Dr. György László közgazdász és kormánybiztos a Nyíregyházi Mcc képzési központban is bemutatta A középosztály forradalma – Meritokratikus stratégia a 21. századra című könyvét. Az eseményen a szerző kiemelte, hogy a középosztály nagyon fontos a társadalom és a gazdaság fejlődése szempontjából. A kötetben bemutatott tervek arra épülnek, hogy minden
Azoknak, akik imádnak sütni-főzni, vagy csak szeretik a különleges finomságokat otthon, maguknak elkészíteni, ezeknek a konyhai eszközöknek némelyike biztosan szerepel a karácsonyi kívánságlistáján. 1. Cold brew kávékészítő Kávérajongó ismerőseid minden bizonnyal odáig lesznek egy konyhai eszközért, amivel otthon is megalkothatják maguknak a kávéhá
A közismert, és jelenleg szünetelő NGAD mellett a haditengerészet is fejleszt egy hatodik generációs vadászt – de mit lehet tudni erről a rejtélyes repülőről?
A brit hírügynökség információi szerint ugyanakkor az orosz elnök kizárja, hogy nagyobb területeket adjanak át Ukrajnának, és azt követeli, hogy Kijev ne csatlakozhasson a NATO-hoz.
Hadházy Ákos független képviselő közzétette a térfigyelő kamerák felvételeit, amelyen látható, ahogy kiszedik a tömegből a táblával Orbán Viktor felé közelítő férfit.
Befejeződtek az idei évben az őszi betakarítási és a vetési munkák, a talaj kellően nedves volt az őszi vetések számára, a többé-kevésbé napos időben pedig jól lehetett haladni az őszi mezőgazdasági munkákkal is - jelentette be az Agrárminisztérium (Am) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a szaktárca csütörtöki közleménye sze
Zelenszkij elnök még győzelemről beszél, de a kitartásra buzdító háborús propaganda mögött már felsejlik: a lakosság belefáradt a végtelennek tűnő háborúba.
Az idén megvalósult lakáspiaci adásvételek kevesebb mint 1%-a esetében felelt volna meg az ingatlan a jövő áprilisban megjelenő kedvezményes, 5% alatti kamatozású lakáshitelek feltételeinek – közölte az MNB.
Charles Leclerc mint pletykaterjesztő? Toto Wolff azt gyanítja, hogy a Ferrari versenyzőjének jóvoltából derült ki, hogy Lewis Hamilton Maranellóba tart.
Georgia Peck megelégelte, hogy folyamatosan viszket a fejbőre, és a korpásodás elleni hajápolási termékek sem hoztak számára átütő eredményt. A fiatal nő úgy döntött, búcsút mond a samponnak. Az elmúlt egy évben hihetetlen változást tapasztalt.
A dunaharaszti Karl Cukrászdáé lett az év diós bejglije, és szintén ez a cukrászda nyerte az ínyenc kategóriát Bíboros nevű bejglijével, míg az év mákos bejglijének járó díjat a budapesti Még1kiflit Kézműves Pékség kapta a Magyar Cukrász Ipartestület tájékoztatása szerint.
A magyar kormány lehetőségként tekint arra, hogy világnemzetté vált a magyarság – hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyar Diaszpóra Tanács XIII. ülésén szerdán Budapesten.
A Zalai Borút Egyesület elnöke, Martincsevics István szerint a jövő szempontjából az a legfontosabb, hogy a vármegye borai visszakapják régi, háború előtti patinájukat. Az idén jubiláló szervezet ezért is tevékenykedik huszonöt esztendeje.
Az Atomico kedden kiadott jelentése szerint nemcsak a világjárványt követő csúcsok tűnnek távolinak, de még a tavalyi szinttől is elmaradhat az európai tech startupok idei finanszírozása.
A kriptovaluták árfolyama dinamikus emelkedést mutat 2024 utolsó negyedévében. Számos altcoin azonban jövőre is folytathatja ezt a kiemelkedő utazást. A Rexas Finance (RXS), a Solana (SOL) és a Sui (SUI) is figyelemre méltó utat tett meg, szakértők azonban arra számítanak, hogy az elkövetkezendő hetekben tovább folytatódhat ez a robusztus pálya. Né