2024. november 13. szerda

nov. 13
16:32
Apró javulás állt be Sallai Nóra állapotában (Magyar Hírlap)
A súlyos és tragikus baleseten átesett színésznő eddig egyáltalán nem kommunikált semmilyen formában.
nov. 13
16:36
Olaf Scholz már kampányba kezdett a Bundestagban: kompromisszumot és összefogást sürgetett (Infostart)
Az elmúlt három évről, de különösen az elmúlt egy hétről szinte alig beszélt, ehelyett már az előre hozott választások előtti kampányszózatot tartott a parlamentben a német kancellár Az általa vezetett hárompárti koalíció felbomlására nem vesztegette az időt, az ország jóléte érdekében szerinte összefogásra van szükség.
nov. 13
16:36
Mindenki előtt megnyitja kapuit a párizsi Notre-Dame (Magyar Hírlap)
Az elnöki hivatal szerint az öt évig tartó újjáépítés hatalmas francia siker.
nov. 13
16:36
Tudják, hogy szivárog? Persze, direkt csináljuk (Telex)
Magyarország az átfolyó vizek országa, de néhány mintaterületen már "visszadugták a dugót a lavórba." Az Ős-Dráva Program egy 600 négyzetkilométeres terület vízellátását javítja, többnyire egyszerű mérnöki módszerekkel. A víz a mélyszegénységben élő Ormánságnak is segíthet.
nov. 13
16:36
Ő a People magazin szerint a világ "legszexibb férfija" (in.hu)
Tavaly Patrick Dempsey nyerte el a címet.John Krasinski színész-rendező nyerte el szerdán a People magazin "legszexibb élő férfi" címét 2024-re."Igazából csak azonnali leállás. Nulla gondolat. Azon kívül, hogy talán átvertek. Nem így ébredek, hogy arra gondolok: 'Ez az a nap, amikor engem kérnek fel a legszexibb élő férfi címre?'. És mégis ez volt
nov. 13
16:39
Trump rekordmennyiségű alkalommal hivatkozott Orbán Viktorra az elnökválasztás kampányában (ATV)
Az Alapjogokért Központ jelentése szerint Donald Trump, az Egyesült Államok megválasztott elnöke 2023-ban, az elnökválasztást megelőző évben több mint 100 alkalommal említette Orbán Viktort beszédeiben, jóval többször, mint bármely más európai vezetőt. Trump háromnaponta hivatkozott a magyar kormányfőre, mindig pozitív összefüggésben, erős, okos és
nov. 13
16:39
Riasztó, ami kiderült sokak kedvenc nyelvtanuló appjáról: ettől sok Duolingo usernek fájhat a feje (Pénzcentrum)
Valaha elgondolkodtál azon, hogy miért tűnik félelmetesnek a Duolingo baglya, aki annyira aranyosnak látszik? Az alkalmazás ártalmatlannak tűnik, de sok felhasználó számára szorongást és csapdába esett érzést okozhat. Nézzük meg a Duolingo sötét oldalát és annak hatását a tanulásra - derül ki a Duolingo Guides elemzéséből.
nov. 13
16:39
10 könyv az elmúlt évtizedből, amit imádnak az olvasók Goodreadsen (Könyves Magazin)
Romantikus fantasy, memoár, pszichológiai thriller – mutatjuk, melyek az elmúlt évtized legnépszerűbb könyvei a Goodreads olvasói szerint.
nov. 13
16:42
Elutasította Magyar Péter állításait a Völner-Schadl ügyben a Fővárosi Törvényszék (SzMo)
Korábban a Fővárosi Nyomozó Ügyészség is így tett. A feljelentés Tényi István beadványára vezethető vissza, a közleményükhöz mellékeltek egy 30 oldalas anonimizált határozatot.
nov. 13
16:42
A téli szezon kihagyhatatlan desszertje: így készül a püspökkenyér (Hamu és Gyémánt)
A püspökkenyér egy klasszikus sütemény, amely hosszú évtizedek óta kedvelt édesség ünnepi alkalmakra és hétköznapi finomságként egyaránt. Könnyen elkészíthető és sokáig eltartható. Recept.
