Jelentős fejlesztésekkel és új forgatókönyvvel fordul rá az ünnepi szezonra az Euronics. November közepéig két új áruház nyílt Dunaharasztiban és Kecskeméten, de jelentősen bővül az átvevőpontok száma is. A műszaki cikkeket, szórakoztatóelektronikai termékeket forgalmazó vállalatnak így összesen 67 üzlete és 5400 átvevő helye van, utóbbiak száma rá
2024 szeptemberében az ipari termelés volumene 7,2, munkanaphatástól megtisztítva 5,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - erősítette meg szerdán kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh).
A tálib legfelsőbb bíróság egy elítélt gyilkos nyilvános kivégzéséről számolt be szerdán, amelyet a kelet-afganisztáni Paktia tartomány stadionjában hajtottak végre.
A kormány oldalán megjelent jogszabálytervezet alapján módosulhat a Babaváró hitel. A támogatási forma alapvető feltételeit, előírásait nem érinti a módosítás, ennek ellenére sokan nagyon örülhetnek a várható változásnak.
A jövő évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló salátatörvényben a nyugdíjtörvényt módosító rendelkezések is szerepelnek – írja hírlevelében Farkas András, amelyet a 24.hu szemlézett. Ezek alapján január 1-jétől módosulnak a 13. havi nyugdíjra vonatkozó rendelkezések: az lesz rá jogosult, aki a megelőző év legalább egy napjára, valamint
Rendkívül magas létszámú csapattal vág neki a budapesti rövid pályás úszó-világbajnokságnak a magyar válogatott. Kapás Boglárka pályafutása utolsó viadalán úszik. Kós Hubert, Németh Nándor, Betlehem Dávid és Szabó Szebasztián a legnagyobb nevek a csapatban.
A Dogecoin (DOGE) és a Rexas Finance (RXS) közötti csatában, melyik projekt kínálhat nagyobb megtérülést a közelgő bikapiacon? A mesterséges intelligenciához fordultunk, és kérdésünket feltettük a ChatGPT-nek. Az adatelemző AI-platform szerint a Rexas Finance kerülhet ki győztesen kettejük csatájából. Míg a DOGE népszerűségét közösségi ereje diktál
Mutatjuk, mely műsorok a legnépszerűbbek jelenleg a Netflixen!Outer BanksSzereplők: Chase Stokes, Madelyn Cline, Madison BaileyÉvadok száma: 4Műfaj: akcióAz Outer Banks teljes negyedik évada már streamelhető a Netflixen. Az új rész ott folytatódik, ahol az előző véget ért, a fiatalok új kincsvadászatra indulnak. Nyomozás a földönkívüliek utánSzerep
Kína útnak indította hétfőn Licsien-1-Y5 nevű hordozórakétáját tizenöt műholddal a fedélzetén, köztük a Hszikuang-1-04 nevűvel, amely az ország első nagyfelbontású, metánkibocsátást figyelő műholdja – jelentette az állami média.
A japán termelői árak 3,4 százalékkal, 2023 augusztusa óta a legnagyobb mértékben nőttek éves összevetésben októberben a szeptemberi 3,1 százalékos emelkedés után - közölte a japán jegybank (BoJ - Bank of Japan) szerdán.
A globális szén-dioxid-kibocsátás, beleértve a fosszilis tüzelőanyagok elégetéséből származó kibocsátást is, idén rekordmagasságot fog elérni, ami még tovább nehezíti a pusztító éghajlati szélsőségek elhárítását az ENSZ azerbajdzsáni COP29 klímacsúcsán szerdán közzétett globális karbonháztartási (Global Carbon Budget) jelentés szerint.
A székrekedés, a puffadás és a bélbántalmak problémáira ma már egy egész iparág épül, melynek termékei egytől-egyig a széklet lazítását és a könnyebb emésztést hivatottak segíteni. De miért is ragaszkodnánk elsősorban a gyógyszertári és drogériás termékekhez, ha otthon, házilag is szuper turmixokat készíthetünk a székrekedés tüneteinek enyhítésére?
