2024. november 18. hétfő

nov. 18
12:12
Akár 388 millió forintnyi dollárt is adhatnak a világ legdrágább banánjáért New Yorkban (Telex)
Maurizio Cattelan olasz művész Komédiás című műve 5 év alatt megtízszerezte az értékét.
nov. 18
12:15
Esik a forint, 410-nél az euró (Portfolio)
A hétfő reggeli kis forinterősödést már a délelőtt esés váltotta fel, így az euró jegyzései 409-ig lendültek rövid idő alatt. Aztán délhez közeledve tovább esett a forint és 410-ig jutott az euróval szemben. A dollár kitartóan erősebb az euróval szemben, így vele szemben továbbra is kétéves mélypont körül billeg a magyar fizetőeszköz 388 feletti ár
nov. 18
12:15
Gyulay Zsolt: Elsősorban elköteleződés, konszenzus kell az olimpiarendezéshez (m4sport.hu)
A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke szerint elsősorban elköteleződés, társadalmi konszenzus kell az olimpiarendezéshez.
nov. 18
12:15
A nők elnyomásának szimbóluma hozta meg a világhírt Margaret Atwood számára (kultura.hu)
November 18-án ünnepli nyolcvanötödik születésnapját Margaret Atwood kanadai író, költő, irodalmi kritikus, „a kanadai irodalom nagyasszonya”, A szolgálólány meséje című orwelli ihletésű disztópia és még számos sikeres mű szerzője.
nov. 18
12:17
Érzelmes szavakkal reagált Mick Schumacher a sorozatos elutasításokra (m4sport.hu)
Egyik visszautasítás éri a másik után Mick Schumachert. A Forma–1-es visszatérésről már lemondhat – de érzelmes posztban jelezte, hogy nem adja fel.
nov. 18
12:18
A csúcs közelében: két év alatt egymillió hordónyi kőolajat termeltek ki Vecsésen (Infostart)
A vecsési mező jelenleg napi 4000 hordó, 600 ezer liter kőolajat biztosít, ami a Mol Magyarország termelésének egyharmada – mondta az InfoRádió EnergiaVilág című műsorában az olajipari vállalat kutatás-termelés ügyvezető igazgatója. Schubert Archibald arról is beszélt, hogy több millió hordónyi nyersanyag lehet a föld mélyén a térségben.
nov. 18
12:18
A legtöbb ember köpni-nyelni nem tud: Ezt rejtegeti valójában a mosógéped! (BorsOnline)
Érdekes látvány. Nem sokan vették még ezt észre a mosógépükön.
nov. 18
12:18
Miért éri meg a Start-számla? 5 érv, amit minden szülőnek érdemes átgondolni (SzMo)
Ha hosszú távon szeretnél gondoskodni gyermeked anyagi biztonságáról, akkor ezeket az érveket érdemes megfontolni.
nov. 18
12:21
Az Európai Unió művészeivel és rangos magyar előadókkal adja Mága Zoltán az újévi koncertjét (hirado.hu)
Együtt vagyunk, Európa jelmondattal, rendezi meg 17. Budapesti Újévi Koncertjét Mága Zoltán 2025. január elsején a Papp László Budapest Sportarénában.
nov. 18
12:21
Ez kemény: magyarok tömegeire nem számíthat a családja ebben a dologban, sok pénz múlik rajta (Pénzcentrum)
A magyarok leginkább azért tartják fontosnak a pénzügyi tudást, mert így jobban ki tudják használni a lehetőségeiket, de kevéssé szeretnének ezen a téren azért műveltek lenni, hogy a családjuknak segíteni tudjanak döntéseik meghozatalánál erre jutott egy frissen publikált, a Corvinus bevonásával készült magyar kutatás.
nov. 18
12:21
Új Guinness-rekord! Mezítláb gyalogolt át Amerikán egy férfi (Ripost)
5100 kilométer mezítláb Amerika útjain!
