2024. november 18. hétfő

nov. 18
10:57
Súlyos baleset történt: lezárták az M3-as autópályát (Metropol)
Aki csak teheti, kerülje el ezt a szakasz.
nov. 18
10:57
Magyar Péter: "Én magam ilyen stílusban nem nagyon szoktam beszélni" (ATV)
Ismét sajtótájékoztatót tartott Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki új kezdeményezést is bejelentett.
nov. 18
10:57
A Hit Gyülekezete "tudomásul veszi Pajor Tamás döntését" (444.hu)
Pajor egy interjúban bírálta a Hit Gyülekezetét, és mondta, hátrébb vonult a vezetéstől.
nov. 18
10:57
Az eszpresszóbarna 2024 telének nagy hajszín trendje – így lesz telitalálat számodra is (Bien)
Az eszpresszóbarna szín idén számos téren hatalmas népszerűségnek örvend - például a ruhadarabok közt is hódít -, most pedig elérkezett az a pillanat, hogy 2024 telének nagy hajszín trendje is lett. Nem is csoda, hiszen nagyszerű lehetőséget kínál a megjelenésünk felfrissítésére, és kellő odafigyeléssel mondhatjuk, hogy elképesztően sokaknak csodás
nov. 18
10:58
Kiderült, mikor lesz idén a Vadlúdsokadalom Tatán (Magyar Nemzet)
A legnagyobb élmény idén is a korán kelőkre vár.
nov. 18
11:00
Magyarország nem maradt egyedül, nyolc ország együtt ment neki az EU-nak (HírTV)
Nyolc ország támogatta azt a Bakuban, a COP29-konferencián bejelentett bolgár kezdeményezést, amely szerint a délkelet-európai régió energia-összeköttetésének javításával csökkentenék a villamosenergia-árakat – írja az Euractiv.
nov. 18
11:00
Magyarország végre nincs egyedül (Magyar Hírlap)
Nyolc ország ment neki az EU-nak.
nov. 18
11:00
Jó hírt kaptak a vállalkozások (Magyar Nemzet)
A Demján Sándor-program mintegy 1410 milliárd forinttal támogatja a hazai kis- és középvállalkozások fejlődését.
nov. 18
11:00
Kiderült: szerelmi csalódás miatt készült ki Andrei Mangra - itt vannak a részletek (Sassy)
A Dancing közönsége továbbra is aggódva figyeli, mi lesz Andrei sorsa.
nov. 18
11:03
A Főpolgármesteri Hivatal ígérete szerint lecserélik az összes zöld közterületi hulladékgyűjtőt 2029-ig (hirado.hu)
Lecserélik Budapesten az összes, mintegy kilencezer zöld műanyag közterületi hulladékgyűjtőt 2029-ig – közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
nov. 18
11:03
Lecserélik az összes zöld kukát Budapest közterületein (Portfolio)
Lecserélik Budapesten az összes, mintegy kilencezer zöld műanyag közterületi hulladékgyűjtőt 2029-ig – jelentette be hétfőn a Főpolgármesteri Hivatal.
nov. 18
11:03
Oroszország szerint Biden legutóbbi döntése a harmadik világháború kirobbanását kockáztatja (vg.hu)
Az orosz vezetésnek nem tetszik Biden legutóbbi döntése.
nov. 18
11:03
A hazai lombikprogramok atyja szerint közpénzpazarlás zajlik az államosított lombikellátásban (Forbes)
Szerinte az állami rendszer hibái emberi mulasztásból fakadnak, közpénzpazarlás zajlik az intézményeknél, Vesztergom Dóra, a program vezetője pedig veszni hagyja a Kaáli Intézetek egykori dicsőségét és a gyermekszületések terén elért eredményeit.
