A jelenleg szökésben lévő szaporító, Brigitta Müllner több magyarországi ingatlanjában is lehetnek még segítségre szoruló állatok. A csöngei telepen a hatóságok és a civil állatvédők összefogása nyomán pokoli körülmények közül mentettek ki kutyákat, kecskéket, birkákat, lovakat és szárnyasokat. Schneider Kinga, a Noé Állatotthon Alapítvány munkatár
Karl Nehammer osztrák kancellár megnyugtatta a lakosságot: senki sem fog megfagyni télen, mert az osztrák gáztározók jól fel vannak töltve, és felkészültek arra, hogy a jövőben máshonnan szerezzék be a gázt.
A Pirelli utolsó WRC-futama ugyan a Japán Rally lesz, a vb-szezonzáró verseny után két héttel a Monza Rally Show-n még az olasz gumigyártó abroncsain fogják szórakoztatni a Rally1-es autók a szurkolókat.
Lehet kockázat és izgalom nélkül is élni – csak minek? Tulajdonképpen az élet maga is merész "vállalkozás", amit nem kértünk, de kaptunk; és elképzelhetetlen kockázatok nélkül.
A Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint az alacsony nyugdíjjal rendelkező idősek számára lehetőség van egyszeri, méltányossági alapú nyugdíjemelés igénylésére. Ezt válaszolták arra a kérdésre, hogy a legkisebb ellátásból élő nyugdíjasok kaphatnak-e egyszeri, 40 ezer forintos juttatást az év végén.
Nincs túl sok valóságalapja annak a mondásnak, miszerint a kutya szája tisztább, mint az emberé. Sőt, akár fertőzéseket is elkaphatunk házi kedvenceinktől, így érdemesebb óvatosabbnak lennünk azokkal a bizonyos puszikkal.Minden száj piszkos abban az értelemben, hogy tele van mikrobákkal. Egy kutya szája semmivel sem tisztább, mint egy emberé, hisze
"Mindössze emberi formával kell rendelkeznünk ahhoz, hogy áldozattá váljunk" - így jellemzi Carrie Goldberg ügyvédnő a "deepfake" pornó kockázatát a mesterséges intelligencia korában.
Gyorsbeavatkozó egységekkel, a segélyhívás során létesíthető videókapcsolattal és edukációs kampánnyal tovább erősítik a mentőellátást Budapesten – közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szombaton az MTI-vel.
Három év alatt összesen 322 bejelentést kapott az NMHH a melegellenes törvénnyel kapcsolatban. A legtöbbet kifogásolt tartalmak között van a párizsi olimpiai megnyitó és a gyerekvédelmi népszavazásra vonatkozó társadalmi célú reklámfilm is.
Paris Hilton egy édes képekből álló galériával ünnepelte meg lánya, London első születésnapját. Az Instagramra feltöltött fotók mellé a sztár egy videót is feltöltött.
Egy szerencsés kereskedő két héttel ezelőtt mindössze 16,20 dollárért vásárolt egy Solana alapú mémcoint, és 10 napig hagyta a tárcájában. Közben figyelte, ahogy a token értéke az egekbe szökik. A kereskedő ezután a következő három napban lassan elkezdte kiszedni a profitot. A végén 3 millió dollárt tett zsebre. Egy „6r3W” kezdetű Solana tárca 16 d
A kollégák határozott fenyegetésére megtekintettem Mike Tyson és Jake Paul ökölvívó mérkőzését. Szerintem értem a szórakoztatóipar lényegét, meg a sztárbunyót, de ezen a formátumon volna még mit fejleszteni.
A magyar lakosság egészségértése, egészségtudatossága még mindig alacsony szinten van, pedig az egészségműveltség, a kapott vagy szerzett információ helyes értelmezése szoros összefüggésben áll az egyén egészségi állapotával - mondta a Fogjunk Össze az Egészségügyért Alapítvány elnöke szerdán egy budapesti konferencián.
A HUMDA új közlekedésbiztonsági kampányának célja, hogy felhívja a gyalogosok figyelmét a körültekintőbb közlekedés fontosságára, különösen a gyalogátkelőhelyeken. Magyarországon minden évben csaknem 15 000 személyi sérüléssel járó közúti baleset történik. Gyakoriak azok az esetek, amikor a gyalogosok figyelmetlenül, a tilos jelzés ellenére kelnek
A szervezetünk egészséges működéséért minden életkorban tennünk kell, de különösen igaz ez az idősebbek esetében! Az Aquarius Élményfürdő gyógyvize kiváló élettani hatásokkal bír, éppen ezért a nyugdíjas vendégek egészségmegőrzését és a tartalmas kikapcsolódást szem előtt tartva a szezonon kívüli időszakban hetente kétszer, hétfői és csütörtöki nap
Az énekes többször nyilatkozott már arról, hogy egy röviddel indítja a napot, de állítása szerint azt vette észre, hogy mostanában egy pohárkával többet iszik a kelleténél, ezért az év hátralévő részére befejezi az ivást.
Mintegy 280 ezer szabad járóbeteg időpontból lehet választani novemberre és decemberre az EgészségAblak alkalmazásban – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szombaton.
75 éves lett a gyulai Nicolae Balcescu Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, az egyetlen magyarországi román profilú oktatási intézmény. Szombaton az alma materban ünnepelte az évfordulót a román nemzetiségi oktatás egykori és jelenlegi közössége.
Ősszel is vágyunk a friss ízekre, ezért érdemes minden étkezésünket kiegészíteni egy finom idénysalátával. Ezekkel nem csak az ételeinket dobjuk fel, de a szervezetünket is feltöltjük vitaminokkal.