2024. november 13. szerda

nov. 13
18:39
A vártnak megfelelően alakult az amerikai infláció (ProfitLine)
Az éves infláció októberben 2,6 százalékra nőtt a szeptemberi 2,4 százalékról, ami 2021 februárja óta a legalacsonyabb érték volt.
nov. 13
18:39
Átadták a 441-es számú főút Nagykőrös és Kecskemét közötti felújított szakaszát (hirado.hu)
Átadták a 441-es számú főút Nagykőrös és Kecskemét közötti több mint 9 milliárd forintból felújított tíz kilométer hosszú szakaszát szerdán.
nov. 13
18:39
És ön hány éve házas? Dúró Dóra legújabb javaslata után megéri legalább egy évtizedig kitartani (ATV)
Dúró Dóra legújabb javaslata szerint 100 ezer forintot adna azoknak az embereknek, akik legalább tíz éve házasok.
nov. 13
18:39
Biohibridről hallottál már? Íme a brazil Fiat zöld újdonsága! (Autónavigátor)
Európában már kiment a divatból E85-öt tankolni, Dél-Amerikában viszont még mindig tombol az etanol-láz, ráadásul akár száz százalékban is elérhető
nov. 13
18:39
Különös ok miatt vesztegel egy skót komp (AQUA)
A hajót Finnországban építették, de a hazai, devonporti kikötőjében egyelőre nem fér el egyetlen móló mellett sem. A hasonló nevű hajóstársaság Spirit of Tasmania Iv kompjának építése 2022-ben kezdődött a finnországi, a Botteni-öbölre néző Rauma Marine hajógyárban, és a járművet a vízrebocsátást követően 2024 szeptemberében adták át a megrendelőnek
nov. 13
18:39
Miskolci gázrobbanás: az életéért küzd az egyik lakó (Ripost)
A robbanás miatt három embert is betemetett a törmelék.
nov. 13
18:39
9000 munkahelyet szüntet meg a Nissan (Autószektor)
A számos csoportot érintő nehézségek után az autógyártók mélyreható szerkezetátalakítással igyekeznek kezelni a válságot. Legutóbb a Nissan jelentett be radikális változtatásokat. A vészhelyzeti terv magában foglalja 9000 munkahely megszüntetését. Ez a globális munkaerő mintegy 7%-át jelenti. Ezenkívül a Nissan vezérigazgatójának a fizetését felére
nov. 13
18:39
Ismerkedjünk meg az újhullámos francia gin legjobb képviselőivel! (Vince)
A francia gin készítésénél kevés előírásnak kell megfelelni, ezért a paletta nagyon változatos, izgalmas képet mutat. Érdemes tenni egy próbát! Gin. Napjaink egyik legsokoldalúbb és legizgalmasabb itala. Karrierje több száz
nov. 13
18:42
Babér, nem csak koszorúnak (Mindmegette)
A babérlevél az egyik leggyakrabban használt gyógynövény. Ázsiában őshonos, de tökéletesen alkalmazkodott a mediterrán európai éghajlathoz, és igen régóta meghatározó eleme az itt élő kultúráknak.
nov. 13
18:42
"Üdv újra itt!" – Így tért vissza Donald Trump a Fehér Házba, ahol Joe Biden fogadta (SzMo)
Az Ovális Iroda kandallója előtt fogadta Joe Biden a megválasztott elnököt. Trump legutóbb 2021-ben járt az épületben, amikor átadta a hatalmat a jelenlegi elnöknek.
nov. 13
18:42
Egyszerre jó és rossz film a Gladiátor 2, de van-e értelme a Rómaverzum építésnek? (Promotions)
Épül Ridley Scott Rómaverzuma, de minek? Kritika a Gladiátor 2-ről.
nov. 13
18:45
Az ukrán határőrség nem védetheti le az orosz hadihajónak szánt trágár üzenetet (444.hu)
"Orosz hadihajó! Húzz a faszba!"