nov. 18
11:05
A dolgozók megtartásához vonzóvá is kell tenni a munkakörnyezetet (Forbes)
Az irodai felszerelés hallatán a legtöbben tollakra és különböző papírokra gondolnak, pedig egy kellemes és támogató munkahelyi környezet ennél sokkal többet foglal magában. A generációk eltérő elvárásai kihívást jelentenek a munkaadók számára, akiknek olyan munkakörnyezet megteremtésére kell törekedniük, amely támogatja a motivációt és javítja a h
nov. 18
11:06
Lengyelországban ennyibe kerülnek az alapvető élelmiszerek: Magyar Péter beszámolt róla (Privátbankár)
A Tisza Párt vezetője a lengyelországi Katowicében járt, és összevetette az ottani árakat a hazaiakkal. Fogyasztásélénkítő javaslatcsomaggal is előállt az ellenzéki vezető.
nov. 18
11:06
Hell Boxing Kings: Hordágyon vitték ki a ringből Katona Tibort, Bárdosi Sándort leütötték (BorsOnline)
Civil versenyzők, külföldi celebek, illetve Bárdosi Sándor és Boráros Gábor drámai összecsapása...
nov. 18
11:06
Jelek, amik mutatják, hogy valaki hamarosan meghal (Magyar Hírlap)
"10-15 nap múlva már észrevehető".
nov. 18
11:06
Két hét alatt 15 százalékkal lett gazdagabb, aki az egyik legnépszerűbb magyar részvénybe tette a pénzét (Telex)
Magyarországon is sokan vannak, akik jól keresnek Trump győzelmén.
nov. 18
11:09
Dárdai Bence a magyarok ellen játszhat a német U19-es válogatottban (m4sport.hu)
Dárdai Palkó és Dárdai Márton már bemutatkozott a magyar felnőtt válogatottban, ám Dárdai Bence egyelőre a német U19-es válogatott tagja és hétfőn este pályára léphet a magyar korosztályos együttes ellen.
nov. 18
11:12
Ebben a hidegben megfagytak az üzemanyagárak is (Menedzsment Fórum)
Nem változik a nagykereskedelmi ár, így a fogyasztói árban sem lesz nagy változás.
nov. 18
11:12
Befutott az első kérelem a vidéki e-töltők telepítését ösztönző pályázatra (Piac és Profit)
A kormány két programban összesen közel 60 milliárd forinttal népszerűsíti az elektromobilitást. Az egyik kiírás 28 milliárd forintos keretösszeggel a múlt héten indult, a vidéki töltőhálózat fehér foltjainak felszámolását célozza. Jóvoltából országszerte kényelmesebbé, vonzóbbá válik az elektromos gépkocsik használata.
nov. 18
11:12
Fordulat az ukránoknak adott nagy hatótávolságú rakétákkal kapcsolatban (Infostart)
Vasárnap jelent meg az értesülés, hogy Joe Biden amerikai elnök engedélyezte Ukrajnának a nagy hatótávolságú cirkálórakéták bevetését oroszországi célpontok ellen. Azóta számos hír érkezett, de az egyik kulcsfontosságú értesülést már korrigálták is.
nov. 18
11:12
Szennyezett a levegő 9 magyar városban, aki szemfájást tapasztal, ne nagyon menjen a szabadba (Promotions)
Magyarországon évente több ezer ember hal meg légszennyezettség miatt.
nov. 18
11:12
"The Walking Dead" (Magyar Hírlap)
Az Atacms Oroszországra mért csapásáról szóló döntés határozta meg Zelenszkij sorsát.
nov. 18
11:12
Dmitro Kuleba: Donald Trump ezt nem engedheti meg magának! (Demokrata)
Kuleba szerint Ukrajnát zavargások és a teljes összeomlás fenyegeti Trump miatt.
nov. 18
11:12
Kína kész együttműködni egy egyenlőségen alapuló, többpólusú világrend megteremtése érdekében (Magyar Nemzet)
Peking nyitott az együttműködésre.
nov. 18
11:12
A vásárlókkal együtt segít a Lidl – adománygyűjtés az üzletekben (Telex)
A Lidl Magyarország a Baptista Szeretetszolgálat karácsonyi adománygyűjtő kampányához csatlakozott, a vásárlókkal együtt segítenek szebbé tenni a karácsonyt a rászoruló családok számára.
