Már negyedik éve piacvezető az élelmiszer-kiskereskedelmi szektorban a 20 éves születésnapját ünneplő Lidl Magyarország. Tavaly 1151 milliárd forint árbevételt ért el, és közel 10 ezer munkavállalójával a kilencedik legnagyobb munkáltató Magyarországon. Idén 180 millióan vásárolhatnak az üzleteiben. Kínálatában 60 százalék a magyar termékek aránya,
A 22-szeres Grand Slam-győztes Rafael Nadal visszavonul, és november 19-től az utolsó tornáját vívja. A bajnokot a spanyol nemzeti csapatban látjuk utoljára profiként a 2024-es Davis-kupa nyolcasdöntőjén. A viadalt élőben közvetíti a Sport2 és a Selekt. A sportág történetének egyik legnagyobb alakja búcsúzik el az aktív pályafutásától november vé
Nem szívesen dob ki az ember semmilyen élelmiszert a kukába, pláne akkor nem, ha rájön, hogy túl régóta állt a szekrényben, és tulajdonképpen semmi baja, csak a szavatossági idő szerint itt az ideje a kuka mélyére tenni. Nem minden élelmiszert kell azonban azonnal kidobjunk, hiszen sok olyan étel és ital van, melyet a lejárta után…
Az első ember, akit megpillantottam, egy hatvan körüli nő volt, vastag bokáját fehér klumpába bújtatta, virágmintás otthonkát viselt. Kék-fehér csíkos műanyag szatyrot szorongatott, amiből egy félliteres Fütyülős-üveg kandikált ki, meg egy vadvirágokból font szegényes csokor. Ekkor tudatosult bennem igazán, hogy hazaértem.
Az otthonfelújítási program feltételeit tartalmazó jogszabálytervezet szerint a 3 milliós támogatás és 6 milliós kedvezményes hitel a korábbi lehetőséggel szemben már csak a leendő jogszabályban felsorolt 2887 kistelepüléseken lesz elérhető a gyerekesek számára, és a kölcsön kamatozása is eltér majd a korábbitól - írja a szabályokat ismertető Bank3
Elkezdődött az iskola és sok szülő, gyerek és tanár találkozik ezzel az egyre gyakoribb jelenséggel, amely nem csupán a gyerekekre, de az egész iskolai közösségre negatív hatással van. Bár elsőre úgy tűnhet, hogy a gyerekek között zajló konfliktusok természetes velejárói az iskolai éveknek, a bántalmazás ennél sokkal komolyabb probléma. Fontos, hog
Az őrület éjszakája... nem lehet más szavakkal leírni azt, ami a mai napon történt a ringben. "A világ legrosszabb embere", a jelenleg 58 éves Mike Tyson visszatért a kötelek közé, hogy újra sokkolja az emberiséget. A korábbi nehézsúlyú világbajnok ellenfele pedig nem más volt, mint az ökölvívó álmokat dédelgető Jake Paul, aki ugyan a Youtube ügyel
Szoros küzdelemben ugyan, de a legendás Mike Tyson alulmaradt Jake Paullal szemben a magyar idő szerint szombat hajnalban rendezett történelmi összecsapáson.
Április óta az egész világon hiány van egy kínai cég felnőtteknek szánt plüssfigurájából, amelyből fél év alatt több mint 300 milliárd forint értékben vettek az emberek.
Igen sok államban két háza van a parlamentnek, így az Amerikai Egyesült Államokban, Nagy Britanniában, de Lengyelországban és Csehországban is. Így volt ez nálunk is 1918-ig, majd rövid szünet után 1927-tól 1945-ig.
A magyar túraautós egy második hellyel mentette a menthetőt, óriási csatában lesz a szombati futamot megnyerő Björkkel az idény utolsó futamán, ahol a bajnoki cím a tét.