nov. 13
18:45
Magyar kutatás bizonyítja a Covid és a légszennyezés összefüggéseit (vg.hu)
Meglepő kapcsolatot találtak magyar kutatók a Covid-szankciók szigorúsága és a légszennyezés közt.
nov. 13
18:47
Elképesztő ütemben nő a Magyar Telekom nyeresége (vg.hu)
Dörzsölhetik a tenyerüket a részvényesek, lesz pénz osztalékra.
nov. 13
18:48
Még egy-két ilyen nap, és újra 400 alá mehetne forintárfolyam (Privátbankár)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
nov. 13
18:48
Pontypörkölt és aszú: mit együnk és igyunk Tokajban? (Mindmegette)
Ez alkalommal az aranyló aszú származási helyét jártuk végig és megkóstoltuk, majd elkészítettük a vidék hagyományos fogásait.
nov. 13
18:48
"Egyszerűen tökéletes!" – Mihályfi Luca aprócska, vörös ruhában őrjített meg mindenkit (Metropol)
Mihályfi Luca aprócska, vörös ruhában őrjített meg mindenkit.
nov. 13
18:48
Az ikreket váró kismama karjai között halt meg a férj, eltévedt a mentőautó (BorsOnline)
Szavak sincsenek arra, ami történt.
nov. 13
18:48
Ángyán szerint új szintre lép az “intézményesített földrablás", ha nem kell majd közzétenni a szerződéseket a privatizált földekről (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
nov. 13
18:48
Trump hamarosan kinevezi ukrajnai békekövetét (Magyar Nemzet)
Trump villámgyorsan jelöli ki a kabinet tagjait és tanácsadóit.
nov. 13
18:48
"Nagyi egy nindzsa" – Susie Wiles, aki Trump mellett az egyik leghatalmasabb ember lesz Washingtonban (Telex)
Az amerikai történelem első női kabinetfőnöke lesz a Trump elnökválasztási kampányát irányító, kedves nagymamának tűnő, de valójában kíméletlenül hatékony stratéga. Ismerősei szerint nem a pénz vagy a hírnév motiválja, hanem hogy befolyása legyen olyanokra, akik számítanak, és "a legfontosabb embere legyen a legfontosabb embernek".
nov. 13
18:51
Nagyot kaszált, aki ma ide fektette a pénzét a Budapesti Értéktőzsdén (Pénzcentrum)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 157,06 pontos, 0,2 százalékos emelkedéssel 77 123,76 ponton zárt szerdán. Az árfolyamok aktuális alakulása nyomon követhető a Pénzcentrum árfolyam oldalán.
nov. 13
18:51
A rendszerváltás korába helyezik át Mikszáth művét a Békéscsabai Jókai Színház új bemutatójában (hirado.hu)
A jelmezek – amelyeket Kiss Kata tervez – is a '90-es éveket idézik, a Tóth családot "Dallas-feeling" lengi majd körül.
nov. 13
18:51
Alaposan megduzzadhat a bankszámlád karácsonyra, ha nem sétálsz bele ebbe a csapdába (Femcafe)
Mi csak hízunk karácsonykor igaz, míg a bankszámlánk alaposan fogyózik. Van azonban néhány csel, amit ha bevetsz, akkor több pénzed lesz, mint tavaly ünnepek alatt.
nov. 13
18:51
A bajor testvérkapcsolatok ápolásáért mondott köszönetet az evangélikus egyház (vasárnap.hu)
Átadták a Magyarországi Evangélikus Egyház legmagasabb kitüntetéseit, az idei Ordass Lajos- és Prónay Sándor-díjakat. A bajor evangélikus testvérkapcsolat ápolásáért és hitélményt megörökítő felvételekért járt az elismerés. Az Ordass Lajos-díjat – a díj történetében először külföldi elismertnek – egy szűk körű alkalom keretében még október 21-én ad
nov. 13
18:51
Rangos globális hálózathoz, a QTEM-hez csatlakozott a Corvinus (Helló Sajtó!)