nov. 18
12:21
Bejött a nagy ausztriai gázstoptrükk: drágul a gáz (vg.hu)
Ukrán tranzit: a Lukoil megoldása minta lehet a Gazpromnak.
nov. 18
12:21
Tóth Andi pucérruhája maga az álom: gyakorlatilag egy szál fehérneműben állt kamerák elé az X-Faktor mentora (Glamour)
Az X-Faktor második élő show-jában Tóth Andi bevállalta a hollywoodi sztárok egyik legnagyobb kedvencét, az áttetsző meztelenruhát. Az énekesnő testét csupán egy teljesen átlátszó kreáció takarta, így púderrózsaszín, csipkés fehérneműjét is megvillantotta. Csak úgy áradt belőle a magabiztosság és a felszabadultság!
nov. 18
12:24
Reagált Nagy Márton kérésére a Bankszövetség: jöhet a kedvezményes hitel (Privátbankár)
A kamatstopot viszont kivezetnék.
nov. 18
12:24
Ezt a palackot hiába próbálod visszaváltani, nem jár érte 50 forint (Mindmegette)
Ne lepődjünk meg azon, ha olyan üdítős palackokkal találkozunk az üzletekben, amelyekért nem jár visszaváltási díj. De hogyan fordulhat ez elő?
nov. 18
12:24
Young G Béci már készül a lánya hódolóira (Metropol)
A rapper szerint felkötheti a gatyáját az a fiú, aki az ő lányait akarja meghóítani
nov. 18
12:24
Itt a bejelentés: kiderült, mikortól és kik kaphatnak 5 százalékos kamattal lakáshitelt (Bank360 blog)
A Bankszövetség közzétette, mikortól és kiknek kínálnak 5 százalékos önkéntes kamatplafonnal lakáshitelt. A feltételek nagyon szigorúak, főleg a fiatal vidéki, új lakást vásárlók lehetnek esélyesek az extra kedvező lakáshitelre, de ők is csak 7 hónapig.
nov. 18
12:24
György herceget mindenkitől elválasztják (Magyar Hírlap)
Kevesebb mint egy év múlva nagy változások következnek majd be.
nov. 18
12:24
Villámgyors túrótorta (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
nov. 18
12:24
Hatalmas lángokkal égett a garázs, egy embert hoztak ki belőle (Magyar Nemzet)
Azonnal kórházba szállították.
nov. 18
12:24
Taylor Lautner szerint a Twilight el lett szúrva, nem így kellett volna véget érnie (Sassy)
Egy TikTok trendre reagált, a rajongók odavannak érte!
nov. 18
12:26
Ukrán állampolgárságot az Európai Bizottságnak! (Magyar Nemzet)
Brüsszel egyik legfőbb döntéshozó testülete szerint Ukrajnában arányosan van alkalmazva az erőszak a kényszersorozások alkalmával.
nov. 18
12:27
Jó hírt kaphatott Trumptól a Tesla, meglódult az árfolyam (Portfolio)
Meglódultak a Tesla részvényei, miután hírek jelentek meg Donald Trump megválasztott elnök terveiről az önvezető járművek szabályozásának enyhítésével kapcsolatban. A Bloomberg News jelentése szerint a közlekedési minisztérium kiemelt prioritásként kezeli majd az önvezető technológiák szabályozási keretrendszerének kialakítását - tudósított a Cnbc.
nov. 18
12:27
Francia gazdák az autópályákon állítottak fel blokádokat (Agroinform)
Nem hatotta meg őket a figyelmeztetés, hogy ne tegyék.
nov. 18
12:27
Érzékeny búcsút vehetünk Budapesten a zöld kukáktól (444.hu)
Jönnek a szürke, bordázott, ütés- és fagyálló kukák.
