2024. november 2. szombat

nov. 2
0:46
Az elfojtott gondolatok megbetegítenek (Bien)
Sok helyről kapjuk tanácsul, hogy válogassuk meg gondolatainkat, mert a negatívak képesek megbetegíteni minket. Ez egy stresszmentes, állandóan harmonikus életben talán működhetne, de a való világban nehéz teljesíteni. Ráadásul egy idő után olyan görcsösséget okoz, ami végül biztosan rosszhoz vezet.
nov. 2
0:47
Leclerc félve mondja ki, de nem látja jónak az esélyeiket a McLaren ellen (m4sport.hu)
Elbizonytalanította Charles Leclerc-t a McLaren nagy brazíliai fölénye, Carlos Sainz viszont még lát esélyt a változásra.
nov. 2
0:50
A kullancs- és bolhairtó szerek veszélyesek a vízi élőlényekre (Magyar Hírlap)
Nagyon kevés kutya gazdája van ezzel tisztában.
nov. 2
0:50
Mentőautó és személygépkocsi ütközött Budapesten (Magyar Nemzet)
Több sérült is van.
nov. 2
0:50
Ettől függ, hogy éjjel vagy nappal hízlal jobban az evés (EgészségKalauz)
Az, hogy az étkezés milyen napszakban befolyásolja leginkább a testsúlyt, összetett kérdés, amely a cirkadián ritmus és az anyagcsere kapcsolatán alapul.
nov. 2
0:50
Akkor most ártalmas a teflon az egészségre? Utánanéztünk! (Bien)
A napokban meg kellett állapítanom, hogy elhasználódtak az edényeim: van olyan, amelyiknek a tetején tönkrement a gomb, és akad, amelyiknek csak esztétikai gondjai akadnak.
nov. 2
0:51
Hamilton: Semennyire sem bízom az autóban. Nagyon szenvedek (m4sport.hu)
A legrosszabb időket idézte Lewis Hamiltonban az interlagosi pattogás a Mercedesszel. A Q2-es kiesés és az újabb házon belüli vereség már meg sem lepi.
nov. 2
0:54
Nagy bajban Európa (Magyar Hírlap)
Olyan változás kezdődött az Északi-sarkon, amelyet mindannyian érezni fogunk.
nov. 2
0:54
"Vészhelyzetben nincs kérdés, ilyenkor összefogásra van szükség" – helyszíni riport Újvidékről (Magyar Nemzet)
A markológépek, a mentő- és tűzoltócsapatok nagy erővel, megállás nélkül dolgoznak, hogy kiszabadítsák a romok alá szorultakat.
nov. 2
0:54
Szakítás után újabb kapcsolat – neked könnyen megy? (Bien)
Egyetlen szakítás után sem tudtam rögtön új kapcsolatba lépni, mert olyankor úgy érzem, szükségem van a gyászra. Ez persze azt is jelenti, hogy én olyankor észre sem veszek más pasit, egyedül küzdök meg az érzéseimmel. Sokaknak azonban a szakítás utáni újabb kapcsolat a legjobb megoldás arra, hogy helyreálljon a rend az életben, és az sem véletlen,
nov. 2
0:57
Kiscsipke - gyerekelőadás óvodásoknak és kisiskolásoknak (Metropol)
A KisCsipke előadással az Opera célja, hogy minél kisebb korban bevonja a gyerekeket a balett varázslatos világába.
nov. 2
1:18
Élet Megasztár csillogó kulisszái mögött: a döntősök megindító történeteket meséltek (Blikk)
Fenekestül felforgatja a TV2 visszatérő sikerműsora azoknak az életét, akiket a szakmai zsűri felfedezett. Igazi emberi drámák vannak a versenyzők mögött, akik lehet nem is olyan sok idő múlva országos ismertséget szereznek. Íme azok, akik kiállták az első próbákat, és az élő showig repítette őket a hangjuk!
nov. 2
1:51
Újabb aljas trükkel támadnak a banki csalók: idős embereket vesznek célba,be ne dőlj! (Pénzcentrum)
Egy 64 éves ajkai férfi több mint 4 millió forintot vesztett, miután telefonos csalás áldozata lett. A rendőrség figyelmeztet, hogy senkinek ne adjon ki személyes adatokat telefonon, és minden gyanús hívást követően a bank hivatalos telefonszámán ellenőrizze a hívás valódiságát!
nov. 2
2:15
Megpiszkálták! Módosul a villamos energia rendszerhasználati díjakról szóló rendelet (ProfitLine)
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh) módosította a villamos energia rendszerhasználati díjak alkalmazási szabályairól szóló rendeletét. Nézzük meg pontosan mit is jelent!