A Budapesti Corvinus Egyetem csatlakozott a rangos nemzetközi QTEM hálózathoz, amely a legjobb egyetemeket és vállalatokat fogja össze az adatelemzés területén. Az együttműködés célja a hallgatók kvantitatív és vezetői készségeinek fejlesztése, új lehetőségeket kínálva a diákoknak.
nov. 13
18:54
A bögrés süti új arca (Mindmegette)
Kimaradt a múlt hét, és most is őrült nehezen érek ide, hogy beszámoljak mindarról, ami az elmúlt két hétben történt velünk.
nov. 13
18:54
Rendkívüli karbantartás lesz ma egyes NAV-rendszereken (Adózóna)
Rendkívüli karbantartás lesz szerda este az ÁRUREG (Áruregisztrációs Rendszer), a CDPS_I (Vámáru-nyilatkozat Feldolgozó Rendszer) és az eVÁM (Elektronikus Vám-árunyilatkozat Modul) rendszeren – írja honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
nov. 13
18:54
Rendkívüli bejelentés várható a kormányinfón csütörtökön (SzMo)
Szerdán ismét kormányülés volt. Több lehetséges téma is szóba kerülhet, ami a szokásos időpontban megtartott kormányinfó fő irányvonala lehet.
nov. 13
18:54
Alice Cooper lányát is elhozza Budapestre a Dead Daisies (Magyar Nemzet)
Végre egy hagyományos rockbulit is láthatnak a magyarok!
nov. 13
18:54
A világ legősibb írása 5500 éves, és nem tudjuk pontosan, hogy mit jelent (Helló Magyar)
A legősibbet írást, a Kis-táblát a mai Irak területén található egykori sumér városban, Kisben találták meg, és bizonyos szempontból még ma is értelmezhetők a jelei, pedig már több mint öt és fél ezer évesek.
nov. 13
18:54
Európa legdrágább áramát kínálja a magyar tőzsde (BitcoinBázis)
A magyarországi áramár alakulása a rendszerváltás óta több szakaszon is keresztülment, és számos tényező befolyásolta az árát. A szabályozási intézkedések liberalizációját, az élesedő versenyt és a rezsicsökkentési programot követően azonban a COVID-19 járvány és az orosz-ukrán háború után globális szintű energiahiány lépett fel. 2024 novemberére M
nov. 13
18:56
Bosszúpolitizál Magyar Péter (Magyar Nemzet)
Nem a közjó, pusztán a személyes sérelmek miatti revansvágy vezérli a Tisza Párt vezérének minden tettét.
nov. 13
18:57
Most a magyar gazdaság kérdéseiről dönthetünk (hirado.hu)
Megjött a posta. Most arról dönthetünk, hogyan tovább a magyar gazdaságban – írta Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője.
nov. 13
18:57
Egy óra alatt bioüzemanyag lehet a használt olajból, ráadásul ez bárhol könnyen elvégezhető (Agroinform)
Egy új eljárással gyorsan lehet a használt olajat üzemanyaggá alakítani, amit a járművekben fel lehet használni.
nov. 13
18:57
Zsigmond Barna Pál szerint a klímavédelmet nem szabad szembeállítani a versenyképességgel (hirado.hu)
Magyarország arra törekszik, hogy megteremtse az egyensúlyt a környezetvédelem és a versenyképesség, illetve az ipar között.
nov. 13
18:57
Kutatók szerint mindenkinek van egy hasonmása a nvilágban (Bien)
Veled is előfordult már, hogy valaki megjegyezte, hogy az előbb téged látott a boltban, holott te teljesen máshol voltál éppen? A kutatók szerint mindenkinek van hasonmása a világban.
nov. 13
18:58
Még mindig nincsen döntés Várhelyi Olivérről (Magyar Nemzet)
Brüsszelben még mindig nem döntöttek Várhelyi Olivér sorsáról.