nov. 18
12:27
Elhunyt Hantosi Bálint (Márkamonitor)
Mély megrendüléssel értesültünk róla, hogy tragikus hirtelenséggel elhunyt Hantosi Bálint, a Magyar Reklámszövetség közterületi tagozatának elnöke, a Scores Group médiakutatással és médiaauditálással foglalkozó cégcsoport vezetője.   Bálint amellett, hogy családjának élt, kiemelkedő szereplője volt az elmúlt évtizedekben a hazai reklámszakmának. Mu
nov. 18
12:27
Most érkezett: A Nato kezdeményezheti az ukrajnai háború lezárását (Nyugati Fény)
Megkezdődtek a tárgyalások.
nov. 18
12:27
Elhunyt Hantosi Bálint, a Magyar Reklámszövetség közterületi tagozatának elnöke (Digital Hungary)
Mély megrendüléssel értesültünk róla, hogy tragikus hirtelenséggel elhunyt Hantosi Bálint, a Magyar Reklámszövetség közterületi tagozatának elnöke, a Scores Group médiakutatással és médiaauditálással foglalkozó cégcsoport vezetője.
nov. 18
12:27
Varga-Bajusz Veronika: Vonzó kutatói karrierkörnyezetet akarunk létrehozni Magyarországon (vasárnap.hu)
A külföldön élő kutatókat is arra kívánják ösztönzi, hogy hazatérjenek és szakértelmükkel hozzájáruljanak Magyarország gazdaságához. A Kulturális és Innovációs Minisztérium célja a hallgatók arányának növelése a tudomány és a technológia területén nemcsak az alap-, hanem a doktori képzésben is – mondta Varga-Bajusz Veronika, a tárca felsőoktatásért
nov. 18
12:27
10 nő, aki megváltoztatta a történelmet, de férfiak aratták le a babért (Bien)
Minden sikeres férfi mögött áll egy erős nő, sőt, sokszor pont ő az agytröszt, csak a férfi elhappolja előle a dicsőséget. Talán emiatt van, hogy a történelemkönyvekben szinte csak férfiakról tanulunk. Az alábbi tíz nő korszakalkotót alkotott, zsenialitása mégis háttérbe szorult.
nov. 18
12:30
Eldőlt a verekedésbe keveredett Andrei Mangra sorsa: így határozott a Tv2 (Life)
Mióta kiderült, hogy a Dancing with the Stars táncosa verekedésbe keveredett, mindenki azt találgatja, vajon hogy alakul a sorsa. Andrei Mangra a hétvégén nem lépett színpadra, és most kiderült az is, hogy maradhat-e a showműsorban.
nov. 18
12:30
Pakisztánban az iszlám törvényeivel ellentétesnek minősítették a VPN használatát (Magyar Hírlap)
Leállítják azokat a platformokat, amelyek istenkáromló tartalmakat jelenítenek meg.
nov. 18
12:30
Elhunyt Pauk György (Demokrata)
A világhírű zenész és tanár, akinek hangfelvételeit Cecilia- és Az Év Lemeze-díjakkal, valamint egy Grammy-jelöléssel is kitüntették, 88 éves korában halt meg.
nov. 18
12:30
Elfyn Evans Japánban zárná le egy éve tartó nyeretlenségi szériáját (Racing)
Elfyn Evans tavaly győzni tudott a Japán Rallyn, azonban a sikerek idén elmaradtak, ezért bízik benne, hogy akárcsak 2023-ban, idén is nyerni tud az ázsiai szezonzárón.
nov. 18
12:33
Elhunyt Pauk György hegedűművész (hirado.hu)
Hétfő hajnalban elhunyt Pauk György Londonban élő magyar hegedűművész.
nov. 18
12:33
Összefognak a régiós tőzsdék és az EBRD (Portfolio)
Egyetértési megállapodást írt alá Pozsonyban hét közép-európai értéktőzsde, köztük a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), valamint az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD). Az együttműködés célja a régiós tőkepiacok közös fejlesztése - olvasható a BÉT közleményében.
nov. 18
12:33
A volt miniszterelnök leírta, mit hall Magyar Péterről (ATV)
A DK felteszi a költői kérdést: ez lenne a siker receptje?
