistát, akit a magyar hatóságok azzal vádolnak, hogy erőszakcselekményeket követett el egy budapesti gyűlésen - közölték kedden a férfi ügyvédei az AFP francia hírügynökséggel.
Az egészségügyért is felelős miniszter egy szakmai konferencián megtartott előadásában – felvázolva a rendszer hiányosságait és a tárca megoldási javaslatait – az eddigi intézkedésekről is beszélt.
A holland labdarúgó-válogatott 1–1-es döntetlent játszott kedden Bosznia-Hercegovinában a Nemzetek Ligája csoportkörének utolsó fordulójában, a magyar érdekeltségű 3. csoportban.
Az Oroszlán azon csillagjegyek egyike, akik a legjobbat nyújtják az ágyban. A Kos hanyagolja a romantikát, a Bak pedig olyanra is képes, amire más nem.
Ukrajna szinte azonnal élt a nagy hatótávolságú rakéták használatát tiltó előírások minapi feloldásával. ATACMS rakétát is felhasználtak a ma hajnalban mélységi orosz célpontok ellen indított támadás során.
A parlamentben dühös reakciókat, országszerte pedig helyi léptékkel hatalmas demonstrációkat robbantott ki az amúgy békés Új-Zélandon, hogy a jobboldali kormánykoalíció egy kisebbik pártja megkísérelte elkaszálni a maorik és a gyarmatosítók együttélését megalapozó waitangi szerződést.
Közös nyilatkozatban tiltakoztak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) vezetői az oktatási törvény tervezett jogszűkítő módosítása ellen, amelynek elfogadása esetén a tanintézmények területén a nemzeti kisebbségek nyelvét kizárólag a tanór
A díszkivilágítás is azt üzeni: "mi nem veszíthetjük el az erkölcsi iránytűnket és nem veszíthetjük el a barátainkat" – írta a főpolgármester a közösségi oldalán.
Hálásak a románok és a bolgárok is a magyaroknak, sikerült ugyanis meggyőzni az osztrákokat, adják fel álláspontjukat és tegyék lehetővé Románia és Bulgária csatlakozását a schengeni övezethez.
Donald Trump New York-i büntetőügyének felfüggesztését kezdeményezte az ügyész kedden a leendő amerikai elnök következő négyéves hivatali időszakának végéig.
Marco Rossi szövetségi kapitány megérdemeltnek nevezte a magyar labdarúgó-válogatott által elért 1-1-es döntetlent a csoportelső németek ellen a Nemzetek Ligája utolsó fordulójában.
Milyen időszakok ismerhetők el tanulmányok folytatása címén szolgálati időnek? Beszámítanak-e a nyugdíjba a főiskolai és egyetemi évek? A szakmunkástanulók tanulmányi ideje hogyan számít be a nyugdíjba szolgálati időként? Mi a helyzet a szakiskolai tanulmányokkal és a szakközépiskolai tanulmányi idővel? Beszámít-e a nyugdíjba a külföldi tanulmányok
Rubint Réka különleges utazásról számolt be: a fitneszedző ellátogathatott az előző életeibe, sőt, fizikailag is járt ott, ahol a két korábbi élete során élt. A különleges élmények Rómába vezették, ahol – állítása szerint – az előző életeiben élt. Réka számára az utazás nem csupán egy múltbéli kalandozás volt, hanem mély kötődésének felfedezése egy
A hajhullás, vagyis alopecia, sokkal több egy egyszerű szépségápolási problémánál. Egy jelzés, amit a testünk küld: a belső harmónia hiánya, a stressz, vagy a szervezetünket érő megpróbáltatások kézzelfogható megnyilvánulása. Ez a jelenség nem válogat: férfiak és nők millióinak életét érinti, kortól és élethelyzettől függetlenül. A statisztikák sze
A Monetáris Tanács mai ülésén 6,50%-on tartotta az alapkamatot. A döntés megfelelt a mi várakozásunknak és az elemzői konszenzusnak is. A Monetáris Tanács nagy többséggel szavazott a kamatszint tartásáról, egy döntéshozó a csökkentés mellett szavazott.
Cikkünkben - számos nemzetközi táplálkozástudományi kutatás anyagát felhasználva -bemutatjuk a cukormentes kólák fogyasztásának egészségügyi kockázatait, részletesen elemezve az összetevők hatásait és a legújabb kutatási eredményeket.
A hollandok elleni első mérkőzésen még nem lehetett tudni, de végül az lett a 22-szeres Grand Slam-bajnok utolsó meccse. Elérzékenyülve búcsúztak tőle a csapattársak, a nézők és a tenisz nagyjai. Federer külön levélben méltatta barátját.
A Bika ne riadjon vissza a beszélgetéstől, A Rák ne próbáljon más életébe beleszólni! Karrier horoszkóp: 2024.11.20. Kos Egy munkával kapcsolatos probléma kritikus ponthoz érkezett, akár dolgozol, akár nem. A napjaid történéseinek ellenére ez a probléma ott motoszkál a fejedben, és figyelmet igényel. Foglalkozz vele most, hogy folytathasd a napodat
A „Vulkántól a Vulkánig” projekt keretében támogatást nyert a celldömölki önkormányzat a tulajdonában lévő Vulkán Gyógy- és Élményfürdő turisztikai fejlesztésére. A város önkormányzata pályázatot írt ki a fejlesztésre november 14-én,…
A problémák nem oldódnak meg maguktól. De ha sikerül elengednünk a sérelmeinket, és szeretetre cserélni a haragot, a következő napokban könnyed, feszültségmentes időszak vár ránk.
Bio zabszeletet hívott vissza a forgalomból a Müller Drogéria Magyarország Bt., mert penészes lehet - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján kedden.
Néhány nappal ezelőtt sor került az év bokszmérkőzéseként beharangozott ütközetre Mike Tyson és 31 évvel fiatalabb riválisa, Jake Paul között. A Netflix által közvetített gála végül az utóbbi diadalával végződött, ám könnyen lehet, hogy az influenszerből lett ökölvívó hamarosan újabb nagynevű ellenféllel néz farkasszemet a szorítóban.
Berlin közlekedésbiztonsága ismét a figyelem középpontjába került, miután a Zöldek Pártja új, vitákat kiváltó javaslattal állt elő. A párt egyik vezető politikusa szerint külön metrókocsik kijelölése a nők számára csökkenthetné a szexuális bűncselekmények számát a tömegközlekedésben.
A világtörténelemben a Z-generáció a valaha élt legnépesebb generáció, egyes kutatások szerint pedig néhány év múlva a munkaerőpiac közel 30 százalékát teszik majd ki. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy a munkáltatók megfelelően illesszék őket struktúráikba, már csak azért is, mert a többi, munkaképes korosztály látványosan zsugorodik. A Z-generáci