nov. 13
16:42
Szijjártó Péter: 2030-ig nagyjából 50 százalékkal nőhet az EU villamosenergia-igénye (Demokrata)
Magyarország sikeresen hangolja össze a gazdasági növekedés és a környezetvédelem szempontjait.
nov. 13
16:42
Ismét bejelentették, hogy kérték az EP-től Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését (Telex)
Az Európai Parlament elnöke októberben már tett ilyen bejelentést, de a testület jogi szakbizottságának szóvivője szerint ez egy másik kérelem.
nov. 13
16:42
Ezt nem láttuk jönni: megcsalás miatt érhetett véget Hugh Jackman házassága (naphire.hu)
A legfrissebb pletykák szerint az ausztrál színész a kolléganőjével csalta meg a feleségét.
nov. 13
16:42
Ezt a 3 csillagjegyet gyógyító energiák ölelik át 2024. november 14-én (Sassy)
Mivel a Vénusz is érintett, a szívügyek is rendeződnek.
nov. 13
16:45
Törökország fokozza a diplomáciai nyomást, de nem szakítja meg kapcsolatait Izraellel (444.hu)
Erdoğan a Gázában és Libanonban történteket népirtásnak tartja.
nov. 13
16:48
Rendkívüli, jön a melegebb levegő, óriási változás, ezen a napon ér Magyarországra - részletes időjárás-előrejelzés (Promotions)
Változások sora jöhet Magyarországon, érdekesen alakul majd az elkövetkező pár nap.
nov. 13
16:48
Százezrével gyártották volna a deepfake képeket az amerikai elnökjelöltekről (Bitport)
Az OpenAI saját adatai szerint egy hónap alatt negyedmillió ilyen irányú próbálkozást utasított vissza a ChatGPT.
nov. 13
16:48
Ennyiszer hivatkozott Trump Orbán Viktorra (Magyar Hírlap)
Jóval gyakrabban emlegeti, mint Macront vagy Zelenszkijt.
nov. 13
16:48
Azonnal távozik a Forma-1 vezére és az Aston Martin igazgatója (AC News)
Rejtély, miért távozik azonnali hatállyal Niels Wittich a Forma-1 mindenható ura, és Dan Fallows az Aston Martin technikai igazgatója.
nov. 13
16:51
Hamarosan megszólal a kormány: ekkor érkeznek a bejelentések (ATV)
Csütörtökön ismét Kormányinfóval jelentkezik Gulyás Gergely és Vitályos Eszter.
nov. 13
16:51
Egy budapesti sofőrért küzdöttek a mentők majd egy órán át (Infostart)
Vezetés közben omlott össze keringése egy 50 év körüli sofőrnek, aki kocsijával több szabályosan közlekedő autónak csapódott péntek délután a XIII. kerületben.
nov. 13
16:51
A koraszülötteket állították a középpontba a Mágocsi úti óvodában (Gyulatelevízió)
A napokban a szülők is megismerkedhettek a mentőalapítvány munkájával, és a gyermekeket is számos foglalkozás várta a Mágocsi úti óvodában. Szerdán a gyűjtés során befolyt, 80 ezer forintot és a tárgyadományokat adták át a koraszülöttmenő alapítvány vezetőjének. Az esemény résztvevői egy érintett óvodai munkatárs történetét is meghallgathatták, a
nov. 13
16:54
Derűlátó fiatalok, béremelést remélnek (Piac és Profit)
Saját fizetésük alakulását tekintve a dolgozó fiatalok többsége, 75 százaléka fizetésemelésre számít. Közülük, mindössze 21 százalékuk számol az inflációt meghaladó béremelkedéssel, 54 százalékuk annál kisebb mértékű pluszt vár, azaz reálértéken mínuszban lehetnek – áll a K&H ifjúsági indexben. A hosszú távú adatokból azonban az is látható, hog
nov. 13
16:54
Kiszélesedhet a háború ha Bidenék engedélyt adnak az ukránoknak, hogy Storm Shadow rakétákkal csapást mérjenek Oroszországra (HírTV)
A Balti-tenger soha nem válik a Nato beltengerévé - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján.