nov. 18
11:12
Újra kés alá feküdt Brad Pitt, ám sokan úgy vélik, bár ne tette volna (naphire.hu)
A 60 éves hollywood-i filmcsillag ismét kés alá feküdt, több szakértő szerint azonban kissé elhamarkodottan ugrott bele a beavatkozásba, amelynek meg is lesznek a negatív következményei.
nov. 18
11:15
Itt a fordulat: fellélegezhetnek az éttermek (Portfolio)
A korábban beharangozott 12 százalék helyett magasabb szinteken maximalizálják majd az éttermi felszolgálói díjat, vagy közkeletű nevén a szervizdíjat. Magánszemélyek fogyasztása esetén maximum 15 százalékot, míg céges rendezvényeknél 20 százalékot számolhatnak majd fel az éttermek. Ezzel fellélegeztek a vállalkozók, akik a szervizdíj maximálása mi
nov. 18
11:15
Kiderült, mennyit fogyasztanak a leggyakrabban használt háztartási eszközök (Femcafe)
Ha az ember mérsékelni szeretné az energiafogyasztását, elsőként célszerű felderíteni, hogy melyik háztartási eszköz mennyi áramot fogyaszt. Nélkülözhetetlen listával rukkolt elő a hovege.hu.
nov. 18
11:15
Zelenszkij az Oroszország elleni támadás engedélyezéséről: A rakéták magukért fognak beszélni (vasárnap.hu)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kommentálta azokat a médiajelentéseket, amelyek szerint az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Franciaország engedélyt adott arra, hogy nagy hatótávolságú rakétákat használjanak orosz területek ellen, úgy fogalmazott, hogy "a rakéták magukért fognak beszélni" – írta a pravda.com oldal. Kifejezte, hogy az Ukra
nov. 18
11:15
Az univerzum a rezgő húrok szimfóniája – Multiverse címmel mutatja be új albumát a Horváth Gábor Trió (Helló Sajtó!)
A Horváth Gábor Trió új, Multiverse című albumán az univerzum és az elméleti fizika inspirálta kompozíciók sokszínűsége kap szerepet. Az album bemutatója december 5-én a Budapest Jazz Clubban lesz.
nov. 18
11:18
Kiderült, mennyiért tankolhatunk keddtől (Privátbankár)
Ez a hír minden autóst érint.
nov. 18
11:18
Donald Trump csapata számonkérné a félresikerült afganisztáni kivonulás felelőseit (Infostart)
Az amerikai erők Afganisztánból való 2021. augusztusi kivonulása 13 katona életét követelte. Ezzel kapcsolatban egy vizsgálóbizottság felállítását tervezheti Donald Trump csapata, hogy megvizsgálják, kik lehetnek felelősek a kaotikusan lezajlott műveletért.
nov. 18
11:18
Török Gábor: A kormánypárti közvéleményt a választás napjáig nem lehet olyan adatokkal terhelni, amelyek szerint a Tisza Párt vezet (SzMo)
Török szerint megdöbbentőek az eltérések, de ha kicsit távolabbról nézünk, azért van egy közös pont: mindegyik közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy a két legnagyobb párt már nagyjából egy súlycsoportban van.
nov. 18
11:18
Szexi Párduc és leleplezett Sushi - Itt vannak az Álarcos énekes vasárnapi adásának legjobb fotói (SzMo)
Egyedül Istenes Bence találta el, kit rejt a Sushi álarc.
nov. 18
11:18
Nem fog rajtuk az idő: ezek a csillagjegyek hordozzák magukban az örök fiatalságot (BorsOnline)
Vannak, akik számára az életkor tényleg csak egy szám.
nov. 18
11:18
Az EU-s belső piacokról és a halászati kvótákról egyeztet Nagy István (Demokrata)
Hétfőn összeül az uniós Mezőgazdasági és Halászati Tanács – közölte a mezőgazdasági miniszter Brüsszelben.