A népszerű kereskedő és befektető, Michaël van de Poppe szerint a Bitcoin ismét bikapiacba lépett, és akár néhány éven belül elérheti az 1 millió dolláros árfolyamot. Azonban a MN Consultancy, MN Capital és MN Academy alapítója figyelmeztet, hogy egy ilyen árfolyam eléréséhez egy szélesebb körű adósságválság is társulhat, ami rövid távon minden esz
A várakozásoknak megfelelően 2,4%-ról 2,6%-ra emelkedett az amerikai infláció októberben, míg a maginfláció maradt 3,3%-on. A következő hónapok nagy kérdése az lesz, hogy vajon az infláció csökkenése folytatódik a 2% felé, vagy valahol ezen szintek környékén megragadt.
Hiába utazott a portugál fővárosba a legújabb kormánygéppel Robert Habeck, a repülő meghibásodása miatt nem tudott visszatérni Berlinbe, noha a kisebbségi kormány ülésén fontos jelenése lett volna.
A Decathlon új visszavásárlási szolgáltatást vezet be mind a 24 hazai üzletében. A Buyback szolgáltatás kezdetben a sportszerkereskedő vállalat saját márkás kerékpárjaira összpontosít, de később valamennyi termékkategóriára kiterjesztenék. Az újítás a vállalat kisebb környezeti terheléssel járó, körkörös üzleti modellre való átállásának egyik eleme
Sebestyén Balázs, a népszerű rádiós és televíziós műsorvezető szerint a bitcoin árfolyama 2025 nyara végén vagy szeptember elején tetőzhet és elérheti a 150 – 250 ezer dolláros szintet. Várakozásait a BTC előző bikapiacainak dinamikájával támasztja alá, ahol az árfolyam jellemzően a Bitcoin felezés utáni 17-18. hónap környékén érte el a csúcsot. In
Az Európai Bizottság alelnökjelöltjei mellett Várhelyi Olivér véleményezését is halasztották. A baloldalnak egy euroszkeptikus olasszal, a jobboldalnak a zöld ügyek spanyol várományosával van baja.
Egyre fakóbbá válik a kert, hűvösödnek a napok, korábban sötétedik be, és úgy tűnik, a kertünkben tavaszig nem is igazán van mit tennünk. Vagy mégis? Melyek azok a feladatok, amiket jobb most elvégezni, hogy tavasszal újult erővel vethessük bele magunkat a kerti munkákba?
A Brexit egy olyan történelmi döntés, ami jelentős hatást gyakorolt nemcsak a brit gazdaságra és társadalomra, hanem az egész európai kontinensre is. Az átállás, amit évekig húzódó tárgyalások és politikai konfliktusok előztek meg, a mai napig érezteti a nehézségeit. Az EU elhagyásának gazdasági hatásait Halmai Péter elemezte a Magyar Tudomány Ünne
Az európai és hazai burgonyapiac 2024-ben jelentős változásokat mutat: míg Nyugat-Európában növekedett a termőterület és a termésmennyiség, Magyarországon a termésmennyiség emelkedése ellenére csökkenő tendenciák figyelhetők meg. Az EU legnagyobb burgonyatermelő országai, köztük Németország és Franciaország, új rekordokat értek el, miközben hazánk
Mélypontra ért az állami lakástámogatás – és még mindig nem a rászoruló embereket célozza. A Habitat for Humanity Magyarország 13. alkalommal publikálja éves jelentését a magyarországi lakhatás helyzetéről. A Habitat for Humanity Magyarország 13. alkalommal publikálta éves jelentését a magyarországi lakhatás helyzetéről.
A Magyar Public Relations Szövetség (Mprsz) immár hetedik alkalommal hirdette meg az Employer Branding Awardot, amelynek célja, hogy kiemelje a legjobb munkáltatói márkaépítő stratégiákat és kampányokat.
Szerdán a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából szervezett konferenciát a Gál Ferenc Egyetem gyulai kara a Pándy Kálmán tagkórházban. A tudományos tanácsadás az egészség és társadalmi jóllét szolgálatában című tanácskozáson az egészség és szociális tudományterület aktuális eredményeiről kaphattak átfogó képet a résztvevők. A Magyar Tudományos Akadémia