nov. 2
2:30
Teljes testes orgazmus: valóság vagy legenda? (+18) (InStyle Men)
Ha idén valami különleges ajándékra vágysz, ami nem egy újabb zokni vagy nyakkendő, akkor van egy ötletünk: mi lenne, ha a 40 perces, teljes testes orgazmust kérnéd a fa alá? Nem, ez nem egy mese, hanem a tantra világának egyik legizgalmasabb titka. De mi is ez pontosan, és hogyan érheted el? Olvass tovább, hogy megtudd, hogyan válhatsz igazi meste
nov. 2
2:48
Az RTL Magyarország elbukott több mint félmilliárd forintot a Szepesi és Kaszó ügyek miatt (Media1)
A választottbíróság néhány hete ítéletet hozott egy majdnem 7 éve húzódó perben. A jogerős, végrehajtandó ítélet szerint károkozással járó jogsértést valósított meg az RTL öt cége, amikor Vidus Gabriella, az M-RTL Zrt.-t 2015 óta vezető vezérigazgató egyik napról a másikra átcsábította a tévétársasághoz a 20 éven át vállalkozói szerződéssel kiváló
nov. 2
3:18
Megszakad a szív: Így néz ki most L.L. Junior kisfiának sírja (BorsOnline)
Több mint öt éve már, hogy Dávidka életét vesztette egy tragikus balesetben. L.L. Junior azóta sem tudta feldolgozni a veszteséget.
nov. 2
3:18
Fogalmad sincs, minek öltözz halloweenre? Válaszolj erre az 5 kérdésre és kiderül, melyik jelmez vagy igazán te! (Blikk)
Még van egy kis időd megtervezni a tökéletes maskarát.
nov. 2
3:18
Napi horoszkóp 2024. november 2.: az Oroszlán ma kissé magányosnak érzi magát, a Szűznek valaki megdobogtatja a szívét (Life)
A szombati nap folyamán lesznek bizonyos szituációk, olyan helyzetek, amelyek megnehezítik az előrehaladást az úton. De szerencsére a bolygók állása kiegyenlíti és harmonikussá teszi a körülményeket.
nov. 2
3:21
Tipikus villanybojler hibák és azok javítása (ProfitLine)
A villanybojlerek rendkívül gyakoriak a magyar háztartásokban, hiszen gyorsan és hatékonyan biztosítják a meleg vizet. Azonban idővel még a legjobb készülékek is meghibásodhatnak. Mit tegyünk egy adott hiba esetén?
nov. 2
3:30
Egyre népszerűbb hóbort a péniszfeltöltés (InStyle Men)
Sokan döntenek ilyen beavatkozás mellett azok közül, akik nem elégedettek férfiasságukkal. Pedig ettől hosszabb biztosan nem lesz.
nov. 2
3:54
Nagy Klaudia Vivien az ország első űrorvosa (Igényesnő.hu)
Magyarországon elsőként végezte el az Európai Űrügynökség által akkreditált űrorvos szakképzést Nagy Klaudia Vivien, ezzel a kardiológus az ország első ESA-minősített űrorvosaként támogatja az európai űrhajósok küldetéseit, köztük a kijelölt magyar űrhajós, Kapu Tibor 2025-re tervezett misszióját is.
nov. 2
3:54
Dr. Nagy Klaudia Vivien, a Semmelweis Egyetem munkatársa az ország első ESA által minősített űrorvosa (Helló Sajtó!)
Az űrorvosok maguk nem utaznak együtt az asztronautákkal az űrbe, a Földről kísérik végig a teljes missziót, valamint a küldetés előtt és a landolás után is számos feladatuk akad
nov. 2
4:00
Totális bukta az RTL sikerműsora, megszólaltak a párok a műsor vége után (Promotions)
Ilyen még nem történt az RTL sikerműsorában.
nov. 2
4:18
Nem véletlen, hogy bizonyos sztárpárokat Imádunk együtt: őket az horoszkópjuk szerint is egymásnak teremtették (Joy)
Ezek a szerelmek szó szerint az égben köttettek!
nov. 2
4:18
Videóban buzdítanak szavazásra a 'Bosszúállók' (Mafab)
A Marvel Cinematic Universe több sztárja, köztük Scarlett Johansson, Mark Ruffalo, Robert Downey Jr., Don Cheadle, Paul Bettany, Danai Gurira és Chris Evans buzdítja szavazásra a rajongókat.