nov. 13
16:54
Magyar Péter reagált a Fővárosi Törvényszék döntésére: Szomorú, hogy idejutottunk (SzMo)
Korábban elutasították a politikus állításait a Völner-Schadl üggyel kapcsolatban. Szerinte ugyanakkor változni fog a helyzet, ha 2026-tól az ügyészségnek és a bíróságnak független vezetői lesznek.
nov. 13
16:54
Robotkutyákat tesztel a Boxy (Mínuszos)
A Boxy pilot programot indított a négylábú robotok e-kereskedelemben történő alkalmazási lehetőségeinek felmérése érdekében. A Boxy fulfillment központ bejelentette, hogy az ipari- és fogyasztói robotika területén meghatározó Infuze Robotics-szal partneri együttműködésben pilot programot indít, amelynek célja a Unitree négylábú robotplatformok, hét
nov. 13
16:54
Rákapcsoltak a befektetők az ingatlanpiacon (MMonline)
Újabb erős hónapot zárt az ingatlanpiac, a Duna House által októberre becsült 10 738 tranzakció az előző hónap eredményeit 10 százalékkal haladja meg, az előző év azonos időszakához hasonlítva pedig 36,74 százalékkal jobb teljesítményt hozott. A vevők és így a szegmens kitartó lendületét a kiugró, szeptemberhez képest 10 pontos növekedést mutató Du
nov. 13
16:54
Gonosz gondolat (Magyar Hírlap)
NAPI Kommentár. Dobrev Klára Facebook-bejegyzésében ráront Magyar Péterre, mikor meg is kérhette volna, ne szavazzák meg Várhelyi Olivér biztosi kinevezését.
nov. 13
16:54
Újításokat jelentett be a Viber (Media1)
Az újítások főleg a magasabb biztonságot szolgálják.
nov. 13
16:57
Csökkenti a stroke kialakulásának kockázatát, és a te konyhádban is ott van! (Agroinform)
Ez a finomság igazán egészséges, de fontos, hogy milyen forrásból szerezzük be, hiszen rengeteget árthat a szervezetünknek!
nov. 13
16:57
Nem hiába Oscar-gyanús Adrien Brody legújabb filmje - kritika A brutalistáról (Femcafe)
A brutalista című filmet hazánkban elsőként - hónapokkal a hivatalos mozipremier előtt - a Budapest International Film Festival mutatta be.
nov. 13
16:57
A flanel ing az ősz legmenőbb rétegezős ruhadarabja. Íme a bizonyíték! (Bien)
A kockás flanel ing új életre kelt, és igazi kedvenc lett az őszi szezonban! Sokoldalúságának köszönhetően remekül passzol rétegezéshez, akár pólóval, akár pulóverrel viseled. A szabás és a színek modernizálásával most igazán friss és divatos darabbá vált, amitől nemcsak kényelmes, de stílusos is leszel. Íme a bizonyíték!
nov. 13
16:59
Boksz a toxinnal: hogyan akadályozzuk meg, hogy eladhatatlanná váljon a termés? (Agroinform)
A gabonatermesztőknek a hozammaximalizálás helyett az eladhatóságra kell jobban figyelniük.
nov. 13
17:00
Újranyit a Notre-Dame, de másként lehet bejutni, mint korábban (Infostart)
A 2019-es tűzvész után újjáépített párizsi Notre-Dame-székesegyház december 8-tól ismét "az egész világot" fogadja, egy nappal azután, hogy Emmanuel Macron francia elnök beszédet mond a katedrális előtti téren.
nov. 13
17:00
Lakatos Márk-ügy: előkerült egy hangfelvétel, amin egy férfi azt állítja, 16 évesen pénzért lefeküdt a stylisttal (SzMo)
Az ismeretlen férfi azóta titkolja a történteket, még a felesége sem tud arról, miből szerzett pénzt 2006-ban.
nov. 13
17:00
Bemutatták a kínai űrsiklót (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
nov. 13
17:00
Színpompa (Demokrata)
Mostanában kevésbé jut figyelem a természet grandiózus színielőadására.