A digitális ügyintézés korában az Ügyfélkapu az egyik legfontosabb eszköz a hivatalos ügyek elintézéséhez. Éppen ezért szörnyen idegesítő tud lenni, amikor fontos ügyet intéznénk, de megakad a folyamat, mert nem tudunk belépni az Ügyfélkapuba. Miért nem működik az Ügyfélkapu? Sokan bosszankodnak, amikor az Ügyfélkapuba nem tudnak belépni. Nézzük me
Jávori Lilivel nagyot fordult a világ, amióta szerepelt a Tv2 modell versenyében, hiszen a már így is zsúfolt hétköznapjaiban még többet dolgozik, sőt a szerelem is rátalált. A Next Top Model Hungary 5. helyezettje most elárulta, hogyan ismerkedett meg kedvesével és egy félreértést is tisztázott.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
December 10. és 16. között rendezik Budapesten az év utolsó nagy sporteseményét (persze a női kézilabda Eb mellett...): a rövid pályás úszó-világbajnokságot. A 100 gyors világklasszisa, Németh Nándor azt is elárulta a Sportalnak, amit a dietetikusának nem mert elmondani...
Szerelési hibák sorozata, valamint a karbantartás és a szabványossági felülvizsgálat hiánya vezetett a miskolctapolcai Barlangfürdőben keletkezett tűzhöz – közölte a miskolci önkormányzat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzvizsgálati jelentéséről szóló határozatra hivatkozva pénteken az MTI-vel.
Évtizedes távlatban fokozatos növekedést mutat a középkorúak jövedelme, az elmúlt négy negyedévben már stabilan 500 ezer forint felett volt ez az összeg egy háztartásra vetítve, szemben például a 2018 előtti 300 ezer forint alatti értékkel. A tartós emelkedés ellenére sokan nem érzik magukat biztonságban anyagi szempontból. A 30-59 évesek 20 százal
Már javában dübörög a Black Friday, a boltok és webshopok naponta hirdetik a jobbnál jobb ajánlataikat. Azért, hogy a fogyasztók elkerüljék a kellemetlen meglepetéseket a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) október végén tájékoztató kampányt indított. A GVH most egy újabb videóban mutatja meg, hogy a fogyasztók mire figyeljenek oda azért, hogy elkerüljé
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Borostyánének címmel új lemezt készített a Makám. Az idén negyvenéves zenekar, amely mai költők verseit zenésítette meg az albumon, november 22-én a Fonó Budai Zeneházban mutatja be az új anyagot.
Várható olvasási idő: 2 percA legrosszabb esetben akár több százezer forintba is fájhat a kerttulajdonosoknak, ha fakivágásra van szükség ezek miatt a fák és az egyre szélsőségesebb időjárás miatt.
Hóember, hózápor, jeti és lavina? Nem, ezek nem egy alaszkai horrorfilm elemei, hanem a IX. Szegedi Jótékonysági Félmaraton versenyszámai. A november 24-i esemény különlegessége, hogy a lefutott kilométerekkel nemcsak a saját egészségedért teszel, hanem mások életét is megváltoztatod. Aki rajthoz áll, az most igazi hős lehet!
Hogy mi kerüljön hétvégén az asztalra, azt néha bizony nehéz eldönteni. Ezért is állítunk össze minden héten két menüsort, amiből neked csak választani kell.
Fájdalmasan gyengére sikerült a Netflix közvetítése, nézhetetlen volt a Tyson vs. Jake Paul meccs. A magyar szurkolók hiába próbálták volna követni az elmúlt évek legjobban várt bokszmérkőzését, és a legenda "Iron" Mike Tyson visszatérését a ringbe. A streaming szolgáltatón csak az üres töltőképernyővel találkozhattak.
Melyik gyógynövényt tartották régen a depresszió ellenszerének? Miért nem szabad a sárgabarack magját nagyobb mennyiségben fogyasztani? Mik azok az antioxidánsok? Mivel foglalkozik egy parodontológus vagy egy pulmanológus szakorvos? Te tudod, mely gombák az ehetőek és melyek hordoznak magukban veszélyes méreganyagokat? Mi az a tályog, mit jelent a
Olaf Scholz német kancellár az "igazságos és tartós béke" kezdetét jelentő ukrajnai béketárgyalások megkezdésére szólította fel Vlagyimir Putyin orosz elnököt pénteki telefonbeszélgetésük során - közölte a német kormány szóvivője.