nov. 2
4:21
Káosz uralkodik a rollerbiztosításoknál, pedig 3 hónapja kötelező (ProfitLine)
Több mint 100 ezer elektromos roller van forgalomban, amelyek nagy része érintett lehet a kötelező felelősségbiztosításban, mégis egyelőre alig van rá érdeklődés. A Grantis szakértői felhívták rá a figyelmet, hogy akár már évi 10 ezer forintból is meg lehet úszni a biztosítást, ami lényegesen alacsonyabb a kiszabható 65 ezer forintos helyszíni bírs
nov. 2
4:21
Már látszik, mikor csap le a hidegfront Magyarországra (Nyugati Fény)
Közeledik a hidegfront.
nov. 2
4:24
TradingView: 25 000 dolláros demo számlás kereskedési verseny novemberben (Kripto Akadémia)
Visszatér a “The Leap”, a kripto kereskedők körében is népszerű TradingView elemző portál demo számlás kereskedési versenye. A játék során több ezer dolláros pénzdíjakat és előfizetéseket osztanak szét a legjobb traderek között. TradingView Leap A 2-3 havonta visszatérő verseny legújabb fordulója 2024. november 1-jén, vagyis ma 08:00 (UTC) kezdődik
nov. 2
4:24
Horoszkóp - november 2: különleges energiákat hoznak a csillagok erre a napra (Promotions)
November 2-án, szombaton a csillagok olyan energiákat hoznak, amelyek a belső békét, a harmóniát és a családi kapcsolatok ápolását ösztönzik.
nov. 2
4:24
Rekordközeli mélyponton az amerikai őszi búza állapota (Magyar Mezőgazdaság)
Az őszi búza állapota az Egyesült Államoikban a vártnál rosszabb, részben az elhúzódó szárazság miatt, de esők érkezhetnek. A terméshozam javulása a tavaszi időjárás változásain is múlik.
nov. 2
4:24
Mikor nyílnak meg a balatoni korcsolyapályák? (Balatonica)
A karácsonyi forgatag hagyományosan november közepén veszi kezdetét. De mikor nyitnak a korcsolyapályák? Az első novemberi hétvégén beállnak az idei első fagyok és hamarosan beköszön a szokásos téleleji hangulat. Soroljuk, hogyan készülnek erre a Balatonnál.
nov. 2
4:24
Új lehetőség a fiataloknak: jövőre érkezik a munkáshitel (Szakmát Szerzek)
2025. január 1-jétől elérhetővé válik a munkáshitel, amelynek keretében 17 és 25 év közötti fiatalok maximum 4 millió forintos, kamatmentes hitelt igényelhetnek 10 éves futamidőre. A kormány új programja a fiatalokat, különösen a gyermekvállalást tervezőket célozza meg – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. A munkáshit
nov. 2
4:24
Párezer forintos programötletek barátnős talikra és randikra (Bien)
Amikor vége a munkanapnak vagy hétvége van, végre csak azzal kell foglalkoznod, hogy kivel és hova menj kikapcsolódni. A barátokkal és a pároddal töltött idő szerencsére ingyen van, de ha elmentek valahová és spórolni is akartok, az valószínűleg már egy nagyobb kihívás lesz. Lássuk milyen programlehetőségek közül választhattok, ha nem akartok pénzt
nov. 2
4:24
18897 darab űrszemét kering felettünk, meddig bírják még a műholdak? (ICT Global)
Az Európai Űrügynökség állítása szerint komoly tárgyalások folynak a SpaceX-szel az űrszemét elleni küzdelemről. Elon Musk vállalata csatlakozhat űrszemét csökkentését célzó chartához.
nov. 2
4:30
Bő egymilliárdért neked is lehet Batmobilod (InStyle Men)
A Nolan-féle trilógia Tumblerének replikája készül kis szériában, csak sajnos utcán nem használható.
nov. 2
4:36
Nekiszegeztük a kérdést Orbán Viktornak: árulja el, valójában kinek is szurkol? (Blikk)
Nehéz délutánja lesz ma Orbán Viktornak. A felcsúti Pancho Arénában 16.30 órától rendezik a Puskás Akadémia–Újpest FC bajnoki futballmérkőzést – Magyarország miniszterelnökének szívéhez mindkét klub nagyon közel áll, így jogosan vetődik fel a kérdés: kinek szurkol majd? Mivel a kormányfő nem titkoltan a székesfehérvári Videotont is kedveli, az élvo
nov. 2
4:45
Videó! Felújítják a Harry Potter-filmekből ismert híres viaduktot (hirado.hu)
Napjainkra ez a híd lett egész Skócia egyik legismertebb látványossága.