nov. 13
19:00
Nem káprázik a szeme, tényleg ekkorát erősödött a forint (Menedzsment Fórum)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
nov. 13
19:00
Nutellás császármorzsa (Mindmegette)
Érdemes végiggondolni, mit szeretnénk készíteni, mit szeretnénk enni. Ha felkészültek vagyunk, nemcsak a vásárlás, de a főzés is gyors és sikeres lesz.
nov. 13
19:00
A klímacélok teljesítésének kulcsa a zöld átállás, ehhez pedig akkumulátorok kellenek (Magyar Nemzet)
Szijjártó Péter: Az akkumulátorgyáraknak a legszigorúbb környezetvédelmi előírásokat kell betartaniuk.
nov. 13
19:00
Halászni mentek, de atom-tengeralattjárót találtak a norvég fiatalok (Telex)
A norvég parti őrség értesítette a halászokat, az Egyesült Államok pedig megerősítette, hogy a fiatalok amerikai tengeralattjáróra akadtak.
nov. 13
19:02
Meghátrált a YouTube: újra elérhető a Magyar Péterről írt, betiltott dal (Magyar Nemzet)
A népszerű zenész száma újra elérhető a YouTube-on.
nov. 13
19:03
Különleges ösztöndíjprogram indult Magyarországon: minden diáknak járhat a havi 50 ezer forint (Pénzcentrum)
Hogyan indítsd be a karriered? erre e kérdésre kereste a választ előadásában Kutni Mátyás, a Nemzeti Innovációs Ügynökség edukációs igazgatója a Portfolio Gen Z Fest konferenciájának egyik előadásában, majd az azt követő panelbeszélgetésben a vállalkozói és az alkalmazotti lét előnyeit, hátrányait taglalták a résztvevők.
nov. 13
19:03
"A Red Bull mondhatná a Williamsnek, tartsa meg Colapintót, és adja oda nekik Sainzot" (m4sport.hu)
Montoya egyértelműen fogalmazott azzal kapcsolatban, kit választana.
nov. 13
19:03
Kormány: a klímavédelem miatt nem mehetnek csődbe európai cégek (vg.hu)
Zsigmond Barna Pál szerint a klímavédelmet nem szabad szembeállítani a versenyképességgel.
nov. 13
19:03
Az EP elnöke közölte: ismét Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését kérik (vasárnap.hu)
Ismételten kérték Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését, jelentette be az Európai Parlament (EP) elnöke, Roberta Metsola szerdán. Mint mondta, "a kompetens magyar hatóságok kérelmét" továbbította az EP jogi szakbizottságának. "Megkaptam a kompetens magyar hatóságok kérelmét, hogy felfüggesszék Magyar Péter mentelmi jogát" – idézte a Telex R
nov. 13
19:06
Gőzerővel terjeszkedik a Waberer’s (Privátbankár)
A Waberer’s International Nyrt. gyorsjelentése szerint mintegy tíz százalékos csoportszintű bevételnövekedést ért el. Erről és stratégiai projektjeik helyzetéről, a 2024 éves kilátásokról beszélt a cég vezetése, szó volt a holding tervezett szervezeti átalakításáról, illetve a Magyar Posta Biztosítók akvizíciójának státuszáról is.
nov. 13
19:06
Sokkal több, mint leveszöldség - egyél sárgarépát sósan, édesen! (Mindmegette)
A vitaminban gazdag sárgarépát édes íze miatt süteménybe is sütheted, de ha sósan jobban szereted, ahhoz is van jópár receptünk. De mielőtt nekiállsz főzőcskézni, van itt néhány érdekes adat a nyulak kedvencéről.
nov. 13
19:06
Marics Peti: "Minden perce megérte!" (Metropol)
Marics Peti is a Hogyan tudnék élni nélküled? című film egyik szereplője lesz, élete első nagy filmjében.

Keresés