nov. 13
17:00
Salvador és a Bitcoin Office: Egy sikeres nemzeti bitcoin kezelési modell (BitcoinBázis)
Salvador 2021-ben elsőként fogadta el hivatalos fizetőeszközként a bitcoint. Ezzel forradalmasította a globális kriptopiacon betöltött szerepét. Az ország egy kormányszervet is létrehozott – a Bitcoin Office-t -, hogy felügyelje és kezelje a nemzeti bitcoin tartalékokat, elősegítve Salvador pénzügyi függetlenségének növelését. A Bitcoin Office műkö
nov. 13
17:00
Egy hónapot bírt a javítás, nyolc hónap alatt negyedszer állt le a sugárkezelés Győrben (Telex)
Egy "banális alkatrész" meghibásodása miatt jelzett hibaüzenetet és állt le a sugárkészülék a győri Petz-kórházban. Nyolc hónapon belül negyedszer.
nov. 13
17:03
Nő a munkanélküliség Franciaországban (Portfolio)
Franciaországban az elemzők által vártnak megfelelően nőtt a munkanélküliség a harmadik negyedévben.
nov. 13
17:03
Elutasították a Momentum olimpiáról szóló népszavazási kérdését (444.hu)
Minden pályázathoz kötelezővé tették volna a helyi népszavazás megtartását.
nov. 13
17:05
Visszatérhet a paritás az euró/dollárban (Portfolio)
Az euró árfolyama egyéves mélypontra süllyedt, ami újra felerősítette a spekulációkat arról, hogy a közös európai fizetőeszköz elérheti a paritást az amerikai dollárral szemben. Donald Trump esetleges újraválasztása és az ezzel járó vámemelések kilátása további nyomást gyakorolhat az euróövezet gazdaságára és valutájára.
nov. 13
17:06
Felejtsd el a PEPE-t és a WIF-et – Ez az új mémérme hónapok alatt 50-szeresére növelheti a portfóliódat! (BitcoinBázis)
Miközben a kriptopiacot a mémérmék ejtik rabul, egy új versenyző bukkant fel, ami figyelemre méltó hozamra képes. Az olyan tokenek, mint a PEPE és a WIF lenyűgöző nyereséget értek el, de e a friss szereplő célja, hogy felülmúlja őket. A befektetők lehetőséget találhatnak arra, hogy rövid időn belül jelentősen növeljék portfóliójukat. Az XYZVerse (X
nov. 13
17:12
Orbán vagy Magyar alkalmasabb miniszterelnöknek? Erről készül felmérés (SzMo)
A közvélemény-kutató kíváncsi arra is, hogy beszélgetnek-e az emberek az inflációról, a munkáshitelről, az EU vezetéséről vagy az ukrajnai háborúról.
nov. 13
17:12
Ezért érdemes kocsonyát enni (Magyar Hírlap)
Rengeteg hasznos tulajdonsága van.
nov. 13
17:12
Kistokajból lett Versailles Maximusa – Interjú Guzi Blankával (Demokrata)
Kilenc éve gondolt egyet, és a kézilabdáról az öttusára váltott. A világbajnoki ezüstérmes és olimpiai negyedik Guzi Blankával beszélgettünk.
nov. 13
17:12
Mindenki ledöbbent, amikor egy TikToker megmutatta, hogy néz ki az Antarktisz éjfélkor (Sassy)
Van egy hely a Földön, ahol az idő és az időjárás egészen máshogy működik: az Antarktisz.
nov. 13
17:15
Komoly mozgósításba kezdett a belügy, több száz csecsemő sorsa dőlhet el (ATV)
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán közölte az MTI-vel, hogy megtörténtek az első gyorsított örökbefogadások a kórházban hagyott csecsemőknél.
nov. 13
17:15
Úgy bedurrant a Bitcoin, hogy a fal adja a másikat (KriptoMagazin)
A Bitcoin szerdán először lépte át a 91.000 dolláros, majd a 92 000 dolláros szintet is, folytatva az amerikai elnökválasztás utáni emelkedő trendjét. A világ legnagyobb kriptovalutája jelenleg több mint 2%-kal 91 644dolláron áll, ami új rekordot jelent. A kereskedők éppen a legfrissebb fogyasztói árindex-adatokat elemzik, amelyek szerint októberbe
nov. 13
17:18
Őrült pénzeket kaszál a NAV csempészjátékokból, megrohamozták az adóhatóságot a gyűjtők (Promotions)
Már el is kapkodták az első adagot, újabb árverést hirdetett a NAV.

Keresés