nov. 2
4:48
Nevet vált és más újdonságokat is bejelentett az UFA Magyarország (Kreatív Online)
Nemzetközi produkciók gyártására, saját formátumok fejlesztésére és önálló kreatív csapat építésére koncentrál az RTL műsorgyártó cége, amely új vezetők kinevezéséről is beszámolt.
nov. 2
4:48
Sissinek is tetszik a felújított McDonald’s (MMonline)
A nemrégiben felújított Nyugati téri McDonald’s étteremmel kapcsolatban makacsul tartja magát az a legenda, hogy azt Erzsébet királyné váróterméből alakították ki. Pedig a valóság az, hogy a Meki-nek immár több mint három évtizede helyet adó épület a pályaudvar közel 150 éves fennállása során mindig is étteremként működött, az uralkodói váró a pály
nov. 2
4:48
Valencia: 155 felett a halálos áldozatok száma, milliárdos károk (PlanetZ)
Már 155 felett a halálos áldozatok száma a kelet-spanyolországi Valenciában. A pusztító árvizek a régió mezőgazdasági területein milliiárdos veszteségeket okoztak. A hatóságok és mentőcsapatok folytatják a túlélők keresését, miközben a heves esőzés további károkat okozhat. A helyi gazdák jelentős termésveszteséget szenvedtek, különösen a citrusfélé
nov. 2
4:51
A világ legnagyobb patkányai fontos feladatot kaptak (Agroinform)
Óriáspatkányok az illegális állatkereskedelem nyomában.
nov. 2
4:51
Hogyan lett a BYD az elektromos autók királya? (autopro)
A gyártó sikereihez nagyban hozzájárult az átfogó stratégiájuk és agresszív terjeszkedésük.
nov. 2
4:51
Hamarosan letaszíthatják a ChatGPT-t a trónról? (FinTechRadar)
Az Nvidia bemutatta legújabb mesterséges intelligencia modelljét, amely az eddigi legfejlettebb rendszereken is túltesz. Az X-en megosztott bejegyzés szerint az új modell –
nov. 2
4:51
"Jó esetben fektetésre érnék haza" - sokan boldogan hoznak karrierjük során áldozatokat a családért (Képmás)
Sok édesanya választ kisebb felelősséggel járó munkát, miután visszatér a munkaerőpiacra a gyermekekkel otthon töltött idő után, hogy könnyebben össze tudja egyeztetni a munkát a szülői szereppel. Mi szükséges ahhoz, hogy egy nő ilyen döntést hozzon, és elégedett is legyen vele? Mit tegyen az az édesanya, aki a családja érdekében ezt az utat válasz
nov. 2
4:51
Figyelem: Veszélyes hamisítványok ígérnek gyors fogyást – ne dőlj be nekik! (Nyugati Fény)
Nagyon veszélyes az egészségre!
nov. 2
4:54
Lehet a kertben is teleltetni a leandert? (Agrofórum)
Ismerősöm azt javasolta, hogy próbáljam meg a leandert a kertben teleltetni. Valóban lehetséges lenne ez a megoldás? Bár enyhék a telek mostanában, és igen nagyok a növényeim, de nem tudom, hogy érdemes-e kockáztatni.
nov. 2
4:54
Nem engedik képernyőre a Legyen Ön is milliomos! rekordnyertesét, egyik vetélkedőben sem látják szívesen (Promotions)
Elvitte a 40 milliót, Vágó István is elismerően nyilatkozott róla, mégsem engedik sehol szerepelni.
nov. 2
4:54
Külföldiek és fiatalok vásárlásai is pörgethetik jövőre a lakáspiacot (KKV Magazin)
Idén kezd magára találni az ingatlanpiac, a használt lakásoknál több mint 30, az újaknál pedig 50 százalékot meghaladó mértékben nőtt az adásvételek száma, elsősorban Budapest van az élen.Tavaly majdnem minden negyedik ingatlanvásárló volt 35 év alatti fiatal, és megfelelő támogatásokkal jövőre emelkedhet arányuk. A külföldi vevők száma tavaly megc
nov. 2
4:54
Ismét szép negyedévet zárt az SAP (Mínuszos)
Újabb negyedévet zárt csodás eredménnyel az SAP SE*. Akkorát nőttek a felhős bevételek, hogy a társaság megemelte a terület bevételre és nyereségre vonatkozó idei kilátásait. A társaság teljes bevétele kilenc százalékkal, míg az IFRS szerinti működési nyereség 29 százalékkal nőtt. A felhőalapú bevételek 25 százalékkal, a Cloud ERP Suite bevétele

Keresés