nov. 18
11:18
Sebvarrástól a 3D nyomtatásig – nyílt nap a pécsi orvosin (Telex)
Hogyan képzik a jövő orvosait? Merre tart a biotechnológia? Melyek a 2025-ös felvételi legfőbb kérdései? Minderről a PTE ÁOK és GYTK decemberi nyílt napján.
nov. 18
11:18
Szabó Zsófi titokzatos üzenetét olvasva mindenki ugyanarra gondol (Sassy)
Andrei-nek szólhatott Zsófi sejtelmes üzenete?
nov. 18
11:21
Nagy István: az EU-s belső piacokról és a halászati kvótákról egyeztetnek az uniós mezőgazdasági miniszterek ülésén (hirado.hu)
Az Európai Unió belső piacának a helyzetéről, valamint a 2025-ös halászati kvótákról egyeztetnek az uniós Mezőgazdasági és Halászati Tanács ülésén – jelentette ki Nagy István mezőgazdasági miniszter.
nov. 18
11:21
Hogyan takaríthat meg pénzt a társasház? Tippek és trükkök közös képviselőknek (ProfitLine)
A társasházak fenntartása költséges feladat, de okos megoldásokkal jelentős összegeket takaríthatunk meg. Az energiaköltségek csökkentésétől a modern technológiai fejlesztések alkalmazásáig számos lehetőség áll a közös képviselők rendelkezésére, amelyek nemcsak az anyagi terheket mérséklik, hanem a lakók elégedettségét is növelik. Az alábbi tippek
nov. 18
11:21
Az ősz leggyakoribb betegségei (WebBeteg)
Az ősszel előforduló leggyakoribb panaszok általában tudatos felkészüléssel és odafigyeléssel megelőzhetők. Milyen veszélyekre készüljünk fel?
nov. 18
11:21
Hihetetlen fogások a NAV-nál: nem is gondolnád, hogy milyen dolgokban utaznak már a csempészek (Pénzcentrum)
Tizenöt előre kitöltött kisállatútleveleket és chip-eket rejtett az a bolgár jármű, amit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei a nagylaki határátkelőhelyen állítottak meg.
nov. 18
11:21
Jobb, ha tudod! Milliós bírságot is kaphatsz, ha ezt teszed (Ripost)
Milliós büntetést kaphatsz, ha szabálytalanul gyűjtögetsz.
nov. 18
11:21
Dárdai játékosmegfigyelőként és nagykövetként dolgozik tovább a Herthánál (m4sport.hu)
Továbbra is a német Hertha BSC-nél dolgozik majd Dárdai Pál, a berlini futballklub játékos- és edzőlegendája, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya.
nov. 18
11:21
Elképesztő, amit az OTP csinál, még szédítőbb, ami ezután jöhet (vg.hu)
Az OTP ralija előtt bőven van még tér a Morgan Stanley 27 ezer forintos célára alapján.
nov. 18
11:21
Ezt nem láttuk jönni: Palvin Barbara és férje, Dylan Sprouse lélegzetelállító helyszínen romantikáztak (Glamour)
Fiatalos lendület, játékosság és egy csipetnyi bolondozás – ezért is imádjuk annyira Palvin Barbarát és Dylan Sprouse-t! A páros most sem hazudtolta meg önmagát: ismét megmutatták, hogyan lehet a közös időt igazán különlegessé és emlékezetessé tenni.
nov. 18
11:21
A Formula-1-ben debütál a KitKat (Digital Hungary)
A világ egyik kedvenc csokoládéjaként ismert KitKat a száguldó cirkusz hivatalos csokoládészeletévé válik: a jövőre a 90. születésnapját betöltő csokoládémárka és a fennállásának 75. évfordulóját ünneplő Formula–1-es versenysorozat hivatalos együttműködése a 2025-ös szezonban indul.
nov. 18
11:21
Prosztatarák: ezekkel a tünetekkel forduljon orvoshoz! (EgészségKalauz)
Világszerte 1,3 millió, Európában 450 000, Magyarországon pedig 4000 férfit diagnosztizálnak prosztatarákkal évente, amelyből közel 1500-an vesztik életüket a betegség következtében hazánkban.

Keresés