Az ikonikus színész elárulta, szerinte melyik az az életkor, ami a legnehezebb. Tom Hanks bevallotta, mit 68 évesen sokkal jobban érzi magát, mint akkor.
A Nyíregyházi Járási Ügyészség a napokban két ügyben is vádat emelt, olyan férfiakkal szemben, akiket a bíróság eltiltott a járművezetéstől, ennek ellenére a volán mögé ültek, majd balesetet okoztak. A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy érvényes jogosítvány nélkül vezetni veszélyes, és gyakran eredményez közúti balesetet.
A kriptovaluta-piac dinamikus fejlődésével az olyan projektek, mint a Ripple, háttérbe szorulnak a magas növekedési potenciállal rendelkező kriptovalutákkal szemben. Cikkünk négy alternatívát mutat be, melyek 2024 után stabil növekedést biztosíthatnak. Fedezd fel, mely altcoinok lehetnek kulcsfontosságú szereplői a digitális eszközök világának a kö
Szeptember elejétől kötelezővé vált a jegyelővétel Budapest elővárosi zónájában, ezzel párhuzamosan pedig egységesen 25 ezer forintra változott a pótdíj összege.
Egy DNS-teszt sokkoló felismerést hozott az Egyesült Királyságban: két nő, akiket születésükkor összecseréltek, csak most szembesült azzal, hogy egész életük egy hatalmas tévedésre épült.
A közösségi médiában pedig egyre több kép jelenik meg arról, hogy a vasútállomás felújításáról készült cikkekből eltűnnek a tetőszerkezetről szóló részek.
Nincsenek szavak arra, amikor egy szülőnek meghal a gyermeke, ez a fájdalom nem önthető szavakba… ilyenkor csöndben álljunk melléjük és támogassuk őket. November hónapban értük ajánljuk föl imáinkat – kéri a Szentatya. Az egyházfő videóüzenetéről a Vatican News számolt be. Egy gyermek elveszítése annyira fájdalmas és értelmetlen, hogy fölöslegesnek
Elsősorban a lehetőségek kihasználása kell a sikerhez a 15-19 éves tinik szülei szerint, akik a kemény munkát szinte egyáltalán nem, a diplomát és a jó szakmát pedig harmadannyira tartják fontosnak manapság, mint azt, hogy valaki élelmes legyen derül ki ez új felmérésből, amely a felnőttkor küszöbén álló nagykamaszokat (Z generáció) és szüleiket (X
Az ukrajnai háború több mint 2,5 éve gyötri Európát és a világot, hatalmas emberi és gazdasági veszteségeket okozva. Az orosz invázióra válaszul Ukrajna és a nyugati szövetségesei komoly ellenállást fejtettek ki, amely mindeddig megakadályozta Moszkvát abban, hogy jelentős területeket szerezzen meg. Az amerikai politikai színtéren azonban új fejlem
A Republikon friss elemzése szerint magyarok 34 százaléka jobboldali, nagyjából 20 százaléka liberális, további 20 százaléka baloldali, körülbelül 15 százaléka zöld.
Sokan úgy gondolják, Meghan Markle-nek nem kellett volna félredobnia a lehetőséget, hogy az angol királyi család tagjaként érvényesüljön, ő azonban ezt másként gondolta. Bár az elmúlt két évben rendre azt nyilatkozta, a palota ellehetetlenítette a beilleszkedését, egy most megjelent könyv szerint ez épp fordítva történt.
Több nemzetközi makrogazdasági adatt mellett a forint dollárhoz viszonyított gyengülése és az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer keretében megemelkedő adó kisebb mértékű áremelkedést fog okozni az magyarországi üzemanyag-piacon.
Teljes körű - büntetőjogi és politikai - felelősségre vonást vár el a újvidéki vasútállomás szerkezetének összeomlása miatt Aleksandar Vucic szerb elnök.
A Tudomány és Technika Házában, a legfelső emeleten, pihe-puha székekkel, remek hangtechnikával és szélesvászonnal várja a filmek szerelmeseit a Krúdy Art Mozi. Itt nem csupán a legfrissebb blockbustereket láthatod, művészfilmeket és igazi filmínyencségeket is megtekinthetsz. Mindezt kedvező áron!
Ráadásul a növények annyira jól érezték magukat a szokatlan körülmények között, hogy három életképes maggal is megajándékozták a MATE kutatóit, amelyre eddig világszinten még nem volt példa.
Te is imádod, amikor egy film főszereplőjével közösen nyomozhatsz a különféle bűnügyek után? Akkor ezt a 10 krimit is imádni fogod: elhoztunk néhány olyan alkotást az elmúlt évekből, amelyek talán nem kaptak elég figyelmet, noha a kritikusok pozitívan nyilatkoztak róluk!
A Formentor néhány éve alatt máris a sportos márka legnépszerűbb modellje lett, az újdonság minden bizonnyal sikerre ítéltetett. Tavaly több mint 120 ezer világszerte kiszállított példányával vezette az eladási listákat – meggyőző eredmény a márka első saját tervezésű és fejlesztésű modelljétől. A Leon viszi tovább a tradíciót, ötajtós ferdehátú, i