nov. 18
12:33
Jöhet az ötszázalékos lakáshitel, a Bankszövetség támogatja (vg.hu)
A bankok önkéntesen csatlakozhatnak, hatalmas változás jöhet a jelzálogpiacon.
nov. 18
12:33
Európai űrnapokat tartanak a Bme-n (Autószektor)
A november 20-21-ei eseményen szó lesz a már működő európai űrprogramokról (Copernicus, EGNOS, Galileo), valamint a most alakuló újakról (GOVSATCOM, IRIS2). Ott lesznek az iparági szereplők, cégvezetők, döntéshozók, de bárki meghallgathatja az előadásokat: a személyes részvételhez regisztrálni kell, online pedig az EU Space LinkedIn-oldalán lehet m
nov. 18
12:33
7500 forint körül mozognak a főételek az idei karácsonyi vásáron (Street Kitchen)
A karácsonyi vásár minden évben megosztó: sokan várják, és sorra készítik a képeket a dekorrengetegben, míg mások felháborodva a kanapé kényelméből olvassák az árakról és a kínálatról szóló véleménycikkeket – mint amilyen ez is. :D
nov. 18
12:33
Sokan ma sem hiszik el, hogy egy vadkan okozta Zrínyi halálát (kultura.hu)
Háromszázhatvan éve, 1664. november 18-án sebezte halálra egy vadkan a költő és hadvezér Zrínyi Miklóst, első irodalmi eposzunk, a Szigeti veszedelem íróját, a 17. század legnagyobb formátumú magyar politikusát.
nov. 18
12:35
Hszi Csin-ping megszólalt a többpólusú világrendről (vg.hu)
A kínai elnök is részt vesz a G20-csúcstalálkozón.
nov. 18
12:36
Bezárást és elbocsátásokat jelentett be a H (Infostart)
A vállalat még az idei év végéig bezárja a skóciai Edinbugh-ben működtetett call centerét, és elbocsát 150 alkalmazottat.
nov. 18
12:36
Tátva maradt a szánk: mindenki a magyarok kedvenc színészének terhespocakján ámul (Metropol)
Csodálatos kismama.
nov. 18
12:36
Elképesztő ostobaságokat írnak a magyarok a honfoglalásról, sokan kiakadtak rajta (Promotions)
Úgy látszik, már a tízmillió régész országa is vagyunk.
nov. 18
12:36
Rangos magyar előadókkal együtt adja Mága Zoltán az újévi koncertjét (Magyar Hírlap)
Az unió mind a 27 tagállama képviselteti magát.
nov. 18
12:36
Szakértők szerint Harry a "legtehetségesebb" a királyi családban (in.hu)
Sussex hercege és hercegnéje 2020-ban lépett vissza a királyi élettől, és költözött a kaliforniai Montecitóba, azóta pedig több címlapra kerültek fel, mint valaha.Az európai nyaralóvásárlástól kezdve a Mountbatten-Windsor család többi tagjával való békülés felé tett lépéseikig Harry herceg és Meghan Markle mindig a középpontban vannak. És mivel a h
nov. 18
12:36
Mindenki dobjon el mindent: rendkívüli bejelentés érkezett a budapesti kukákról (naphire.hu)
Hamarosan búcsút mondhatunk az összes zöld műanyag kukának Budapesten.
nov. 18
12:39
Nehéz két éve volt Ilyés Laura úszónak, Sebestyén Dalma átadta neki a helyét a budapesti világbajnokságon (444.hu)
Döntése után Sebestyént Fair Play-díjra jelölik.
nov. 18
12:42
Erős kritika Kaáli Nagy Gézától: "Súlyos emberi mulasztások történtek" (Menedzsment Fórum)
Az egykori Kaáli Intézetek alapítója szerint a magán meddőségi intézetek államosítása nem hozott eredményeket, sőt, felelősei is vannak az azóta elindult negatív folyamatoknak.

Keresés